Sok szülőnek miért nem alapvető ez az elv a gyereknevelés során? Ami a gyerek önbizalmát illeti.

Nagyon egyszerű a válaszom: Sok szülő pont azt viseli legrosszabbul a gyerekében, amiben (itt rossz dologra gondolok) a gyerek ismétli őt.

Itt a kulcskérdés, hogy a szülő szembe tud-e nézni önmagával. Ha ő felépíti magában a "tökéletes vagyok" képet, akkor haragudni fog ezek miatt a gyerekére. Ha viszont a szülő önmagát el tudja fogadni gyengeségeivel együtt, akkor a gyerekét is el fogja tudni.

Nagyon sok szülő pl. a mai napig azt képzeli, hogy ha hibázik a gyerekével szemben, akkor semmiképp sem szabad beismernie, mert csorbul a tekintélye a gyerek előtt. Holott ennek pont az ellenkezője igaz: ha tudsz bocsánatot kérni egy tévedésedért, egy hirtelen, túl indulatosan kimondott rendreutasításod miatt, akkor a gyereked csak jobban fog tisztelni téged.

Én ezt csinálom, de meg tudom mondani, mit érez, aki nem ezt csinálja, ugyanis nekem sem megy mindig.

Képzeld el, hogy évek óta dicséred a gyereked, se ügyesebb nem lett, se több önbizalma nincs, “feleslegesnek” érzel minden egyes mondatot.

Jönnek a napi kihívások, nem nagy dolgok, amiknél elképzeled, hogy kellene, mondjuk ovisnál ugrás, meg futás meg mászókázás, hanem olyanok, hogy még most is elfelejt leülni cipőhúzásnál, vagy mondjuk úgy akarja beleszúrni a szívószálat az üdítőbe, hogy szorítja..

És az elején még dicséred, hogy ügyes vagy, hogy magadtól eszedbe jutott, milyen önálló vagy, és akkor látod, hogy megint képes eosszul csinálni, mint az elmúlt 5000 alkalommal, kezd felmenni benned a pumpa, de azért reménykedsz, szólsz, hogy “ülve könnyebb lenne, ha lazán fogod bennemarad az üdítő a dobozban”, de a gyerek meg sem hall, mint az elmúlt 5000 alkalommal, mint reggel, mint tegnap 10x, mint tegnapelőtt 10x.. megy fentebb a pumpa, látod a küszködést, hogy nem figyel, csak csinálja rosszul, és bamm, nem sikerül neki. Elesik és elkezdett hisztizni, amiért nem tudta felvenni a cipőjét, az idő meg csak telik, késni fogtok.. A ruhája csupa ragacsos ital, üvölt, mert kiment a fele és mert koszos a ruhája, keze, arca, át kell öltöztetni, késtek.. és te vígasztalod, mert még nem szakadt el a cérna, “nincs semmi gond, mindenkivel előfordul, megpróbálod mégegyszer, vagy szeretnéd, hogy segítsek?” Ő meg csak üvölt, nem akar vetkőzni, leülni és derogál neki a segítséged. Na nálam itt szakad el a cérna, mert ez kétéves szint, mégis nagyobbként csinálja! Nyilván a hat éves is kicsi, de már nagyobbak az elvárásaim, úgy érzem nincs haladás. Tudom, hogy csak feszült, de akkor is!

És csak olyanok járnak a fejedben, hogy “istenem mennyire buta, ügyetlen, makacs, nem igaz, hogy nem tudja, nem figyel rám, szrt sem ér amit mondok, haszontalan vagyok, nem tudok vele mit kezdeni, én ezt tudtam az ő korában(és tényleg tudtam, én ezekre vagyok a legdühösebb, mert tudom, hogy már sokan képesek rá és úgy érzem neki is kellene tudnia)”

És akkor elszakad valami, lerángatod róla az üdítős ruhát, rászólsz hogy fejezze be az ordítást, azonnal üljön le a székre, vegye fel az új ruháit, meg ne próbáljon üvölteni, most fel a cipőt, vagy nem mentek(ha program elhalaszthato), vagy xy dolgot teszel, már x éves, egyedül kellene tudnia, nem igaz, hogy nem képes rá, sokkal kisebbeknek is megy stb. Amikor ezeket mondod lehiggadsz és rájössz hogy szidod, aztán abbahagyod, megvígasztalod, és indultuk.

Bennem ezek játszódnak le egy ilyen történetnél. Sokszor már nem hagyom neki az “önállóságot”, mert tudom, hogy a bukásaihoz nincsenek idegeim, pl rákiáltok hogy “leülni”, ha húzza a cipőjét”, vagy “ne szorítsd”, ha szorítja a kisüditős dobozkát.

Már attól feszült lettem, hogy leírtam, képzeletben átéltem, pedig itt alszik még mellettem..

Gyereket nevelni kimerítő, senki sem akar évekig a falnak beszélni.. egy darabig bírjuk, de ahogy a gyerek nő, az elvárásaink nőnek és várjuk, hogy a korai évek szépen csinált munkája beérjen. Kudarcnak érezzük, ha nem így van.

Utolsó, ha valamiben rossz, van, ami kifejezetten rosszul megy, akkor meg kell mondani, én legalábbis megmondom.. “kislányom, neked ezt ezt és ezt jobban, többször kell próbálnod, ez kevésbé megy. Mindenkinek van ilyen dolga, van aki rosszabbul rajzol, tornázik, számol, neked ez a dolog nem megy annyira, ezért többet kell gyakorolnod és jobban figyelned, akkor annyira fog menni, mint másoknak, de ez sok idő! Legyél kitartó, önálló és ne feledd azokat, amiben jó vagy, sokesetben másoknál is jobb!”

Ezt nagyon könnyen ledarálom, de az általános ügyetlensége és szétszórtsága makacssággal és “süketséggel” párosítva, az jobban kiidegel.

Ha fix dologban rossz, azt könnyebb kezelni és több az empátia(bennem)..

6-os, ez nem erről szól. Csak annyi, hogy a gyereked ne minősítsd. Ettől még le lehet szidni, ha hülyeséget csinál és lehet nevelni normákra. Csak ne azt mond, hogy te vagy rossz, buta... stb., hanem esetetekben, amit csináltál az, te meg ennél tudsz jobbat is, csak oda figyelj oda arra, amit mondok. De nem kell neki hazudni meg ráhagyni meg túlóvni. Ez nincs benne.

A cikk az ún. "Pygmalion-effektusról" vagy "önbeteljesítő jóslatról" szól. A gyerek, de a felnőtt is annak skatulyázza be magát, aminek a környezete, közösség tartja.