Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mi ez a változás a viselkedésé...

Mi ez a változás a viselkedésében?

Figyelt kérdés

16 hónapos kislányomat pár napja, mintha kicserélték volna.

Egyszerűen nem hajlandó szót fogadni, KIZÁRÓLAG a tiltott dolgokkal foglalja el magát - közben mondogatja, hogy "nem-nem" ebből tudom, hogy tisztában van azzal, hogy rosszat csinál - mindenben ellenkezik, és legnagyobb döbbenetemre úgy veszem észre, hogy tudatosan teszi ezt, ugyanis legtöbbször még ki is nevet, ha mérges leszek.

Már sokfélén túl vagyunk, hisztin, és egyéb finomságokon, amit nagyon jól sikerült lekezelnem, de most teljesen tanácstalan vagyok.

Mi ez nála?

Előre hozott dackorszak?

Mi a teendő?

Agyoncsapni nem akarom, de komolyan mondom, sokszor az utolsó idegszálamon táncol!


Mi tanácsoltok?


2010. jún. 30. 20:27
 1/6 anonim ***** válasza:

szia, nem előrehozott. ebben a korban ez már normális. a teendő: amit nem szabad, azt nem, és kész. próbálgatja a határokat. én mindig mindent elmondok neki, mit miért nem, és kínálok helyette más érdekes dolgot, ez ált. beválik.

ő is nagyon huncut tud lenni, kiröhög. néha viccelődősre veszem a figurát, és én is röhögök, de akkor is elhozom onnan, ahjol nem lehet lennie, amit nem szabad. régen ez visításba torkolott, most már az van, hogy ilyenkor még jobban röhög. nálunk sokat számít az, hogy én így állok hozzá. pl. az apja nagyon szigorúnak hiszi magát, de nála ez kimerül abban, hogy erőteljesen rászól, hogy nem szabad!!!, aztán aha akölök tovább csinálja, akkor széttárja a karját, hogy ő rászólt!. vagy ha mégse, akkor se szó se beszéd, elveszi a nem szabad dologtól, és akkor a kislányom üvült. szóval ő izomból próbálja, ami a kislányomnál nem működik, mertt elég öntörvényű, makacs kis jószág. sokkal többre megyek a humorral, a magyarázattal, a figyelemeltereléssel. ja és én ha mérges vagyok, úgy jelzem, hogy nagyon halkan beszélek hozzá, épp nem kiabálok. és nem bonyolódom játszmákba, szólok egyszer, kétszer, aharmadik előtt figyelmeztetem, hogy most szólok utoljára. ha nem teszi, amit kell, akkor kész, elveszem tőle én, vagy elhozom onnan. sokszor z is beválik, ,ha rászólok, és fütyül rám, hogy mondom neki, szilvike, nézz a szemembe. akkor odanéz, és akkor mondom neki, akkor vagy sikerül elérni amit szeretnék, vagy pedig kiált egyet, mert nem akarja. :) de legalább akkor megoldódik vhogy, mert nem csinálhatja tovább, valamit reagálnia kell. :)

szóval, türelem, kitartás, következetesség. és mindig észben kell tartani, hogy nem azért teszi, hogy téged kikészítsen, hanem most "ez a dolga". :))))

18,5 hós kislány anyukája

2010. jún. 30. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszod!

Nagyon kétségbeestem.

Eddig én is szigorúnak tartottam magam - mások is - de most teljesen összeomlottam, mert folyamatosan NEM-ekbe ütközöm, és olyan eltökélt önfejűségbe, ami egy 16 hónapos emberpalántától engem meghökkentett.


Akkor marad a következetesség... a hiszti korszaknál is bevált.

Elég nehéz vele nyugodtan "megbeszélni" a dolgokat, mert ilyenkor kikapcsol, és "elmennek neki otthonról", biztos tudod, miről beszélek, üres a tekintete, és csak az érdekli, hogy véghezvigye, amit a fejébe vett.

Beszélgetni ilyenkor esélytelen.

Fizikailag ki kell zökkenteni - elhozni a rosszalkodás színhelyéről - de aztán meg sírás van.


Hú, nehéz időszak lesz ez is, már látom...

De majd akkor megoldjuk. Legalábbis megpróbálom.


Csak kicsit elbizonytalanodtam, hogy valamit rosszul csinálok, és azért "romlott el" a gyerek... :-)

2010. jún. 30. 21:36
 3/6 anonim ***** válasza:
Szerintem is maradj a jól bevált módszereknél. Nekem 20 hós a fiam és ő meg azzal lepett ma meg, hogy mikor boltba mentünk és kiléptünk az ajtón, szó nélkül megfogta a kezem és úgy sétáltunk. Közben azért mutogatott és magyarázott, de szépen jött mellettem a kezemet fogva. Ilyen, még soha nem volt. Általában nem tűri, hogy a kezét fogjam. A járdán marad, de szabadon rohangál. Szóval teljesen kiszámíthatatlanok, én leginkább ezzel nem tudok mit kezdeni. Néha olyan mint egy ördög, máskor meg az angyalok sem jobbak nála.
2010. júl. 2. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Én most Dr. Spockot olvasok, nagyon jónak tartják szakmai körökben. Tényleg okosakat ír.

Ő azt mondja, hogy nem elég mondani, hogy nem, hanem el is kell vinni a tárgyat a helyszínről, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a gyereket kell. Mert a kísértés ottmarad, hiába szólsz rá, és hiába tudja, hogy nem szabad, azt ki kell próbálni.

2010. júl. 2. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Nézz körül itt :


http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__kisgye..


Kicsit depiztünk, "tanácsokat" osztottunk meg egymással és még egyiket se csaptuk agyon! :)

2010. júl. 3. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a linket!

Sajna nem láttam ezt a kérdést, amikor aktuális volt, majd most átolvasom, hátha.


Mondjuk mára már egy fokkal jobb a helyzet.

Már nem veszekszünk egész nap a kiscsajjal, csak néha-néha ő velem, én taktikát váltottam, és nem emelem fel a hangom, hanem megfogom, és elhozom onnan, ahol rosszalkodni akar.

Ha meg hisztizik valamiért, akkor megy a kiságyba, aztán ha lenyugodott kijöhet.

Úgy tűnik használ a stratégia, mert ezerszer jobb a helyzet, mint a hét elején volt, amikor esténként az erkélyről ugrottam volna ki legszívesebben, annyira kiidegelt az egész napi dilizés.


Átolvasom azért a linket.

Nagyon köszönöm.


Úgy tűnik, időről időre meg kell küzdeni a gyerkőccel, hogy tudja, hogy a szerepek újraelosztása még nincs napirenden... :-)

Csak egyre nehezebbek ezek a csaták...

2010. júl. 3. 09:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!