Akik szegénységben nőttek fel, vagy egy darabig voltak szegénységben, vagy gyerekük születése után megcsappantak anyagilag, azok hogy élték meg azt az időszakot? A gyerekeitek hogy élték meg ezt az időszakot?

10. Vagyok

Férjem pedig anyaotthonban is élt..

Átmeneti otthonokban évekig..

Én is kb ugyanezeket tudnám leírni, mint a többiek.

Nekem egy emlék nagyon-nagyon megragadt a fejemben:

Nyári szünetről tértünk vissza az iskola padba, és megkérdezték, hogy ki mit csinált a nyáron. Mindenki sorolta, hogy hol járt, én meg nem tudtam mondani semmit. A tanár nem hagyta annyiban a dolgot, és tovább faggatott, hogy valami csak történt a nyáron, és hogyha nem mentünk el kirándulni, nyaralni, akkor olyat mondjak, ami megtörtént (pl.: kaptam egy kutyát). Ekkor sírva fakadtam, mert nemhogy egy kutyát eltartani, de a csekkeket nem tudtuk befizetni, amiért kikapcsolták az áramot és a vizet.

Mi olyan tipikus lecsúszott család lettünk amikor gyerek voltam. Amikor olyan 10 éves lettem, apám megzakkant, rossz vállalkozásba kezdett ami rövidtávon tönkretette, depresszió, önsajnálat, majd - és ez volt a rosszabb - 12 évig, a haláláig voltak "felfutásai", amikor a család megtakarított pénzét mindenféle hülyeségbe tolta. Ja és emellett totál agresszív is volt velünk, a két gyerekével és anyánkkal is.

Tudom, nem szép dolog, de a halála után 1 évvel végre rendeződött a családunk anyagi-mentális állapota.

Ezek az évek nehezek voltak, nagyon megzuhantunk. Legolcsóbb párizsi, alig valami a hűtőben, gyümölcsjoghurtot sem engedhettük meg. Rengetegszer volt a vacsorám csak sós-margarinos kenyér. Van egy bátyám, ő rengeteg mindent megkapott gyerek- és kamaszkorában, mire én odaértem, már nem volt rá pénz (és sok bántást kaptam a kívánságaim miatt a szüleimtől), ez hatalmas törés nekem a mai napig. Anyám egyébként, utólag kiderült, sokkal rosszabbul élte meg ezt a szegénységet, igaz, felnőtt fejjel azt mondom, nem kellett volna tűrnie, ahogy tűrte.

Ilyeneket képzeljetek hogy elmentem az egyik barátnőmhöz délután (szóltam anyunak), és otthon kaptam a leszidást, hogy miért mentem el, most vissza kell őket hívni és pénz az is hogy kínáljuk őket kajával... elég mély sebeket szereztem.

Szerencsére sikerült egy kb. hátrányos helyzetű gyerekeknek létrehozott gimis programba bekerülni, ami rengeteg lehetőséget nyitott meg előttem, utazás, nyelvvizsga, tehetséggondozás, jogsi, vagy ingyen vagy sok-sok támogatással.

Egyetemen végig dolgoztam (nem is tudtak volna nagyon támogatni), a végén már normál munkában 6 órában, ami kemény volt, de hatalmas érzés volt akár turiból, akár leárazásokból magamnak vásárolni.

A mai napig rettegek attól hogy nem lesz elég megtakarításunk egy ponton, ezért már Dagobert bácsit megszégyenítő módon tervezzük az anyagiakat a férjemmel - aki szerencsére egy so-so jómódú ÉS pénzügyileg tudatos családból származik.

A magyar átlaghoz képest nagyon jól is állunk, de állandóan 3 lépésre előre gondolkodok - "mi lesz ha beüt a krach", stb.

Emiatt, bár manapság már költünk bőven a hobbijainkra, sose költekezünk túl, illetve nem veszünk olyan drága dolgokat, amiket megengedhetnénk. Pld. lakást amikor vettünk, a berendezése (bútorok, gépek) kb. 1 millió volt. Minden új volt, de az IKEÁsból a legegyszerűbb, ami tetszett, kanapé pld. a Praktikerből, ilyenek.

Most terhes vagyok, és ugyanez a gyerekholmikkal. Például vehetnénk 3-500 ezres babakocsit, de nekem, személy szerint, nem logikus, nem akarok ennyit kiadni. A gyakorlatiasságot nézzük mindenek előtt.

A gyerekemet is szeretném tudatosságra nevelni. És persze ha egynél több lesz, ha beledöglök is, ugyanazt megadni nekik.

Én egész életemben szenvedtem a szegénység és a szüleim alacsony intelligencia szintje miatt. És bár már lassan 20 éve nem tartom velük a kapcsolatot, az emlékek megmaradnak.

Én már az anyaméhben is szenvedtem, mert anyám az abortuszra szánt pénzét eldrogozta és elitta. Amikor megszülettem, azt se tudtam, hogy a világon vagyok, de már drogfüggő voltam. Nővérem mesélte, hogy amikor megszülettem, volt, hogy napokon keresztül ordítottam meg nem aludtam a drogelvonás tünetei miatt.

Anyám hol ivott, hol drogozott, szörnyű volt az élet mellette. Apám meg nem akart dolgozni.

Nagyanyámhoz kerültem, mert anyámék lemondtak rólam. Csak az volt a baj, hogy nagyanyám akkor idős volt és n tudott megfelelően ellátni se figyelni rám. A hétvégente és nyaranta vidékre lejövő unokatesóim céltáblája voltam a karikás szemeim és pattanásos bőröm miatt.

Én már írtam ide, de kiegészíteném.

Nekem nem is annyira a pénztelenség volt a legrosszabb, hanem hogy hallottam a rokonoktól, hogy azért megyünk hogy tartsuk a markunkat, mikor csak simán látogatóba mentünk. Mindez azért mert anyukám kért kölcsön sokszor amit mindig vissza is fizetett...

Volt hogy mamám adott nekünk egy kis "fagyiravalót" és a nagynéném aki a mamámmal lakott és a nyugdíját zsebrevágta, rögtön sértegetni kezdett, hogy csak azért látogatjuk meg a mamát mert a pénze kell, mondta ezt ő aki elől dugdosta mama a nyugdíját.

Hogy keresztapám folyton megjegyzéseket tett apámra, az anyagi helyzetünkre, meg hogy szerinte semmirekellő mert ha akarna dolgozni találna munkát, csak lusta.

Utáltam, hogy a rokonság kinézett minket, szégyenben telt a gyermekkorom.