Hogyan csináljátok? Hogyan lehetnék én is ilyen?

Az első gyerekünkért 8 évet küzdöttünk. A 2.-ért további 3-at.

Előttük volt egy középidős ikervetélésem; és különböző okokból a meglévő gyermekeim élete is kérdéses volt...

Megtapasztaltam mindent ahhoz, hogy tudjam mekkora ajándékok Ők, és megbecsülök minden percet, amit Velük tölthetek. A nehezeket, a hisztiseket is.

Ne higgy el mindent, amit itt olvasol. Nem azért, mert a válaszolók hazudnak, egy névtelen oldalon ennek értelme se lenne, hanem mert általában azt írják le, ahogy szerintük jó lenne csinálni, nem azt, ahogy a való életben sikerül nekik.

Arról nem is beszélve, hogy rengeteg dolog van, amit még ide se lehet leírni. Hogy egy triviális példát írjak: itt soha, senki, semmi körülmények között nem üti meg a gyerekét, és mélyen megveti azt, aki ilyet tesz. A valóságban közben egyetlen olyan szülőt sem ismerek, aki néha a gyerek fenekére ne csapna. Mivel viszont őket virtuálisan keresztre feszítik, ha le merik írni, az ilyen kérdésekre egyszerűen nem válaszolnak.

Illetve de, egyetlen olyat ismerek, aki mindig türelmes, kedves, logikus. A sógornőmet. Mindig nyugodt hangon, szépen beszél a gyerekeivel, a hangját is csak akkor emeli fel, ha életveszélyes dolgot csinálnak, és utána is bocsánatot kér. Amikor pedig senki sem látja, sír, mert tele van feszültséggel (mesélte, nem én találtam ki). Pluszban a gyerekei semmivel sem boldogabbak vagy kiegyensúlyozottabbak, mint pl. az enyémek, szóval az egésznek nem sok értelme van.

Ösztön.

Meg más problémájàt könnyebb kezelni.

Amikor nem vagy érintett.

Nekem periodikus.

Van, hogy tök laza vagyok, aztàn vannak stresszesebb időszakok is.

Konkrétabban? mire gondolsz?

szerintem az #1. és a #3. válaszolnál is van igazság.

én úgy vagyok vele, hogy kis dolgokon felesleges túráztatni magad, a saját életemet sem vettem túl komolyan, nem gondoltam túl, paráztam szét magam mindenen, a gyerekeknél sem teszek így. a nagy dolgokat (betegség pl.) pedig eszetlen aggódással, pánikolással úgysem lehet megoldani, inkább csak ront a helyzeten.

illetve sokan olyan apróságokon tudnak pörögni és kérdést kiírni - voltaképpen azért, mert nem úgy viselkedik a gyerek ahogy olvasták másnál és a gyereknevelés nagykönyveiben megírták - amit ha 2 lépéssel hátralépve néznének maguk is rájönnének milyen bagatell.

+ bónusz tanács: minden korszak (4.trimeszter, nem alvás, fogzás, dac, ovi, iskolakezdés etc.) elmúlik egyszer, hamarabb mint gondolnád.

#7

Te olyan inget vettél magadra, amire senki sem mondta, hogy a tiéd.

Azért, mert valaki elmondja, hogy a saját türelmességét a gyerekeivel annak tulajdonítja, hogy tudja értékelni, hogy sok küzdelem után lehetett szülő, ez nem azt jelenti, hogy aki nem küzdött, az emiatt kevésbé szereti a gyerekeit, vagy ha türelmetlen, az azért van, mert nem küzdött eleget...

Inkább gondolkodh el rajta, mi az oka, hogy ebből te ezt szűrted le. Ezek szerint valóban problémád van magaddal, amiért nem másokra kell megsértődni, hanem átgondolni ezt.

Ő így dolgozza fel a gyerekneveléssel járó stresszt. Keres magának egy pozitív gondolatot, és erre koncentrál. Ezt bármelyik oldal megteheti. Én teljesen meg tudom őt érteni. Én még csak terhes vagyok, ami a beültetéstől fogva sem volt egyszerű menet (beültetés után a progeszterontól elájultam, és szétvertem a fejem az asztalban - 6 öltéssel varrták össze a homlokom, és azóta "gyönyörű" heg csúfítja a fejem.). Mégis amikor tükörbe nézek, rosszullétek vagy hányinger gyötör, nekem is az ad erőt, hogy a gyerekért bármit elviselek.

#9

Köszi, Te érted mit írtam. Sikeres és boldog babavárást kívánok! A fejeden a heg pedig .. Te vagy az első és egyetlen ember aki elmondhatja, hogy neki ez volt az első terhességi tünete :)) (mindig csak pozitívan)