Normális dolog azt elvárni, hogy az ember gyereke 18 évesen költözzön el otthonról és legyen 100% önnáló?

Szerintem ez a kérdés túl általános.

Nálunk az a szokás, hogy a diplomáig maradtunk, de utána pár évig a szüleink másik lakását használtuk.

Ehhez már plusz támogatást nem kaptunk, sőt mindketten (tesóm es én) felújítottunk mindent ott, amit tudtunk, azota a szüleink élnek ott.

Ezenkívül nem váltogattuk a sulikat meg nem hurcibáltunk szr jegyeket haza (kb a 4est is szégyelltük), nem bulikáztunk. Az én egyetemem hosszabb volt, kb a felétől dolgozgattam is mellette.

A szüleimnek eszükbe se jutott volna 18 évesen kitenni, de biztos kiakadtak volna, ha a 3. egyetemen is kibukunk, zsebpénzt kunyizunk bulizásra vagy a diploma után nem kapunj gyorsan munkát, hanem otthon héderelünk és nyafogunk hogy semmi se tetszik igazán.

Én is kb így tervezek a saját gyerekemhez állni.

Az a jó, ha a lányokat otthon lehet tartani még egy ideig, míg gazdag férjet nem találnak. Addig csak jelképes összeget szabad tőlük elfogadni, amikor már dolgoznak, hogy több pénzük legyen a szépségápolásra, esetleges beavatkozásokra és tanulásra. Így minőségibb férj jut nekik, mintha albira koppogatna egész hónapban. Szomszédomnak így lett millárdos veje és már a lánya is az lenne, ha el is válnak, mert kikupálta a férje.

A fiúkat meg úgy kell támogatni, ahogy ők akarják, hogy sikeres vállalkozók legyenek.