Nálatok mennyire veszi ki apuka a részét a gyereknevelésből?

Ezen más nem segíthet, csak ha beszélsz vele erről, és azt nagyon sürgősen!!

A férjem nagyon sokat segít, imád vele lenni. Persze ő már nagyon régen vágyott a babára, az előző kapcsolatában sokat küzdöttek a gyerekért. Így aztán nem is vártam mást, tudtam, hogy nagyon jó apa lesz. Az elején nem volt egyszerű, bizonytalan volt, alig merte megfogni, nagyon pinduri volt neki, féltette. De idővel hozzászokott és bátrabb lett. Én pedig hagytam hogy bénázzon és magától tanuljon meg dolgokat. Nem javítottam ki folyton, hogy máshogy kéne csinálni.

Mindenben segít az első perctől kezdve és soha nem kellett kérnem. Pelenkázni alig várta, hogy amikor hazajöttünk a kórházból megtanítsam, hogy gondoskodhasson a kislányunkról. Ő fürdeti a kezdetektől. Etetni nem tudta az elején mert 8 hónapig anyatejes volt de a kóstoltatást ő kezdte el mert nagyon rá volt pörögve és a mióta kell a tápszer arányokat is fejből tudja. Ameddig nem aludta át az éjszakát addig egyszer ő kelt hozzá éjjel egyszer én és hacsak nem volt a baba éhes sokkal jobban altatott nálam, sokszor őt kérte a gyerek ha én mentem csak tovább sírt. Ő szoktatta rá, hogy egyedül aludjon el, egyetlen könnycsepp nélkül óriási türelemmel. Imádja öltöztetni és mindig figyel rá, hogy összeillő szettet adjon rá. 1-2 havonta elküld a barátnőimmel mulatozni és addig ő vigyáz otthon a babára, mindent meg tud oldani anélkül, hogy folyamatosan írogatna. Rengeteget játszik vele, nagyon apás a kislányunk, rajong az apjáért. Fantasztikus apa, nem kívánhatnánk jobbat nála, nagyon hálás vagyok ezért.

Szerintem mindenképpen beszélj a pároddal arról, hogy nincs rendben, hogy ennyire kivonja magát ezek alól. Lehet, hogy félelmei vannak vagy csak szimplán teljesen máshogy értékeli az apaszerepet mint ahogy te elvárnád. Milyen apakép van előtte, milyen volt az ő apukája? Valami oka csak van, hogy ilyen szinten nem akarja kivenni a részét, beszélni kell róla. Neked pedig kitartást kívánok.

Sajnos örömtáncot járhatsz. Az én férjem nemhogy nem fürdette a babánkat, addig se vigyázott rá, míg én fürödtem.. Így vagy sírt, vagy elvolt. Férjem meg kint az udvaron este 10-ig inkább.

Minden vágya volt egy gyermek, mégis rám maradt minden. Én se így képzeltem el.

Végül 4 hónapos volt a baba, mikor elhagytuk az apját. Azóta sokkal nyugodtabb vagyok, a tejem is több. 3 hónapja élünk már külön a babával boldogan. Legalább nem stresszelek már, hogy nem segít, nem foglalkozik velünk. (Egyedül voltam és vagyok, nincs semmi nagyszülői segítségem.)

Átérzem, hogy mi lehet benned, részben, mert nálunk elég sokat javult, sőt, remélem mára kijelenthetem, hogy helyreállt a rend. A férjem pelenkázta, hozzataplalas után megetette kérésre, de minőségi időt sosem töltött vele. Miután lehetett már valamennyire játszani, feküdt, ült a földön és nyomkodta a telefonját. Bár mivel az én férjem nme egy ilyen magát tökéletesnek tartó p*cs (már bocs), kellő "fejmosás" után kb egy éves korára sikerült letetetni a telefont, elmenni külön sétálni. És tudod mi lett a hatása? Élvezik. A fiam végre nem annyira sír utánam, igényli az apját és ami a legfontosabb: szereti. Addig csak egyet kettőt mosolygott neki. Enni sem evett csak pár falatot nála, utána kellett váltanom, hogy egyen többet. A nagymamákkal jobban elvolt a fiam, akiket amúgy ritkán lát a távolság miatt.

Szóval vagy magyarázd el, hogy a gyerek nem egy tárgy, amit etetni, pelenkázni kell, hanem lassan felfogja hogy egy onimádó, lusta apja van, aki ha otthon van, tipikusan "elvár", hogy az asszony főzzön, mosson, takarítson, gyereket neveljen és este még a szexi bugyit is felvegye és aktívan kielégítse a férfi minden igényét.

Nem is értem, hogy miért ne állsz kicsit a sarkadra. Az írásod alapján teljesen úgy állítja be, mintha minden a te feladatod lenne. S kiemelem azt, hogy valószínűleg az önbizalmad alapján is manipulálna.

Én nagyon kevés esélyt látok arra, hogy megváltozzon, de ha a férjem nézem, nem lehetetlen.

Kívánom, hogy rendeződjön nálatok ez