Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogy reagáljam le az ilyen...

Hogy reagáljam le az ilyen helyzeteket?

Figyelt kérdés

Kivittem a nem beszélő, nem értő autista gyerekemet a játszótérre. Szépen eljátszott magának, amíg célpontba nem vette egy nem sokkal nagyobb kislány. Közelített a gyerekem felé, mire ő elkezdett futni, a kislány pedig üldözőbe vette. Az apuka hamar kapcsolt, hogy a gyerekem fél, rászólt a kislányára, hogy ne kergesse a fiamat. De a kislány nem állt le. A fiam elkezdett visítani, remegni, nagyon félt. Felvettem, megnyugodott, aztán lekérezkedett és játszott tovább. De a kislány megint üldözőbe vette. Az apukája kb 20x szólt a kislányra, de nem fogadott szót. Így kénytelen voltam beletuszakolni a babakocsiba a fiam és eljönni a játszótérről. Hazafelé végig visított torkaszakadtából, mert szeretett volna még futkározni.

Sajnos ebben a jó időben nincs egy szabad játszótér sem. Máshol elengedni nem tudom, mert a kezemet nem fogja meg. Elszalad. Csak a körbe kerített játszótér biztonságos számára.

Mindig próbálom megkeresni hol vannak a legkevesebben, de az ilyen esetek mindennaposak.

Szívem szerint elmagyaráztam volna a kislánynak, hogy a fiam autista és nem szereti ha a közelébe mennek, de még kicsi volt a kislány kb 2,5 éves.

Hogy lehet az ilyen helyzetet lereagálni megfelelően?



2022. jún. 21. 21:20
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
94%
A szülőnek magyarázd el ezt, ne a gyereknek, az ő dolga leállítani a gyerekét, elterelni a figyelmét. Itt ő nem viselkedett megfelelően.
2022. jún. 21. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
34%
Lehet hogy a kislany is autista volt?
2022. jún. 21. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
95%

"Az apukája kb 20x szólt a kislányra, de nem fogadott szót."

Akkor mondd el te az apukának, hogy a gyereked autista és fél a kislánytól, apuka legyen szíves leállítani.

2022. jún. 21. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem nem kellett volna a gyereked hazavinni. Kb. büntetest kapott, mert a màsik nem èrtett a szòbòl. Ilyenkor aktivabban be kell vonòdni a szülőknek, a màsik gyerek szüløjère szòlni kell, hogy terelje el a gyerekèt. Nem ràszòlni, mert arra nem hallgatott , hanem vonja el a figyelmèt, vigye màsik jàtèkhoz stb. Te meg fizikailag a gyerekek közè àllhatsz.
2022. jún. 21. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
95%
De azt írpd,hogy sírt mikor elvitted,mertszeretett volna még futkározni.Akkor miért vitted el?Vártam volna még,hátha azok mennrk el.
2022. jún. 21. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
86%
Én is az apukához mentem volna oda, de már az elsőnél is. Megmondani neki, hogy a gyereked autista, félős és vagy ő állítja le a kislányt vagy te. És ha apuka nem lép közbe meg lehet fogni a kislányt és megmondani neki, hogy ‘a fiam nem akarja hogy így játsz vele, hagyd abba.’ Az ilyen kicsik megszeppennek a felnőttektől, nem is kell különösebben fegyelmezni őket, nem kell durván, de le lehet állítani, persze szigorúan csak az után hogy apukával beszélve van és tudja, hogy ha nem száll ő közbe akkor te fogsz.
2022. jún. 21. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
19%
Jézusom 6-os, te sem vagy ép, jóhogy nem akarod letépni a gyerek fejét, csak mert korának megfelelően viselkedik.. a játszótér egy közösségi tér, senki nem fogja lekötözni a saját gyerekét, csak mert futkorászik mások után. Nem várható el egy 2,5 évestől, hogy megértse, hogy valaki autista.
2022. jún. 21. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
82%

Én a te helyedben a következőt tettem volna.

Odalépek a fiam és a kislány közé, feltartóztatom a kislányt, ha kell, megfogom. Elmondom neki, hogy a kisfiam nem olyan, mint a többi gyerek és nem szabad hozzá közelíteni, mert fél.


Apukának nem 20x kellett volna rászólnia a kislányára, hanem max. kétszer, és ha nincs eredménye, akkor odamenni hozzá, és azt tenni, amit az előző bekezdésben írtam.


Egy megjegyzés: Nem, én nem mentem volna haza a kisfiammal, ha még szaladgálni akar. Ha konfliktus, balhé lesz a többi gyerekkel, maximum mindegyik rájön, hogy nem véletlenül nem akarjuk, hogy közel menjenek hozzá.

Nem tudom, melyik városban laktok és ez a tanácsom mennyire fogadható meg, de ha csupán futkározni akar, én rendszeresen kivinném olyan néptelen, füves-ligetes területre, ahol SENKI nincsen, csak a végtelen tér, ahol szaladgálni lehet. Se kerítés, se úttest, csak a végtelen természet.

2022. jún. 21. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
96%
#7 Nem azt kell megértenie, hogy a másik gyerek autista, hanem hogy fél és így nem szeretne játszani vele. Ez nem bonyolult. Igenis az apuka dolga lett volna leállítani a kislányát, vagy ha neki nem megy, akkor az autista gyerek szülőjének kell kiállni a saját gyereke érdekében. Szépen és udvariasan, nem akarná senki letépni a kislány fejét, ennyire nem kell túlozni (#3 voltam).
2022. jún. 21. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
24%
De miért a kislányt kell lekorlátozni, hiszen ő viselkedik a korának megfelelően. Már bocsánat de minden gyerek hirtelen üljön a seggén ha lemegy egy autista gyerek a játszótérre? Vagy menjen haza mindenki? Ha a gyerekem nem szereti a gyerektársaságot akkor nem viszem játszótérre, találok más megoldást. Ez olyan, mint egy tériszonyos embert felvinni a kilátóba, aztán felháborodni, hogy csinálják alacsonyabbra.
2022. jún. 21. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!