Mi a jobb a gyereknek? Ha van testvére vagy ha nincs?

Még ugyan nincs tesó, de nálunk ez nem is kérdés. Persze az tény, hogy a férjem és én is 2-2 testvér mellett nőttünk fel, nagyon jó és szoros a kapcsolat mindegyikkel. Illetve egymás testvéreit is nagyon szeretjük.

Ha majd lesz(nek) tesó(k) akkor szeretnénk úgy nevelni őket, hogy jó kapcsolatuk legyen, szeressék egymást és bármikor számíthassanak a másikra. Nálunk ez megvan, és egyszerűen szükségünk van egymásra. Azt gondolom, hogy a szerető szüleim, nagyszüleim és testvéreim nélkül nem lett volna teljes az életem. A férjem és a kislányunk a legfontosabbak most már, de a testvéreinkre, családra amiben felnőttünk, akkor is szükségünk van.

Én pl soha nem akartam testvért. Baromira utáltam a gondolatat is annak, hogy testvér legyek, mégis az lettem, nagy testvér két kisebb tesóm lett. Mikor meglettek én le lettem tojva, mutassak példat, adjam oda nekik a kedvenc dolgaimat, vigyázzak rájuk, stb. Anyám sem olyan, akinek valaha is szülnie kellett volna, de ez más tészta.

A fiam a szöges ellentétem, 3 éveskora ota tesót akart, folyton vágyott rá, mondogatta mindenhol, hogy lesz,lett is,5 év van köztük.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem minden gyereknek való testvér, és ha a fiam kezzel-lábbal tiltakozott volna, megfontoltam volna a dolgot, mert nem akartunk foggal-körömmel még egy babát. Ugy voltunk vele, ha sikerül lesz, ha nem, akkor nem.

Van egy öcsém, 5 év korkülönbséggel. Kicsiként betegesebb volt, extra-extra figyelmet kapott mindenben, hisztis volt én meg nagyon féltékeny, rosszul lett kezelve. Neki mindent is szabadott, ő folyton azt hallgatta, hogy sose lesz olyan jó tanuló mint én. Szóval vannak sebek. Kb 18 lehettem - ő 13 mikor úgy igazán csend lett köztünk, és elkezdtük megismerni a másikat. Mostanra bepótlódott az a "nagy szerelem", ami talán az elején is lehetett volna, ölni tudnék érte, és ő is értem. Most azt mondom, imádom, hogy van testvérem. Ha 10 éve kérdezel meg, azt mondtam volna, inkább meghalnék mint még egy nap abban a családban amiben benne van.

Ha ésszel tudjátok kezelni (nem szégyen a szakember bevonása sem, lehet nálunk segített volna), nagyon jó lehet. :)

Vannak jó és rossz testvérek, és van, aki szeretett egyke lenni, más meg utálta. Ez függ a szülőktől ugye (élettapasztalat, házasság milyen, példamutatás... stb.) és a gyerekek temperamentumától is.

Ne a gyereknek szülj testvért, hanem elsősorban ti döntsétek el, akartok-e még egy gyereket. Azon, hogy jut-e elég idő és figyelem és szeretet, mindenki izgul. Aztán semmi nem lesz tökéletes, ahogy sosem az, de mégis gyönyörködik az ember mindegyikben - másképp, de egyforma nagy szeretettel. Az enyémek már sulisként 4 év korkülönbséggel általában élvezik egymás társaságát - persze kivéve, amikor nem :D - de mindkettő nagyon társasági lény és halálosan unatkoznak, így nagyrészt muszáj jóban lenniük :)