Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mit tehetnék, hogy a párom...

Mit tehetnék, hogy a párom megkedvelje az anyaságot?

Figyelt kérdés

Annak idején úgy jöttem vele össze, hogy azt szajkózta, nem akar gyereket, de elképzelhető, hogy változni fog a véleménye. Néha néha felhoztam a témát, de azonnal hárított. Nőgyógyászati problémái is voltak, az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy természetes úton teherbe essen. Elkezdtünk próbálkozni, másfél év után esett teherbe. És innentől megváltozott minden. A mindig mosolygós, jókedvű párom állandóan szomorúnak és közömbösnek tűnt, egyáltalán nem örült a gyereknek.


Azt gondoltam, hogy majd a szülés után változni fog, hogy előjönnek az anyai ösztönök, de sajnos nem így lett. 7 hónapos a kislányunk, de a kötelező ellátáson kívül szinte nem is csinál semmit a babával. Nem mosolyog rá, nem bújik hozzá, még szoptatni sem volt hajlandó. Anyukám és az ő anyukája is rengeteget segítettek és még segítenek is a mai napig, beszélgetnek vele, de nem látok változást. Én is foglalkozok a babával, ahogy tudok, besegítek a házimunkába is, de ugye én dolgozom, így csak este tudom átvenni tőle. Múltkor is arra értem haza, hogy sír a gyerek a kiságyába, a feleségem pedig bezárkózva aludt a szobánkban. Olyan, mintha egyáltalán nem szeretné a kicsit.


Mit tehetnék, hogy jobb legyen? Elhagyni nem akarom őt, nagyon szeretem, viszont iszonyatosan fáj az is, hogy ennyire boldogtalan és szomorú.


2019. jún. 30. 11:47
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
90%
Pszichológus. Azonnal!
2019. jún. 30. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Jár már vagy másfél hónapja, de eddig semmi.
2019. jún. 30. 11:52
 3/18 anonim ***** válasza:
96%
Menjen vissza O dolgozni és maradj otthon te a babával. 2019 nem olyan nagy dolog ez. Te akartad úgyis jobban ezt a gyereket hát akkor legyél vele te. Ismerősöm csak úgy vállalt gyereket hogy fél éves koráig hajlandó otthon lenni vele aztán cserélnek apával és a férj marad otthon. Nekik bejött
2019. jún. 30. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
92%

Ebből nekem az jön le, hogy miattad vállalt babát. De ha másfél év alatt esett teherbe azért lett volna ideje ezen gondolkodni.

Pszichológust javasolnám én is, illetve beszélj vele erről.

2019. jún. 30. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
94%
3as válaszolónál a pont. Maradj otthon a gyerekkel. Midnenkinek jobb lesz.
2019. jún. 30. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
91%
Csereljetek, maradj te otthon, vagy menjen a gyerek bolcsibe, mindenkepp valamilyen olyan megoldas kellene neki szerintem, ahol visszakerulhet emberek koze.
2019. jún. 30. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
86%

En teljesen megertem a parodat. Nalunk is a ferjem akarta igazan a gyereket. Ugy is hazasodtunk anno, hogy en nem akarok, aztan megis igent mondtam, nem jott ossze sok evig. Terhes lettem, azota tomeny letargia, depi, siras. Meg magany, bezartsag. Tudom, hogy el fogom latni a gyereket, de ha valaszthatnek, azt mondanam, maradjon o itthon majd a gyerekkel. Nyugaton mukodokepes ez a dolog. Azt hiszem talan a finneknek van valtasban a szuloi “gyes”: egy ideig az anya, egy ideig az apa kell legyen otthon.

Amugy persze, hogy szereti a gyereket, de a sajat baja (az okat csak ti tudhatjatok) most nagyon nagy, es csak zombi uzemmodban kepes letezni.

2019. jún. 30. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
98%
Utolsó ! És mert nem választhatsz ? Én szeretek anya lenni akartam is , és még így is megviselt a megváltozott élethelyzet. Ezt úgy ha még kedvem sincs és nem is akarom biztos nem vállalom. Ha a pasinak kell a gyerek maradjon vele O otthon .
2019. jún. 30. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
90%
Mi sokat küzdöttünk, hogy össze jöjjön a baba, mégis az első 2 évet nagyon nehezen viseltem.Ha eleve nem is akartam volna szerintem túl se élem.Nagy hiba, ha valaki kedvéért szül egy felnőtt nő, akkor mikor önmagában nincs rá meg a késztetés.Lehet soha nem fogja igazán élvezni az anyaságot, lehet ha majd már nagyobb lesz a gyerek és tud kommunikálni vele, akkor más lesz esetleg.Szerintem ha valaki eleve nem vágyott gyerekre és szül azon a pszichológus se biztos, hogy tud segíteni.
2019. jún. 30. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
45%
Inkább pszichiáter kellene, az jobb, meg tud gyógyszert felírni. Lehet szülés utáni depresszió is, ha tényleg nem akart volna gyereket, akkor nem próbálkozott volna teherbe esni másfél évig, vagy legalábbis remélem, hogy nincs olyan nő, aki ennyire ne ismerné magát és csak azért szülne, hogy megfeleljen a férjének.
2019. jún. 30. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!