Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Akiknél a szülők között...

Akiknél a szülők között alszik a gyerek, hová teszik a légzésfigyelőt?

Figyelt kérdés
2018. nov. 13. 21:16
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
35%
Valamint pont, hogy az Együttalvás a legnagyobb kockázat, úgyhogy ne beszélj ostobaságot.
2018. nov. 13. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
59%

[link]


Kevesen tudják, hogy Kelet-Ázsiában, ahol az együttalvás a norma, olyan ritka a bölcsőhalál, hogy szavuk sincs rá a nyelvben. Számos tényező közrejátszhat ebben, de az kétségtelen, hogy a testközelségnek nagy jelentősége van a megelőzésben.



Dr. Kemény János, a Madarász utcai gyermekkórház főorvosa, a téma egyik hazai szakértője írja a SIDS-ről szóló tanulmányában: „Talán a humán újszülött szorul a leginkább gondozásra, mégis ő van kitéve az anyától való fizikai elszakításnak: minden főemlős kicsinye az anyával való szoros testi kontaktusban tölti élete első szakaszát. E közelség pedig megelőzheti a bölcsőhalált! (…) Japán, török anyák több hónapig, esetleg egy-két évig is egész nap magukra kötve hordják babáikat, így dolgoznak, minden tevékenységet a gyerekkel közvetlen testi kapcsolatban végeznek. Éjjel együtt alusznak. Az anyával való együtt alvás védő hatású, mert a csecsemő érzékeli az anya életfunkcióit, és ez ébresztő hatással van rá. Az anya is érzékeli, ha a babával baj van, és ébreszteni tudja.”


[link]


A bölcsőhalál kockázatát tízszeresére növeli, ha a baba másik szobában alszik. Ezt tudtad?


A légzésfigyelő nem menti meg a babát, csak csipog. Te mented meg, HA ott vagy, és tudod, hogy mit kell tenni.

De sokkal egyszerűbb csökkenteni a kockázati tényezőket, mint előbb növelni (tápszeres táplálás, külön szoba, hason altatás), aztán betenni egy készüléket, ami jelzi, ha meghalt.

🤦‍♀️🤦‍♀️🤦‍♀️

2018. nov. 13. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
43%

Blogspot.com ?

En nem innen veszem az informacioim, koszi.

2018. nov. 13. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
79%

[link]


Hitelesebb infó mint a Blogspot ...

2018. nov. 14. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
66%
Nem vettünk lègzèsfigyelőt (sok-sok màs lomot sem) mert tervezetten első perctől velünk alszik a kisfiunk. A bölcsőhalàl okai pontosan mèg ma sem ismertek, valószínű, hogy idegrendszeri èretlensèg, egyszerűen tùl mèlyen alszik a pici , ès elfelejt levegőt venni. Ezt előzi meg az együttalvàs, mert a szülők közelsége miatt mindig èri valami olyan inger-szuszogàs, mocorgàs, stb. - ami nem hagyja tùl mèly àlomba merülni. Ha valaki tùl keskeny vagy tùl puha àgyon agyonnyomja a gyerekèt az NEM bölcsőhalàl. Alaposan meg kell vàlasztani a csalàd fekhelyèt.
2018. nov. 14. 03:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
68%

Én is úgy tudom, hogy az anya légzése a baba közvetlen közelében még jobban ösztönzi a babát a légzésre.

Azt pedig megcáfolnám, hogy egy anya nem veszi észre, hogy a gyereke nem vesz levegőt. Az én anyám észrevette, mikor még légzésfigyelő se volt.

2018. nov. 14. 06:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
57%

13:

Azért egy főorvos, vagy edelényi, esetleg a babaszoba elég hiteles. De te kiemeled, hogy blog.

Remekül tudsz tájékozódni a neten, gratulálok.

Mit teszel, ha sípol a figyelő, és nem lélegzik a baba? Csak kérdem.

2018. nov. 14. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
83%

Mi is együttalvósok vagyunk, bár nem így kezdtük, a lányunk még kiságyban, légzésfigyelővel aludt, aztán 6 hónapos kora után került mellénk első ébredés után, mert csilliószor kelt, így egy fokkal jobb volt, én is tudtam valamit pihenni. Most fog születni az öccse, ő már eleve együttalvós lesz, babaöbölben (leginkább a nagy miatt, hogy tőle biztonságban legyen), pelenkára csiptetős légzésfigyelőt vettem neki.

Tudom, hogy bizonyos szabályokat betartva az együttalvás nem veszélyes. Azt is tudom, hogy a mi mocorgásunk, légzésünk elvileg nem hagyja a babát annyira mélyen aludni, hogy ne vegyen levegőt. De, kivétel mindig van, és abban nem hiszek, hogy olyan szintű radarja lenne két dögfáradt szülőnek, hogy felébred arra, ha a baba nem vesz levegőt. Mégis hogy? Annak nincs hangja, nem kezd el köhögni, fuldokolni, egyszerűen csak csendben nem lélegzik többet. Nem lehet meghallani, mert nincs mit. Szóval jobb a békesség, nekem kell a légzésfigyelő is, azon a pár tízezer forinton ne múljon a fiam élete, mert sose bocsátanám meg magamnak.

2018. nov. 14. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
62%
Aki aztmondja hogy nemjó a szülőkkel alvás a picinek annak enyhén szólva elgurult a gyógyszere... Ha nem alszok picibabaként a szüleim között akkor 3 hónaposan elpatkolok. Ha nem alszok a szüleim közt, anyám nem veszi észre hogy nem lélegzem mert hátracsúszott a nyelvem.
2018. nov. 14. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
70%
Nem volt légzésfigyelőnk, a kisfiammal alszom. nem csak babaként volt így, most is így van, amíg igényli. 7 éves, és bizony még most is felébredek, ha légzéskimaradása van.
2018. nov. 14. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!