Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogyan segítenéd gyermekedet...

Hogyan segítenéd gyermekedet ebben a helyzetben, hogy tanuljon belőle?

Figyelt kérdés

A kislányomról van szó, aki 9 éves.

Csinált valamit, ami miatt nem teljesülhetett egy vágya. Buta dokgokat csinált, még ekkor is próbáltam egyengetni az útját. Ezek után még szemtelenebb dolgokat engedett meg magának. Az apja nagyon jófej apuka, nem az a vaskalapos. Mégis ezen a ponton azt mondta, hogy elég, nem lesz amit a kislány akar, amiatt amiket csinált.


Azóta mérges rám is meg az apjára is. Rosszul érzem magam emiatt. Még olyan mintha ő lenne rám mérges. Elmondtam neki, hogy én a végsőkig kiálltam mellette, de ő még csak tett rá. Mondtam neki, hogy ettől én őt nagyon szeretem, és sajnálom ami történt. De én nem tudtam mást tenni ebben a helyzetben, neki kellett volna.


Szerintetek belátja majd, hogy ez rajta múlott valójában? Vagy hagyjam ezt annyiban? Kell még erről beszélni vagy engedjem el? Az biztos hogy még ő van felháborodva. Nem tudom, hogy rám vagy magára mérges igazából vagy az apjára. De nem igazán volt még ilyen helyzet nálunk, hogy ennyire kitartóan haragudjon ránk, kora délután történt. De sosem volt még olyan, hogy úgy feküdjön le, hogy haragszik és ma így történt 😔 nagyon elkeserített


2022. ápr. 11. 22:13
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Ne érezd rosszul magad emiatt. Ha felhozza a témát, akkor beszélhettek még róla, ne haraggal, ne kioktatóan, hanem partnerként kezelve. Valószínűleg önmagára mérges, de egy gyerek azért még nem mindig méri fel reálisan a helyzetet. Illetve ha lesz még ilyen alkalom, mikor nem hallgat rátok valami komoly dologban, akkor felhozhatod példának. De ha olyan dologról van szó, ami később még megvalósítható, akkor megállapodhattok abban, hogy ha bebizonyítja, hogy kiérdemli, akkor lehet róla szó.
2022. ápr. 11. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
22%
Milyen jellegű dologról van szó?
2022. ápr. 11. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Nevelésnek hívják ezt a folyamatot. Gondolom eddig úgy ugráltatok ahogy ő fütyült.
2022. ápr. 11. 22:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Feszegeti a határait. Hogyhogy nem volt még ilyen 9 év alatt? Eddig mindig megkapott, bárhogy is viselkedett? Ez esetben gratulálok! Végre egyszer jól döntöttetek.
2022. ápr. 11. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Szerintem eddig a kislány is hamar jó útra tért. Nem kell azonnal elásni a szülőket :)


Nyugi, tarts ki, meg fog békélni és később ő maga fogja belátni, hogy nektek ad igazat

2022. ápr. 11. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Hagyd rá!Ne foglalkozz vele !Fő a következetesség!Tanulja meg,hogy nem minden úgy van ahogy ő akrja!Mondom ezt ugy hogy 20 éves gyerekem van és én jol elb....tam!A kicsi két éves,vele jobban fogok figyelni.Nagyon nehéz a gyerek nevelés.Ne utáljon,ne féljen tőled,de tiszteljen...nem egyszerű!
2022. ápr. 12. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Ilyenkor a legfontosabb, hogy ti ne változtassatok véleményt, mivel azonnal megjegyzi és tudja, hogy mivel lehet titeket irányítani. Néha szigorúnak is lehet lenni. Korán meg kell azért tanulni, hogy a tetteinknek következménye van.
2022. ápr. 12. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Ne legyen bűntudatod, ez ne is látszódjon. Lehet, hogy csak hetek vagy hónapok, esetleg évek múlva fog leesni neki, hogy ti cselekedetek helyesen. Nyilván addig nem fog haragudni rátok.
2022. ápr. 12. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!