Gyereknevelésben vitás kérdéseket hogyan oldjátok meg?

Mi megbeszéljük, mindent jó alaposan megrágunk együtt, ha nem értünk egyet, érvelünk, és akinek jobb érvei vannak, annak az elképzelésében megegyezünk.

De leginkább az első pillanattól mindketten jelen vagyunk a gyerek életében, egyformán.

Az ovoneninek sincs igazabol megmondva, hogy mit hogyan csinaljon, nalunk ugy megy, hogyha ferjemmel van, akkor o felel erte, az o szabalyai ervenyesek, ha velem, akkor meg az en szabalyaim. Olyan dolgokban, ami mindkettonknek fontos nevekesi kerdes pedig szoban megegyezunk, es ahogy az elet tobbi teruletdn, altalaban az enged egy kicsit tobbet, akinek az adott dolog kevesbe fontos. Igyekszunk megbeszelni, hogy milyen szukseet/igeny all amogott, ahogy csinalni szeretnenk, ugy konnyebb kozosen mindkettonknek megfelelo megoldasra jutni.

Pl. irod az edesseget. Nekem fontos igenyem, hogy a gyerek egeszseges legyen. A ferjem is ezt szeretne. Ugyanakkor tul szigoru sem szeretnek lenni. A kozos megoldas nalunk erfe az, hogy mi magunk nem veszunk friss es szaritott gyumolcs kivetelevel edeset, illetve nalunk meg ehhez jon a kakao, amit mezzel keszitunk, mashol viszont nem korlatozzuk, pl. nyaralason, vagy nagyszuloknel.

"mi van akkor ha mindkét fél makacs és full mást gondol"

Hát veszekedés! :-)))

És természetesen nemcsak gyereknevelésnél, hanem minden más esetben, amikor "mindkét fél makacs és full mást gondol".

Szóval először is kettőtök kapcsolatán kéne valahogy változtatni. Hogy rugalmasak legyetek. Mert mindig lesz olyan, amiben mást akartok. Én csodálom is, hogy másban eddig ez nem okozott komolyabb problémát.

Azt is furcsállom, hogy eddig ennyire nem szembesült az óvodai készülődéssel a férjed? Eddig soha nem vitte őket óvodába? Ha most engedi a munkarendje, akkor eddig is vihette volna. Nem mindig, de időnként. Miért nem vitte? Nem az volt, hogy te kvázi kisajátítottad a gyerekeket, és nem engedted, hogy ő is részt vegyen a mindennapjaikban? Akkor nem 3-4 év után szembesülne azzal, hogy a gyerekek rengeteg dolgot másképp szoktak meg, mint ahogyan ő azt helyesnek tartaná. Illetve árnyaltabban látná az elkényeztetés vádját is.

De nem akarlak én is szapulni...

Szóval nálunk leginkább azon van vita, hogy feleségem nagyon aggódik, ha a gyerek nem produkálja azt, amit ennyi idősen (szerinte) tudnia kéne. Én lazábban kezelem ezt, majd megérik rá, majd megtanulja, nem erőltetem. Feleségem ebben keményebb. Néha van vitánk erről, különösen, ha a gyerek ellenkezik a gyakorlás ellen. Szóval nálunk én vagyok a lágyszívű, feleségem a szigorúbb. Ugyanakkor én következetesebb vagyok: ami tilos, az tilos. Könyörgésre is, hisztire is. Viszont én a kemény tiltás helyett inkább a meggyőzést szoktam bevetni - elég sikeresen. Így sokszor előfordul, hogy a feleségem engem kér meg, hogy valamiben győzzem meg a gyereket, mert ővele úgyis hisztizne, én meg négyszemközt meggyőzöm - és békés úton érvényesül, amit akarunk. De ha nagyon nem értenék egyet valamiben a feleségemmel, akkor megmondanám, hogy erről nem fogom győzködni a gyereket. (Ilyenre mondjuk nem is emlékszem.)

Az édességben pl. nagyjából hasonló véleményen vagyunk. Két pilótakekszet én nem sokallanék, de ha magam lennék, nem biztos, hogy adnék minden nap. Hozzáteszem: én napi szinten csupán egyféle édességet eszem, de az egészséges: mézet. Az természetes, hogy bármiféle édességet csak akkor ehet, ha megette előtte az ebédet/vacsorát.

Visszaolvasva nem tudom, mennyire adtam választ a kérdésedre, csak nekem ez jutott eszembe róla.

Erre nehéz teljesen kivülállóként bármit is mondani,tanácsolni.

Igazából amit így első blikkre nem értek az az,hogy hol volt 4 évig a férjed? Ezt nem bántásként kérdezem,csak épp nem értem. Ok,hogy eddig te voltál velük 0-24-ben,de alapesetben a férjednek,a gyerekeid apjának is ki kellene venni a részét a gyereknevelésből,még akkor is,ha dolgozik.

Gondolom,délutánonként,esténként vagy hétvégén csak veletek volt ő is. Nem akkor kellene felébrednie,mikor te visszamész dolgozni,és rádöbbennie,hogy "hoppá,nekem van 2 gyerekem".

Bocs,ha rosszul látom,de egyelőre ennyi infóból nekem ez jött le.

Én leülnék vele beszélgetniehetőleg úgy,hogy a gyerekek ne legyenek otthon (ha ez megoldható). Átbeszélnék vele mindent.

Mondd el neki is,amit itt leírtál.

A lényeg,hogy ne a gyerekek előtt bíráljátok egymás nevelési módszereit.

Hozzátok össze a két,különböző véleményt valahogy,és a kettőből gyúrjatok egyet,ami mindenkinek jó.

Nálunk a férjem engedékenyebb. Először voltak vitáink. De átbeszéltük. Most sem értünk mindenben egyet gyereknevelés terén,de egymás hibáztatása nélkül megbeszéljük,hogy ez most miért nem volt jó,ki mit csinált volna másképp...stb.

Amúgy elárulom (de csak zárójelben),a másik hibáztatásában inkább én jeleskedtem. Amire persze nem vagyok büszke,de elismerem,hogy így volt,és tettem ellene.

A kulcs,együtt és ne egymás ellen.

Nálunk egész jól működik a megbeszéljük dolog, bár szerencsére az elveink is nagyon hasonlók. A legnagyobb gondunk a tipikus jó apa rossz anya “szindróma” volt. Apát imádja a gyerek és viszont, de viszonylag keveset lehetnek együtt így apa ebben az időben a játékra és max a nevelés “jobb” részére koncentrál, a fegyelmezés csak extrém esetekben jön elő (pl nem szaladunk ki az útra). A gyerek kezdett a dackorszak egyre mélyebb bugyraiba merülni és kb én lettem a folyton veszekedő apa meg a jófej, a gyerek meg napról napra egyre szélsőségesebb.

Megbeszéltük, hogy ez így nem jó. Apának is muszáj fegyelmezni, álljon mellém a kellemetlen szitukban is. Komolyan mondom pár nap alatt a gyerek mérfőldeket csitult és sokkal kiegyensúlyozottabb. A napi 10 hiszti 1-2-re redukálódott.

Szerintem nagyon fontos a szülői egyetértés, hogy a gyerek lássa és tudja ők kéz a kézben ott állnak szó szerint felette és nem ellene vannak hanem érte.

Nap mint nap baromi sokat dolgozunk a szülőségünkön, olyan fiút kaptunk aki kemény próbák elé állít minket. Nem mondom hogy mindig minden maradéktalanul sikerül. De nagyon törekszünk, együtt és ez a kulcs.