Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Megkérdeztem előre a baba...

Megkérdeztem előre a baba nemét, vagy így várjam meg a szülést?

Figyelt kérdés

Két azonos nemű gyerekem van. A kicsinél nem akartam tudni a nemét, csak szülés után, de ellenkező neműre volt megérzésem, és bár óriási élmény volt, hogy én nézhettem meg a nemét, és így tudhattam meg, kellett mégis két hét agyban átállni, még úgyis, hogy persze végig tudtam, hogy benne van a pakliban, hogy a megérzésem nem helyes.


Először a családban nemtetszett senkinek, hogy nem akarom tudni a nemét, a férjemnek sem, de végül ez teljesen megváltozott, annyira, hogy harmadik babánál már a férjem kéri, hogy várjuk meg vele a szülést.


Viszont van bennem egy kis ,,de”, ezt pedig az a kirábbi két hét okozza. Nem lenne jobb vajon már a szülés előtt tudni, hogy már előbb tudjak úgy hozzáállni fejben, hogy esetleg ő is egy adott nemű lesz, nem pedig amilyet a megérzésem súg?


Persze teljesen mindegy összességében a neme, hiszen befolyásolni nem tudjuk, és elsősorban egy egészséges gyereket szeretnénk, nemre való tekintet nélkül. De na, talán értitek a dilemmám. Amikor ott van, a kezembe veszem, szeretném, ha már felkészültebb lennék eztel kapcsolatban. A másik oldalról viszont mi van, ha 1. tévednek az ultrahangon (egyik ismerősömnél a szülőszobán derült ki a gyerek neme, végig mást láttak), 2. tényleg nagy élmény volt ott megtudni.


Ti hogy döntenétek ebben az esetben?


2021. aug. 20. 21:29
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
*Megkérdezzem
2021. aug. 20. 21:31
 2/11 anonim ***** válasza:
98%

“Amit a megérzésed súg” - vagyis amit igazából a szíved mélyén szeretnél?

Szerintem izgalmas a szülésnél megtudni, mi is játszadoztunk a gondolattal a második gyereknél, de végül beikszeltem a kis kockát a Prenán, hogy szeretnénk tudni és egyébként az ultrahangon is egyértelműen látta egy profi genetikus már a 12. héten. Mi úgy érezzük, hogy így jobban fel tudunk készülni rá, a nagytesó is könnyebben megérti a helyzetet, már a nevén szólítja a kicsit és gyűjti, hogy mit szeretne majd neki beszerezni és milyen színben. Mi főleg miatta akartuk tudni, mert ő így közelebb érzi magához, talán nem lesz majd annyira féltékeny ha megérkezik.

Ettől függetlenül nem tudom mekkorák a gyerekeid nektek kell tudni, hogy melyik felé hajlotok jobban és mik a pro-kontra érvek úgy igazából, mert az, hogy benézik az uh-n pl a mai világban reálisan nézve is nagyon ritka. :)

2021. aug. 20. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
95%

Szülésznő vagyok, nálunk is volt olyan, hogy nem olyan nemű baba született, amit a terhesség alatt mondtak az ultrahangon. Anyuka teljesen fel volt háborodva a szülőszobában, úgy reklamált, mint a Tesco pénztárnál.😊

A dilemmádra visszatérve, ne gondolj egyik nemre sem vagy hol egyikre hol másikra, míg meg nem születik, ha úgy döntötök, hogy nem akarjátok előre tudni a nemét.

2021. aug. 20. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Nehéz kérdés, mert ha tudod a nemét, akkor el tudod képzelni kicsi babának, totyogónak, majd ovisnak, ahogy beszél hozzád. Ezt a neme ismerete nélkül nem lehet egész képnek látni. Az izgalmas meglepetés a szülésnél megint más, óriási élmény lehet. Viszont én nem tudtam volna úgy készülni az érkezésére, hogy ne lássam magam előtt, de ruha nélkül nehéz.

Ha kibírod, hogy ne olyan erősen bízz a megérzésedben, akkor hagyd meg titoknak, de ha megint fennáll a lehetősége, hogy csalódsz egy érzésben, akkor kérdezd meg. Mondd el ezt a férjednek is és hallgassátok meg egymást. Nem lesz pótolható élmény, ezért fontos, hogy ne legyen rossz számodra, ha megint tévedsz.

2021. aug. 20. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
64%

Bocs, de ezelött 30 évvel még az volt a megszokott, hogy szülésnél derült ki a baba neme és igazán nem volt probléma.

Meg én soha nem képzeltem el elöre a gyerek késöbbi életét, márcsak azért sem, mert ebböl csak csalódás lehet, ugyanis garantáltan nem olyan lesz, mint amit én gondoltam volna.


Ha nem éled bele magad egyik nembe sem, akkor nem lesz utána két hét átállás, és nekem legalább is mindig nagy élmény volt megtudni, hogy fiú vagy lány született. (4 gyerekem van)

2021. aug. 20. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
30%
Én nem kérdeznem meg
2021. aug. 20. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Én az elsőnél nem kérdeztem meg a másodiknál igen. (Nálam vegyes neműek a tesók így a harmadiknál nem kérdezem meg mert mindegy)
2021. aug. 20. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
~n első 2nél nem kérdeztem 1 nél biztos voltam, hogy fiú az lett, a 2.nál reméltem, hogy lány és úgy voltam vele, ha nem legalább míg bent van úgy gondolhatom lány lett. 3.nál hamar tudtuk, de amikor + lett a tesztem tudtam, hogy fiú.
2021. aug. 20. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
61%
Nálam oka van, hogy meg fogom kérdezni. 17 éve, amikor az első gyerekemmel voltam terhes, nem akartam előre tudni. Sajnos nem fordult meg. Azt mondták, kéne tudni a nemét, mert ha lány, akkor meg lehet szülni farfekvésben a babát, de ha fiú, akkor nem, mert a herék sérülhetnek. Nézték szülés előtt, de nem látszódott. Aztán sima szülésnek indult, nem jött, császár lett a vége. Szerencsére, mert fiú lett. A másodiknál már nem akartam kockáztatni, bár ott minden rendben ment, meg is tudtam szülni. Most ismét meg fogom kérdezni, mert félek a farfekvéstől, és egy császár bőven elég volt nekem.
2021. aug. 21. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Mi mindkét gyerekünknek tudtuk a nemét amint lehetett, és utána beszéltünk hozzá, közben a nevén szólítottuk (mert addigra azt is eldöntöttük).
2021. aug. 21. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!