Hogyan és honnnan merítsek erőt a gyerekeim felneveléséhez és a munkám elvégzéséhez?

A férjem megcsalt. Ő maradt a házban, én meg elköltöztem a gyerekekkel. A kicsit bölcsibe adtam, visszamentem dolgozni.

Facebookon osztogatják a mémeket, hogy "A nő olyan mint a tornádó, visz házat, kocsit, mindent", aztán a való életben meg a nők húzzák a rövidebbet 99%-ban: oda a karrier, ők nevelik a gyerekeket, nem a férfiak várják reszketve a gyerektartást.

A munkahelyemen cs eszegetnek, hogy sokat hibázok és hiányzok, és a legtöbb szabadságomat nem osztom be arányosan, hanem nyárra és a szünetekben veszem ki.

A gyerekeimhez a szülés után percekkel már érzelmileg kötődtem, nagyon szerettem őket, imádtam az anyaságot, jól éreztem magam, hogy szeretnek a gyerekeim, hogyha akárcsak egy kindertojással vagy saját magammal meg tudtam őket lepni, ha mosolyogni, nevetni láttam őket, ha mosolyt tudtam csalni az arcukra. Most meg egyre inkább tehernek érzem őket, koloncnak. A kicsi rosszul viseli a bölcsit, minden reggel sír, és sokszor sír miattam. Egyre többször borulok ki, egyre többet sírok. Most is kötődök hozzájuk, ha nincsemek velem, akkor hiányoznak, de úgy odaadnám őket az apjuknak, hogy "Tessék itt van, neveld őket!", mint a huzat, és megszabadulnék egy csomó tehertől. De ez neki nem lenne teher, mert vagy az új nő, vagy az anyósom nevelné őket, amit nem szeretnék.

Most majd meg fogom kapni, hogy rossz anya vagyok, mert nem is szeretem a gyerekeimet, de az az igazság, hogy nem tudom, hogx szeretem-e őket.

Hányni tudnék mindenkitől, sokszor olyanokat gondolok, hogy rajtam röhögnek ismeretlen emberek, és már az is nehezemre esik, hogy emberek közé menjek. Nagyon lezártam mindenki felé éppen ezért, és nem is önthetem ki senkinek sem a szívem teljesen, mindig meg kell válogatnom a szavaimat, hogy ne legyek támadható, és már nem is bízok senkiben.

Pszichológus még nem opció, tervben van, de most nem vagyok olyam helyzetbe, hogy havi szinten legyen fölösleges 40 000 forintom pszichológusra, a hitelt és a kölcsönt fizetem.