Akik sokat vaciláltak, hogy legyen e második gyerek hogyan döntöttek és miért?

Nekem nagyon könnyű terhességem és szülésem volt, de az első 3 hónap maga a pokol, pedig nem is volt hasfájós.

7 hónapos a fiam. Annyira nehezen indult a dolog, hogy azt mondtam, sose akarok több gyereket, és igyekeztem az emlékezetembe vésni, hogy mennyire iszonyatosan szarul voltam az első 3 hónapban. Ciki vagy sem, én nagyon nehezen boldogultam, és elég mély depresszióba is csúsztam a kialvatlanságtól. Aztán 3 hónapos korában mintha elvágták volna, és azóta nagyon könnyű vele, és iszonyúan élvezem a babázást. Azóta már felmerült a gondolat, hogy talán egyszer mégiscsak bevállalom még egyszer.

De most ott tartok, hogy legfeljebb akkor, ha a fiamhoz már nem kell kelni éjjel. Majd ha ovis lesz. 2 picivel én nem bírnék, ismerem a határaimat. Mostanában sokat hallani, hogy jó kis korkülönbséggel szülni, és majd így tudnak játszani stb. Hát jó, az anyjuk meg diliházban köt ki :D

Nekünk a nagy 6 éves volt, amikor úgy éreztük készen állunk egy babára.

Nem feszültünk rá, nem terveztük be hogy na most akkor terhes akarok lenni, az első 1-2 védekezés nélküli együttlétből meg is fogant a pici. Nem ért váratlanul, de azért meglepődtem. Nem mondom hogy egyszerű, de nagyban könnyíti a dolgot az, hogy a nagy már 8 éves, úgy ahogy önálló... Ha én altatok, etetek, megérti és addig elvonul a szobájába stb. Kisebb korkülönbséggel nem biztos hogy be mertem volna vállalni. :) Ha az ember halogatja, hogy majd, majd jövőre jobb lesz a helyzet, stb, soha nem lesz jobb, kár a megfelelő időre várni.

Lett végül. Az tartott vissza, hogy az első terhesség végén sok komplikáció volt, és féltem/féltünk. Aztán ahogy telt az idő, a kislányom 2 éves kora körül egyre jobban vágytam újra babázni. Az apja ekkor még nem, neki még kellett idő, 8-9 hónappal később mondta, hogy ő is vágyik még egyre. Gondolkodtunk sokat, elmentünk orvossal konzultálni is, hogy vajon mekkora eséllyel lenne gond megint. Ő elmondta, hogy minden terhesség más, nem biztos, hogy megint ez lesz, de ha igen, akkor azért lehet kezelni a helyzetet. Meggyőzött, egyből össze is jött a kisfiunk, ez a doki lett a választott orvos. Sajnos volt gond ismét, ugyanaz, ugyanúgy, de az orvosom teljesen jól kézben tartotta a dolgot, így a kisfiunk is épségben megszületett.

Ő most 13 hónapos, sosem bántuk meg, egy hihetetlenül cuki, bújós kisfiú, örülünk, hogy bevallaltuk. A nővére is nagyon szereti, nem volt nehéz megszokni, hogy ketten vannak, tök flottul ment minden. De mivel a komplikációk láthatóan visszatérőek, és borzasztó stresszes volt így a terhesség, harmadikat már nem merünk vállalni, pedig kedvünk lenne még egyhez kb. 2 év múlva. Félünk, hogy akkor már nem lenne ilyen szerencsénk, és nagyobb baj lenne, úgyhogy örülünk a meglevő kettőnek.