Akiknek rossz szülei voltak, ennek ellenére mégis gyereket vállalt: milyen szülők lettetek? Hogyan befolyásol titeket a szüleitekről vett rossz példa?

Nekem nagyon rossz szüleim voltak, nem is tartom velük a kapcsolatot, ettől függetlenül normális életem van, szerető férjjel, sok baráttal és jó munkával, szép otthonnal.

Most várjuk az első babánkat, úgyhogy még nem tudom, milyen szülő leszek, de szerintem normális. Igyekszem majd tudatosan odafigyelni rá, hogy ne legyek olyan szülő, mint az enyéim, de alapból úgy vélem, nekem már a természetem is nagyon más, mint nekik, így remélem nem fog nehezemre esni jó szülőnek lenni.

Szóval, nekem nincsenek ilyen jellegű félelmeim.

Sajnos a rossz minta elobb utóbb visszajon. Vagy azért mert ugyanolyan leszel, vagy azért mert túlságosan az ellentéte akarsz lenni. Ahogy #1es is írja.

Nyilván ő is jó, sőt, szuper jó szülőnek érezte magát amikor még csak ott tartott ahol most a #2 és #3 válaszoló.

Nem voltak éppen mintaszüleim, ezt még anyám is elismeri ha oda kerül a beszélgetés. Mostmár jóban vagyunk mert ennek ellenére mégis embert faragtam magamból és előnyömre fordítottam a sok szart de anya mindig szomorúan elmondja, hogy mennyi mindent elrontottak apával és bocsánatot is kér érte, kár, hogy csak most eszmélt rá erre amikor már 30 éves vagyok.

Kezdem azzal, hogy vertek minket, egészen kicsi korunktól mindenért. Tiltottak nekünk mindent, semmire nem voltak nyitottak, a tulajdonukként kezeltek és korlátoztak, sosem beszélgettek velünk csak ha le akartak cseszni valamiért. Soha nem álltunk közel, semmit nem mertem kérni vagy kérdezni tőlük és nem támogattak semmiben, még a tanulmányaimat sem. 18 éves voltam amikor már annyira megromlott a kapcsolatunk, hogy elköltöztem és miután ők sokáig mindent tagadtak és allították, hogy sosem emeltek ránk kezet (a tesómnak egyszer még 8 napon túl gyógyuló sebe is lett de hazudnunk kellett, hogy lefejelte a szekrényt) ezért rajtam állt, hogy miként viszonyulunk egymáshoz én pedig nagyvonalú vagyok. A gyerekemet teljesen máshogy igyekszem nevelni, higgadtan, megfontoltan, igyekszem következetes lenni de hajlamos vagyok én is arra, hogy majomszeretettel csüngjek rajta és elkényeztessem. Szerencsére a férjem józanabb és ugyan neki meg csak anyukája volt nagyon jól kezel mindent és mindig támogat. Egyetlen szabályom van csak amit viszont kőbe véstem: erőszak az én házamban nincs!

Az én szüleim azért hanyagoltak el minket mert folyamatosan egymással csataroztak. Folyamatos uvoltozesek, anyám terrorizalt mindenkit a hangulatingadozasaival, egyre betegesebb lett a viselkedése, de apám folyton csak vele foglalkozott. Aztán minden pénz persze anyám mindenféle vidító hobbijaira ment el...

Így számomra az lett a legfontosabb feltétele a gyerekvallalasnak hogy egy stabil parkapcsolatban éljek. Tíz év után született az első gyerekem, addigra tudtam h jóban rosszban. :)

Nem voltak rossz szüleim, inkább csak nem nagyon volt ránk minőségi idő.

Max megkérdezték kaptam e valami jegyet a suliban vagy nem vagyok e éhes.

Soha nem volt közös program.

Soha nem mentünk moziba, strandra, inkább adtak rá pénzt, hogy menjek mással.

Szerettek, tudom, csak nagyon aszociálisak a mai napig, utálnak emberek között lenni, ha nem muszáj.

Megfogadtam anno, hogy én majd mennyit jövök-megyek a gyerekekkel, mennyi közös élményünk lesz.

Hát nem. Már kamaszok és ugyanúgy adom a pénzt inkább.

Anyáméknál azért jobban teljesítettem, pl fél évente egyszer azért van közös mozi, állatkert vagy valami, de ugyanolyan aszociális lettem mostanra mint anyám és húzom-halasztom a gyerekes programokat.

Szóval igen, ugyanolyan lettem.

Egyet leszámítva. Velem nem nagyon ültek le soha játszani, mindent kitaláltak. Én sokat játszottam velük ameddig igényelték.