Ha egy óvodáskorú gyerek fél egy rendellenesség miatt fura kinézetű, vele egykorú gyerektől, akkor az a szülő hibája?

Nem. Ez így h.lyeség. Nyilván a sok hormongőzös anyuka kreált ezt-azt, de nem. A gyerekek tudnak ám nagyon gonoszak lenni.

Én régebben (4-5 évesen) a szemüveges emberektől féltem. Ki lehetetett volna kergetni a világból a szemüveges emberekkel. Most akkor azért féltem a szemüvegesektől, mert anyám azt súlykolta belém, hogy rossz emberek?

Én is láttam azt a zsófis-cikket.

"biztos nem félnének tőle, mivel a 3-6 éves gyerekek nagyon befogadóak"

- Tudnék mesélni az óvodáskorú gyerekek hatalmas befogadásáról és hatalmas empátiájáról.

"nyíltak, és nem a külsőségek alapján választanak maguknak kisbarátot"

- Velem azért nem barátkozott egy lány, mert rövid hajam volt. Az öcsém meg 5 évesen azt mondta, hogy ő azért nem szerelmes a Larába, mert rossz a szeme és szemüveges.

"illetve hogy nincs összehasonlítási alapjuk, hogy mi a normális és mi nem"

- Miért ne lenne összehasonlítási alap? Ha mindenkinek a környezetükben 5 ujja van, a kislánynak meg csak 4, ebből kettő össze van nőve, akkor nyilván legágják, hogy nem normális.

Olyanokat is írtak, hogy a kisgyerekek nem félnek semmitől, tehát tök logikátlan érveket hoztak fel. Oké, nagyon gáz és igazságtalan, hogy valaki egy betegség miatt, amiről nem is tehet, hátrányba kerül, de a többi gyereket is kell nézni.

"'Ha mégis félnének tőle a gyerekek, akkor az meg a szülők hibája, mert nem nevelik elfogadásra a gyerekeiket'."

- Én a fogorvostól, a doktor bácsitól, a bohócoktól, óriásoktól féltem. Volt egy down-kóros kislány az utcánkba, akitől szintén féltem. Nem bántottam meg semmi, de féltem tőle. Nekem hiába mondták a szüleim, hogy nem kell félni tőle, mert nem bánt, csak egy vele született betegségtől olyan az arca, nem érdekelt. Akkor is féltem tőle. Most akkor engem se neveltek úgy, hogy elfogadjam őket, csak mert féltem tőle?

Ez mekkora hülyeség.... A 3-6 évesek mindig félnek valamitől!

Az én 5 éves lányom az utóbbi hónapokban sorrendben ezektől félt:

-Közlekedési táblák (különösen a vadjelző tábla)

-Olyan játékreklámok, amiben honlapcímet mondanak

-Hangos zene

Mind tartott 1-2 hónapig.

Itt a környéken van Down kóros gyerek, és más okból beteg gyerek is. Tőlük pl. nem fél.

Nem az a baj hogy félnek tőle. Mert a legtöbb ember fél a nála különbözőtől (ez egy természetes ösztön, erre épít sok politikai propaganda is). Hanem az a baj, hogy az óvoda ilyen elutasító a témában. Tény hogy az elején melósabb lenne a beilleszkedés, de a végén mindenki nyerne az ügyön.

3as hozta a példát, hogy félt az utcájukban lakó downos kislánytól. A szülői reakció természetes, hogy azt mondja, nem kell félni és elmagyarázza a jelenség okát, ám itt nem lenne szabad megállni. Én ugyanebben a helyzetben keresnék alkalmat, amikor ezzel a kislánnyal a gyerekem interakcióba kerülhet, ahol pozitív élményeket gyűjthet. Az elfogadás nem parancsszóra történik, hanem a megélt pozitívumok hatására alakul ki. A félelem, a gyűlöletet a tőlünk különbözőtől a nem ismeretből ered. A szülő és a pedagógusok felelőssége, hogy ezt áthidalják.

#5

Én vagyoj az, aki a down-os gyerektől félt.

Érdekelne, hogy hogyan teremtenél pozitív interakciót, amikor egy gyerek annyira fél a másiktól, hogy rúgkapál, sír, ordít a félelemtől? Mert én ezt csináltam, amikor megláttam a falu napon.

#7

Gyerek-gyerek közötti pozitív élmény teremtését még nem próbáltam, de gyerek és kutya közöttit igen, többször is, több gyerekkel. Olyan ugyan nem volt, aki ilyen önkívületi állapotba került volna ha meglát egy kutyát, de olyan igen, aki átment a túloldalra, ha szembejött egy kutya vagy teljesen lefagyott. Ilyenkor az érintkezés nélküli játék - pl labda dobálás, ahol a kutya visszaviszi a gyerek által eldobott labdát és leteszi elé - sokat old már első alkalommal is a félelmen. Általában a harmadik találkozásra eljutnak oda, hogy maguk simogatják meg a kutyát. Én egy ehhez hasonló, először csak közös légtérben lévő külön játékot el tudnék képzelni, majd ezt fokozatosan építve, eljutni a közös játékig.

A fent leírt hisztérikus reakció nekem kicsit túlmegy az idegentől való természetes félelmen. Ott már szerintem történnie kellett valaminek, még ha nem is tudsz róla. Esetleg ijesztgettek vagy olyanokat mondtak a kislányról, ami benned pánikot keltet.

Teljes mértékben egyetértek a 4essel, a gyerekek folyton félnek valamitől. Az enyém fél a bogaraktól, azoktól az ételektől, amiket nem eszik meg, félt egy kisfiútól(aki szerinte furcsa volt, pedig semmi baja nincs), félt a gondnoktól is(tőle több gyerek is), illetve félt az egyik mászókától.

A bogaraktól annyira fél, hogy ordít sikít és rugkapál, ha a közelébe száll egy méhecske vagy légy.

Az ovi megoldotta, ez a dolguk. Nem lehet senkit kizárni, mert valaki félhet tőle. Engem szekáltak a vörös hajam miatt, és menekültek a gyerekek, mert azt hitték "boszorkány" vagyok és csúnya szeplős is, nem értek hozzám, mert elkapják..

A gyerekem ovi végére már hagyta, hogy szöcskét tegyek a kezébe, illetve megölelte a gondnokot. Ez változik, csak pozitív légkör kell oda, egy idő után én se érdekeltem senkit suliban.

Az újdonság hat így másokra, hozzá lehet szokni.