Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Bölcsődék » Meddig erőltessük az ovit?

Meddig erőltessük az ovit?

Figyelt kérdés

Bocsánat kicsit hosszú lesz.

2,5 éves kislányunk heti fél napot jár oviba (majd 3 évesen kezdi a rendes ovit). Elvileg csak 3 évesen kezdhetné, de anyósom elintézte hogy mehessünk (ingyen) mert már igényli a társaságot.

Az elején imádta a kislányom, alig tudtam elhozni onnan. Párszor mentünk vele, majd olyan jól érezte magát (a szobatisztaságra is akkor szokott át tökéletesen), hogy anyósom kezdte el őt vinni, mert mi a munka miatt nehézkesen tudtuk megoldani.

Anyósom nagyon megbízhatatlan, nem egy mintanagymama. Ezalatt a 2,5 év alatt összesen talán ha 5-10szer vigyázott az unokájára vagy segített nekünk akárhogy is. De még amikor segített is, akkor is mindig késett, hamarabb kellett elmennie meg csak ezt elintézi, csak ide elrohan. Voltak belőle viták (mert másik unokáira meg rendszeresen vigyáz, rendszeresen vesz nekik ezt-azt és kb minden második hétvégét nála töltenek az unokák...szóval nagyon egyenlőtlennek éreztük), de aztán az évek alatt elfogadtuk ez van, nem szereti az unokáit egyenlőképpen. Van most fizetett szitterünk, megoldottuk az életünket nélküle.

Szóval az ovit jól kezdte a kislányunk, majd volt pár szerencsétlen eset, mikor anyós rohanva vitte a kislányunk az oviba (ő a tanár) meg az óra alatt is ráripakodott a kislányunkra ha nem jól viselkedett és lassan egyre kevésbé akart menni a lányunk. Ez odaáig fajult, hogy anyós már nem viszi, mert nem akarjuk, hogy rohanva rángassa el az oviba, hanem mi visszük szép nyugisan (szabit veszünk ki).

Múlt héten már végképp nem tudtunk szabit kivenni, így a szitterünk vitte (a fél éves másik babánkkal). A kislányunk nem akart menni már eleve, nagy nehezen rábeszéltük, de ott kiverte a hisztit rendesen. Bújt a szitterhez, félt, sírt. Ő pedig nyugtatgatta, bíztatta, bátorította. Anyósom meg annyira nem bírta elviselni a hisztiző gyereket, hogy konkrétan leüvöltötte őket. "hogy minek jönnek ide ha nem tudnak viselkedni", "nem kell agyonpátyolgatni a gyereket", "mit kell sírni" stb. Ettől még jobban sírt a kislányunk majd nagyon hamar anyósom konkrétan kirakta a szűrüket, kiabálva.

Szóval azóta áll a bál, férjem fel sem veszi anyósomnak a telefont. Ki vagyunk akadva, hogy sem mint nagymama, sem mint tanár, nem üvöltözhetne egy gyerekkel, max megkéri a szülőt/szittert, vigye ki onnan. És ha még azt nézzük, hogy a mi kislányunk neki unokája, talán lehetne kicsit még türelmesebb vele.

Most viszont eljutottunk oda, hogy egyáltalán nem akar menni a kislányunk. Otthon énekeli a dalokat, amiket az oviban tanul, de akármikor megkérdezzük, nem akar menni.

Anyósom nem viszi az tuti, a szitter sem tudja vinni már, marad a mi szabink.

Viszont kétfelől kapom az ívet. Egyik oldal azt mondja, hogy ne óvjuk agyon a gyerekünket, elvisszük, otthagyjuk, sírni fog de majd abbahagyja. Megszokja a rendszert és rájön, hogy sírással nem lehet elérni semmit. Sógornőm, akinek anyósom rengeteget segít, rendesen kioktatott, hogy mennyire uralkodik a gyerek rajtunk és hagyjuk sírni, pár nap vagy pár hét alatt abbahagyja majd.

Másik oldal (férjem, szüleim, szitter) meg azt mondja, hogy korai még neki, most rossz élményei lettek és egy kicsit pihentessük a dolgot. Semmi baja nem lesz, ha 3 évesen kezdi majd újra el.


Bevallom én inkább arra hajlok, hogy ne vigyük a gyereket, mert nekünk is elég nehéz megoldani, nem vagyok ott így nem tudom mennyire hisztizik (vagy éppen félelmében sír) a gyerek, és 3 évesen úgyis kezdi majd a rendes ovit.


Mi a véleményetek?



2015. dec. 14. 09:24
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
felesleges eroltetni. plane 3 eves kor alatt, nulla ertelme van szerintem. tobbet art mint hasznal.
2015. dec. 14. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Mi értelme heti egyszer fél napra beadni oviba? Semmi, mert az annyira ritka alkalom, hogy be sem tud szokni rendesen. És ki van vele amikor nincs oviban, hogyha dolgozok? A bébiszitter minden hétköznap?

Én biztos nem vennék ki szabit ilyen miatt a helyetekben, illetve ahogy írtam így semmi értelme oviba járatni, szóval nyugodtan pihentessétek 3 éves koráig az ovit, amikor egy oylan csoportban kezdjen ahol nincs ott anyósod.

Egyébként anyósod hogy lehet tanár egy oviban, nem inkább óvónő?

2015. dec. 14. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Ez ilyen spéci "ovi", ahol többféle okató van, fél-egy órás órákat adnak. Anyósom zeneoktató.

Azért adtuk be, mert nagyon igényelte a társaságot. Otthon nagy volt a testvérféltékenység, mostanra kezd normalizálódni. Úgy gondoltuk, egy kis társaság, alkalmazkodás, rendszerhez szoktatás hasznára válna és az elején így is volt. Szépen lefáradt, sokkal kezelhetőbb volt, ölelgette a társait, rohangált velük, nagyon szerette.

2015. dec. 14. 09:38
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Hát anyósod nagyon nem szimpatikus. Ettől függetlenül nem biztos, hogy miatta nem akar menni. Mi a bölcsit keztük 2,5 évesen. Azzal kezdték, hogy készüljek fel, szinte minden gyerek sír. Sokan az elején, de van aki 1 hónapig haza sem akar menni, aztán mikor megunja és rájön hogy ez minden nap így lesz, akkor kezdi a sírdogálást. Mi is a második csoportba estünk. Őket állítólag nehezebb vigasztalni.

Ha nem akarod vinni, akkor tényleg nincs értelme. Én vagy vinném 8-12-ig minden nap, vagy mardna otthon. Így olyan szakkör jellege van a dolognak, de ha nem tetszik akkor nem kell eröltetni.

2015. dec. 14. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
68%
Tudod én úgy gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy normális szülők esetében (ti annak tűntök) mindig a szülők de leginkább az anyuka érzi, tudja mi a legjobb a gyerekének. Az összes többi okoskodó embert le kell tojni. A szívedre hallgass, és akkor biztosan jó döntést hozol. Ugyanezen vaciláltam én is, csak az én lányomat azért vettem ki, mert állandóan beteg volt, mindig szövődményekkel, kórházba meg azért nem szeretném vinni a bölcsi miatt. Mindenkitől azt kaptam, bolond vagyok, oviban kezdi majd előről. Oké, akkor kezdi, de oviban lelkileg és fizikailag is érettebb lesz, hogy leküzdje a betegséget, anya hiányát st. És amíg azt látom, érzem, hogy a lányomnak ez sokkal jobb, addig nem fogom szenvedtetni, csak mert mások szerint hülyeség amit csinálok. Legyél biztos magadban, az anyósod meg egy katasztrófa, szerintem valami agybaja van....
2015. dec. 14. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Egyátalán be sem kelett volna kezdeni ,heti 2x járás az nem ovi max csana szint miért nem oda vitétek ,én most hanyagolnám az ovit egészen szeptembemberig ,ha kell a társaság neki akkor járjon csanába .de az anyosod sem tul kedves hogy finoman írjak.
2015. dec. 17. 05:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Szerintem sem normális az ahogyan anyósod viselkedik, bár mondjuk próbálkozik az enyémről még ez sem mondható el, de ha így próbálkozna lehet hogy nem is hagynám.


Szerintem ovit ne kezdjétek el ennyire korán. Nekem a nagyom júliusi és most szeptemberben kezdte 3 év betöltése után és iszonyat sokan vannak nagyon vegyes felvágott van aki már januárban betöltötte a legfiatalabb pedig október elején töltötte be a 3at és ez a pár hónap nagyon sokat számít. Persze alap a szobatisztaság, de azért sok minden más van még pl.:egyéb készségek rajzolás...stb nagyon vegyes a csoport és sok a hiányzás mert ha beteg én nem viszem viszont sok szülő tüdőgyulladásig hordja így hamar lefertőznek mindenkit. A kisfiam szereti az ovit, nagyon szeret járni, de még sajnos nem sokat járt max 1-2 hét és utána kb ugyanennyi idő betegséggel/gyógyulással.

Én naívan azt hittem ha CSANÁs volt akkor már túl vagyunk a javán, azaz a betegesebb időszakon, de sajna ez nem így van. Igaz az immunrendszer úgy fejlődik ha bizonyos dolgokon átesik a gyerek, de nem gondoltam, hogy ennyire betegesek leszünk az oviban, másfelől kiderült nem mi vagyunk betegesek csak mi azok közé tartozunk, akik megtehetik, hogy ha a gyerek beteg azonnal otthon tartjuk.


Én támogatom azt hogy egy 2-2,5 éves gyermeknek igen is szüksége van hasonló korúak társaságára és aktívabb időtöltésre amit mondjuk egy újszülött mellett nehezebb megoldani így én CSANÁba vinném a helyedben.

Nálunk olyan CSANA van ahol hétfő délelőtt TSMTS oktató tart torna órát, kedden furulyán játszó zenetanár tart zenés foglalkozást, szerdán a TSMTS hölgy barkácsol a 2 év felettiekkel, csütörtökön meg egy gitáron játszó hölgy tart népiesebb zenés/énekórát. A zenés órákra van lehetőség külsősként is bemenni, ez lényegében a beszoktatás része, hogy először el-el viszed a gyerkőcöt és ha megszokja a dadusokat akkor el lehet kezdeni a beszoktatást (ill a külsősök tornája külön van).

Nagyon szimpatikus hölgyek az ovónénik is (állami intézmény), viszont hiányzik a CSANA mert ott pl.: többet alkottak, annyira ügyesek voltak a barkácsony a gyerekek - minden hétre jutott egy-egy remekmű aminek párom készített is egy óriás falat és oda tűztük fel büszkén őket. És az oviból még semmi nincsen - engem ez totál kiakaszt. Mindig kérdezem hogy van-e már valami, mert sokszor látom hogy pl.: reggel már oda vannak az asztalokra készítve alkotáshoz festék vagy egyéb, vagy látom hogy valami közöset készíta csoport pl.: ősszel volt egy nagy fa aminek a levelei a gyerekek festéktenyérlenyomatai voltak, a másik meg ragasztott préselt levelekkel volt feldíszítve, most télen meg üvegkupakokból csináltak egy óriási fenyőfát, de saját alkotás semmi sincsen se egy festmény se valami ragasztott...

2015. dec. 22. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Én voltam az előző hosszút író is.


Írtad, hogy van egy fél éves babátok is, meg sitteretek is - ezek szerint már te is dolgozol?

Mert ha dolgozol akkor elvileg oviig (3éves korig) jogosultak vagytok állami bölcsire is.

DE ha anyagilag megtehetitek akkor én egy a közelbe eső maszek intézménybe vinném, oda biztosan nincs várólista, ill egy kis szerencsére akadna szabad hely. Ráadásul ha közelbe esik a lakhelyhez még ti szülők is tudnátok vinni-hozni.


Én mondjuk a maszekba már egy évvel előbb jeleztem (mikor még a nagy odajárt),hogy vinném is a kicsit 2 éves kortól - most márciustól, mert iszonyat nagy ide a túljeletkezés, de egy kis szerencsével be lehet sok helyre kerülni, pláne ha csak fél napra viszed. Bár őszintén szólva ennek a fél napnak nem látom túl sok értelmét, mert ha megszokja, hogy mindig hazaviszed aludni, akkor sokáig mumus marad az idegen helyen való alvás, és csúszik is az alvásidő mert ügye ebéd után haza is kell szállítani a gyermeket, és harmad sorban vannak olyan gyerekek akiket a szülők érkezése annyira felspanol hogy úgy felpörögnek, hogy abból alvás már nem lesz, már pedig 6 éves korig szükség van alvásra napközben is.

2015. dec. 22. 06:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!