Szülés utáni depresszió hogyan ismerhető fel?

Engem szerencsére elkerült, de sógornőm depresszióba esett a szülés után. Ő is érezte, hogy valami nem oké, és mi is láttuk rajta. Akárhányszor mentünk látogatóba, nagyon fáradtnak tűnt, kedvetlennek, többször a látogatók előtt sírta el magát, ha pl. nem akart elaludni a pici vagy nem tudta megnyugtatni. Ellátta a babát, szoptatta, meg minden, de pl. nem énekelt neki, nem beszélt hozzá, nem cirógatta, mintha csak "feladatként" tekintett volna rá.

Én is voltam fáradt, stresszes, szorongó a szülés után, de volt rengeteg szép pillanat, tudtam nevetni, imádtam a babámat, nem győztem simogatni, puszilgatni, újszülöttként is folyton beszéltem hozzá. Szóval láttam a különbséget.

Előbb tesómmal (sógornőm férjével) beszéltünk, ő mondta hogy sajnos akkor sem jobb a helyzet, ha egyedül vannak otthon, sőt látogatók nélkül többször elsírja magát, nem tartja magát jó anyának, stb.

Végül tesóm segítségével felkerestek egy pszichológust, nem tudom pontosan mennyi idő alatt jött rendbe, de mire a baba 5-6 hónapos lett, már semmi nyoma nem volt, és a mai napig szuper anya (most 10 hónapos a baba), mosolygós, pörgős, aktív, imádja a kisfiút, rengeteget foglalkozik vele.

Én pont abban az időszakban nem sokat találkoztam velük, amikor egyre jobb lett a helyzet, de utána szuper volt látni, hogy maga mögött hagyta azt az időszakot. :)

Kedves utolsó válaszoló!

A depresszió egy betegség. Hogy te nem kaptad el az nem a te érdemed, hanem piszok nagy szerencséd.

2esnek:

Sokszor pont azert esnek depresszioba, amit tebis irsz, nagy a nyomas stb .

Ez nem ido kerdese...

Többféle súlyossági fok többféle tünettel járhat. Nálam úgy az 5. hónap környékén figyelt be, előtte semmi jele nem volt. Megmagyarázhatatlan szorongásos félelem járt át minden esetben ha a bejárati ajtónk előtt elhaladt valaki. Egyfajta rettegés, ami jött és ment. Utána elkezdtem egyszerre félteni a gyerekünket, és közben elemi dühvel gondolni a napi monotonitásra, a véget nem érő körökre, a gondolatra, hogy az egész nap egy kicseszett MEGKELLCSINÁLNI. Volt, hogy üvöltve sírtam, és nem tudtam abbahagyni, rengeteg dühöt éreztem. Aztán lassan elmúlt magától, majdnem egy évvel később jöttem rá, hogy ezek voltak a tünetek, és nem értettem, hogy nem esett le, hogy nem normális az, hogy rettegek a szomszéd sziluettjétől és kulcscsörgésétől. Hát pont az volt a baj, hogy az ezer tennivaló mellett nem volt időm ebbe belegondolni, és csak pangott bennem.

Valahogy kilábaltam egyedül, és túlélték a családi kapcsolataim is. Most már dolgozom, de coach-hoz járok, traumákat élek újra a múltból, új dolgokat tanulok magamról, igazából most léptem rendesen a gyógyulás útjára. Sok olyasmit kell helyretennem, ami elősegítette, hogy beleessek a szülés utáni depresszióba. Es az enyém még nem is volt vészes...