A gyerekedre vagy a legbüszkébb?

Nem tudok büszke lenni arra, hogy két petesejt összeegyesült és az eredményt kiműtötték belőlem. Nem az én érdemem hanem a természeté. A sikereit magának köszönheti, a kitartását és az akaraterejét. Nem kérte tőlem az életét, nincs mit köszönnie nekem, nem dagad a mellem.

Szeretem, imádom, ő az életem része, családom, de nem a munkám eredménye amire büazke kell hogy legyek. Nem posztolom a bizonyítványát, nem dicsekszek vele. Képet is csak azért küldök szét, mert vannak messzi rokonok akik szeretik és nem láthatják sokszor.

Nem nevezném büszkeségnek, amit a gyerekeim iránt érzek. Inkább szeretet, végtelen öröm és hála a Teremtőnek. Hogy vannak, hogy egészségesek, hogy teli vannak szeretettel, hogy ennyi örömöt adnak nekem.

Leginkább arra vagyok büszke, hogy egy speciális terület szakértője vagyok, és ebben a minőségemben sok ember keres, meghallgatja a véleményemet, ill. tőlem kér tájékoztatást, ill. már egyik ember ajánl a másiknak engem.

Önmagában arra, hogy van egy gyerekem, nem vagyok "büszke", ez önmagában még nem egy teljesítmény.

A gyerekemre majd akkor leszek büszke, amikor látom, hogy jól helytáll az életben, jó nevelést kapott, képes felelősségteljes életet élni, boldog. Ekkor majd büszke leszek arra, hogy ennek az alapjait én adtam meg neki.

Most még csak 1 éves, egy irtó cuki, mosolygós, aktív baba, akit imádok, de szerintem most még nincs nagyon mire "büszkének" lennem, majd később derül ki, jó munkát végeztem-e. :)

Engem amúgy az irritál különböző babás csoportokban, amikor ugyanolyat írnak, hogy "6 hónaposan felállt, olyan büszke vagyok!!" , "11 hónaposan már szavakat mond, nagyon büszke vagyok!" , mert az, hogy ki hány hónaposan csinálja ezeket, az nagyrészt genetika, meg idegrendszeri érettség, ami egy adottság. Nem tudjuk befolyásolni, így nincs mire büszkének lenni, mert nem a mi érdemünk. És szerintem a többi anyukának is rosszul esik ez, mert akinek mondjuk 9 hónaposan állt fel a gyereke (ami teljesen normális és nincs elkésve), az rosszul érezheti magát a hasonló posztok után, mert akkor ő már nem lehet büszke?

Na mindegy, ez csak kikívánkozott belőlem a gyerekek és a büszkeség témakörről. :D

Nem vagyok büszke. Szeretem a gyerekeimet, gyönyörűnek látom mind a hármat. Ezzel együtt látom a hibákat, gyengeségeiket is.

Szerintem csak egy végletekig elfogult szülő büszke a gyerekeire.

Magamra sem vagyok büszke. Teszem a dolgom, élem az életem.

Teljesen átlagos nő vagyok, átlagos családdal.

Különleges dolog kéne ahhoz, hogy büszke legyek. Egy egy iskola, bizonyítvány, munka nem elég a büszkeseghez, hiszen ezer és ezer embernek van.

Lehet nálam túl magasan van a léc.