Hogyan tudod megőrizni olyanokkal a jó kapcsolatot, akik ellentétes gyermeknevelési elveket vallanak?

Már jó sok választ kaptam, így leírom. Az elején nem akartam, mert nagyon megosztó kérdés, és mindenki aszerint válaszolt volna, ő melyik oldalon áll, így meg előítéletmentesen mindenki eltekintene az egésztől.

Szegregáció-integráció kérdés volt.

Van egy ismerőse, akinek az ovis csoportjába jött egy új gyerek, aki megütött már pár gyereket konfliktus során, és volt, hogy az óvónőt is, miközben hisztizett, beszoktatáson van.

Az én gyerekem is ilyen volt. Tudja. Most az enyém iskolás, sikeresen, verekedés nélkül beillesztve sima állami iskolába, népszerű az osztályában, és kitűnően tanul. Magas átlag feletti iqja van.

Kifejtette, hogy az ilyen "verekedős" gyerekek biztosan nem ép értelműek, olyat nem lehet, hogy a többiek alkalmazkodjanak egy "sérült" gyerekhez, nem tanulhatnának a többiekkel. A szülőket felnyomták a jegyzőnél amúgy, és folyamatosan szidják a szülőcsoportban(sérülés nem volt, tehát nem okoz a gyerek sérülést).

Hozzá kell tenni, hogy az övé "jámborabb", csak gonoszkodik(általában erről panaszkodik), de most pl kirugdosta egy másik gyerek alól a hintát, miközben beszélgettünk kibeszél másokat, hátat fordít, utálkozik, kiszáll, de oviban, suliban, edzésen meg mintagyerek, tanárok kedvelik, gyerek közül általában ki van rekesztve, nem népszerű, barátja sincs, sír miatta ..meg ilyesmi, és tanulási nehézségei vannak. Szerintem egyébként csak frusztrált emiatt a gyerek, hogy lassabban számol, olvas, ír, és nehezen megy neki, amíg a többieknek könnyen.

Na szóval kifejtette, hogy a verekedős gyerek "sérült", és nem való mások közelébe, mert alkalmazkodni kell hozzá, és a pedagógusnak foglalkoznia kell vele mások terhére, mert akkor nem tud rendesen a többivel foglalkozni(van ped. asszisztens de szerinte az is a csoportnak van, nem a problémás gyerekkel kellene foglalkoznia) Ja és azt is kifejtette, hogy ilyen olyan indokokkal a szülők biztosan csak behízelgik magukat és betrükközik a "normális" gyerekek közé(mi lakcímet váltottunk, hogy a gyerek normális suliba járhasson).

Mikor mondtam, hogy nálunk is ez volt, hallgatott, majd egy hosszú csend utána mondta, hogy de az más, de tudom, hogy nem úgy gondolta.

Naponta nevetgélünk, beszélünk, én meghallgatom a dolgokat, hogy milyen hiszti volt náluk, ő meghallgatja(mostmár csak a jókat) mi megy nálunk, de éveken át hallgatta milyen nehéz, és pl megölelt, mikor sikerült sulit találni végre..

Itt meg legszívesebben kettécsaptam volna, mintha most jött volna felszínre a valódi véleménye, és nem értettem hova tűnt az ember, akivel ennyit beszéltünk. Aki sérültnek bélyegzi az enyémet, aki szerint nem ép értelmű, és aki szerint nem való ép gyerekek közé(de azért a két gyerek együtt játszik, mindig problémamentesen 3 éve, ja arról is képes volt azt mondani, hogy "a gyerekek játéka fejlesztő hatással van az enyémre, ezért működik már közösségben" Ja és a gyerekek barátok, az övé folyton kérte neki, hogy játszhasson az enyémmel, az enyém meg néha hol ilyen, hol olyan véleményen volt, őt sosem ütötte meg pl)

/Kár, hogy az övé nem fejlődik az együtt játszásoktól, mert az enyém oviban is olvasott, az övé meg harmadikosként sem tud szótagolni, ezek szerint csak egyikük fejlődik.. Jó na mindegy, csak gonoszkodtam, ez a megjegyzés nem jutott eszembe beszélgetés közben./

Szóval nem sokat aludtam és teljesen rácsodálkoztam az egészre, és csak ezen kattogok, hogy mi a franc van.

A szuper kis beszélgetés után természetesen mitnha mi sem történt volna, a gyerekek másnap is együtt akartak játszani(ők ezt nem hallották), le is beszélték, mi is megbeszéltük, hogy legyen, de én nem akarom kivinni az enyémet, minél többet gondolkozom rajta, annál inkább súlyos a dolog. Nem mondta, de elég egyértelműen nekünk szólt, és nagyon lekezelő véleménye van.

Most mit csináljak vele? Tudom, hogy nehéz az integráció, és nem minden esetben sikerül, de amíg az enyémnek végig kell hallgatnia a tanulási nehézségesek dadogását, hogy nekik külön magyaráz személyre szólóan a tanár, az anyag meg nem halad(feladják házinak a kihagyott órai munkákat), ő meg a többi legalább átlagosan tanuló normálisan tudna haladni.. szóval nem csak az impulzív gyerek lassít, hanem a lassú gyerek is, de egyik sem sérült, csak mások az erősségeik, gyengeségeik, és én arra tanítottam(eddig) a gyerekem, hogy ők nem sérültek, csak lassabbak. Most érdekel miket mondhat a gyereknek az enyémről..

Sérülés nem történt(se a másik családnál, se nálunk), addig szerintem a gyerek néha hiszti közben odacsap simán olyan, ami tolerálható óvodában, eltelik 3-4 év, úgyis jobb lesz az önkontrollja és megtanulja kezelni az érzéseit, ha nem is tökéletesen, de azért elég jól. Az enyém is kiabál néha, mikor nem kéne, de ez még belefér szerintem, nem káromkodik. Ahogy lassú gyerekhez is igazodni kell, aki még nem súlyosan értelmi sérült, és igazodni kell(ene) mozgásban is lemaradt gyerekekhez, akik pl bottal járnak, vagy mankóval. Szóval én integráció párti vagyok, de van az a szint, ahol már nem lehet, de az bőven nem a kicsit balhézós, meg a kicsit lassabban tanulónál van.

Talán az is zavar, hogy az övében nem látja a hibát, az enyémben meg felnagyítja.

15ös, nálunk a néha odacsapot is túlreagálták onnantól, hogy "papíros" gyerekről van szó, ilyenek, hogy "meglökte a homokozóban" meg "kiabált rá", "veszekszik vele", "zavarta ebédnél(nevettette)" "túlzottan kötődik(mindig a párja akar lenni a kölcsönös szerelmének és mellé akar ülni)" meg ilyesmi. Szóval amint kiderül, hogy nem teljesen átlagos gyerek, onnantól folyamatosan lesik minden mozdulatát és ha valami nem tetszik, gyorsan összekapcsolják a diagnózisával, onnantól már minden baj, és a gyerekek is érzik, hogy kire lehet mutogatni, kit szúr le szívesebben az óvónő.. de tudom, hogy van az a szint, amit nem lehet integrálni, ott vagy súlyos autizmus szokott lenni, vagy nagyobb értelmi sérülés, vagy valami halmozott dolog, mikor a gyerek nem beszél rendesen, nem képes kéréseket teljesíteni, nagyon piszkol pl evésnél és minden olyan lesz, önállótlan, nem szobatiszta, vagy úgy üt meg mást mérgében, hogy annak nyoma marad. Őket nem lehet, de amíg csak ide-oda csapkodnak meg lökdösődnek meg veszekszenek csúnya szavak nélkül(és együtt nevetnek is, játszanak is, barátságok is vannak, szerelmek is vannak) vagy épp duzzogásból-nyafogásból nem akarnak alkotni az ovónővel, annak még bele kellene férnie az ingerküszöbbe.

A kissrác is ilyen, az enyém is ilyen volt. Egyébként ami csoportjainkban mindig 4-5 "papíros" gyerek volt 25 feletti létszámoknál(nem etikus megmondani, mi a gondja, így sosem tudtuk), a 2 valami elképesztően kevésnek hangzik, szerintem szerencsések vagytok. Én onnan tudtam ki lehet, hogy néha hallottam, hogy anyukának mesélik, hogy kisfia lehúzta a másikat a hintáról és belerugott, vagy vízbe dobálták a csigákat, vagy hogy kivel verekedett a gyerekem. A többiek csak csúfolták, szerencsére mikor szóltam, az óvónő is "egyből" észrevette, hogy előtte nem tűnt fel nekik, mennek utána és csúfolják, amíg az enyém be nem sokall, és oda nem csap. Vagy direkt bosszantják sorakozónál. Szóval én tudom, hogy két fele van a dolognak, persze fizikai erőszakra nem mentség, csak érthető, hogy nem kap segítséget a probléma megoldásához, elmenni meg nem tud, mert zárt az udvar és métereken át mentek utána(óvónő mesélte, én is láttam)

Nem vagyunk ritka kivételek, elég nagy kapcsolati hálóm van itt Budapesten, pláne a budai oldalon, szinte mindenkinek sikerült most 2-3. osztályra, 5-6 család maradt, akinek nem, de náluk is van úgy, hogy 2-ig pl jó volt, elment a jó tanárnő, és most már év elején egyéni tanrendet adattak be velük, mert az újjal nem jön ki a gyerek, borogatja a padokat, ez a viselkedése új, eddig nem volt, nem jön ki a tanárral, pedig az előző se volt speciális szakember, csak rendes volt vele, ezt a tanárnőt meg nem bírják.

A "barátnőm" gyereke lassan tanul, lassú, ez tény, nem rosszindulat. Sok másban jó, pl nagyon szépen fon barátság karkötőt, amihez az enyémnek nincs türelme, de ebben rossz. Nem volt bennem rosszindulat, amíg nem támadta az enyémet, alapvetően azt vallom, hogy fogadjunk el mindenkit felismerve a hiányosságait és próbáljuk beilleszteni őket. Ő a sajátját mintha nem látná, de másét meg túlozva. Igen, elég rosszindulatú volt tőlem(írtamis), hogy akkor az övé is "sérült", ha az enyém az, de teljesen így gondolom, a lassú gyerekek is lassítják az órát. Az enyém ott fogja a fejét már mióta, mikor mások "dadogva olvasását" kell hallgatnia, és mivel feladatokat olvastatnak fel velük, sokszor nem is érti, mi van, mert olyan rossz a minősége az olvasásuknak. Vagy van pár gyerek, aki nem tud egyedül végezni a matekkal, és a tanárnő folyton mellettük van, és elmondja 10x is. Biztosan tudod, milyen rossz 10x hallgatni, amit már elsőre felfogtál, közben semmit sem csinálva, mert az övé meg a többieké megvan, és beszélgetnek, amiért persze leszúrják őket.. és aztán megkapják(juk) a kimaradt órai munkát leckének, amit nem tudtak átvenni az órán, és az enyém is ugyanúgy megkapja, pedig 5x annyival tudott volna végezni, mégis a délutánjából megy el, amikor kint is játszhatna a barátaival. Nem ő az egyetlen aki így van, a többség jól-átlagosan tanul, egy kettő van, aki nagyon rossz képességű ilyen téren. A másik lánnyal nem egy osztályba járnak egyébként, de pl mikor mondatot olvas a játszón, hallani, és a 3 szavas mondat felénél megunja, annyira nem megy.

Nem rosszindulat azt mondani, hogy a gyereke rosszul tanul, és ezzel ugyanúgy feltartja az osztályt, mint a viselkedésproblémás, ezek tények. Ugyanúgy rossz érzést ébreszt a többiekben, csak sérülést nem okoz, de az se okoz sérülést, ha az enyém meglöki a másikat sorakozónál, mert a másik szerint béna a kedvenc cipője. Szerintem ez ugyanaz a szint tűrésileg(de persze a fizikai sértés súlyosabb, csak a zavaró hatás egyforma)

Sok ismerős van, aki papír nélkül integrálódott, sok, aki papírral. Lehet, hogy két ovi ment el rá, vagy ez a második suli, de megtalálták a helyüket, ahol problémamentes a gyerek. Mi is(szerencsére). Vannak így páran még, akik keresésben vannak, és vannak, akik elég egyértelműen szegregáltban kötöttek ki, mert sérülést okoztak(pl fojtogatás, nyomot hagyó harapás), vagy nagyon sérültek voltak az anyaghoz/emberi kapcsolatokhoz és rengeteget sírtak emiatt. A többiek bőven beleférnek, kicsit csapkodnak, kicsit lassúak, kicsit ügyetlenek, kicsit sokat beszélnek, kicsit sértődősek. Őket nem szabad kiszelektálni. Pár év, és beilleszkednek, csak lassabban megy nekik.

Hát igen, nem "igazi" barát, csak többéves ismeretség, egymásnak mondjuk el a dolgokat, hetente 4x találkozunk, mindent tudok róla, a férjéről, családjáról, jót, rosszat, ugyanez nálunk is. Erős bizalmi viszony van(volt) köztünk.

Közben eszembe jutott, hogy talán féltékeny lehet, mert náluk most kezdenek elromlani a dolgok(nem veszik át a gyereket máshova a tanulmányai miatt, osztályban továbbra sem jön ki senkivel és a tanárai megint jelezték, hogy magányos), nálunk meg most jó széria van, a gyerekem a tanár egyik kedvence és nagyon népszerű, tavasszal meg még úgy volt, hogy az övé csak kicsit van lemaradva, az enyém meg iskolát váltott otthontanulós időszak után, annyira nem ment neki a beilleszkedés az előző iskolába..

Egyébként ő is pedagógus, bár nem suliban, és érdekes, hogy nála belefér lekeverni egy pofont a gyereknek, ha az rosszul viselkedik, de ugyanez gyerekek közt már elfogadhatatlan, nálam meg nem fér bele megpofozni a gyerekem, és elnézem, ha a gyerekek néha odacsapnak egymásnak(persze megállítva azt).

Na, kibeszéltem magamból a dolgot, már jobb, azt hiszem leviszem játszani a gyereket délután. Tegnap nem voltunk kint, mert nagyon rossz volt az idő(meg sértett voltam).