Olyan a gyereknevelés, mint amilyenre számítottál? Vagy nehezebb/könnyebb?

Itt inkább a 10+ éves szüleinek a válaszai lennének relevánsak.

Őszintén? A legnyomasztóbb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz és szar lesz és ekkora szívás lesz. A babakor volt a legjobb az egészben. Már az oviban egy őrület, az iskolában hatványozottan őrület, és még az igazi tinédzserkor el se kezdődött.

Én ugyan nem a 12-es vagyok de 2 kamaszgyerekkel azt mondom hogy a nemalvás tényleg dobogós. Talán első helyen van a szívások között. Nálunk az ovis és a kisiskolás kor relatív nyugodtan telt. De a kamaszkor az rémes. Rosszabb minden hisztinél, dackorszaknál, rajtam csüngésnél.

Ami jobb, hogy sokkal több én időm van, hiszen munka után mehetek edzésre, nem kell értük menni a suliba, önállóan közlekednek, egyedül lehetnek otthon stb.

Ha csak a kisebb gyerekem lenne azt mondanám, hogy egyszerű minden, laza az egész.

DE! Az első gyerek... Ha ezt tudtam volna inkább szüzen haltam volna meg!!!!

Nehezebb. De nem sokkal. Fel voltam rá készülve hogy nem lesz egyszerű. A kisfiam egy többemberes kis energiabomba. Babaként nagyon nagyon nehéz eset volt. Amire abszolút nem voltam felkészülve az a folyamatos aggódás. Ráadásul vele elég sűrűn történik is valami.

Most ovis. Én könnyebbnek érzem a babakorhoz képest. Most igazán élvezem az aggodalmak ellenére is. Nagyon dok közös programot csinálunk

10 és 12 évesek a gyerekeim. Nekem az első 2 évük volt sokkkal de sokkkal nehezebb, mint gondoltam, szóval 4 év egyhuzamban. A nem alvás, a szoptatási nehézségek, az életünk újraszervezése, az állandó logisztika, aztán az intézményi beszoktatás (mindennap sírtam), az állandó betegeskedések, virrasztások, stb. Pfúú... soha többé. Nekem utána a dackorszak, a hisztik meg sem kottyantak. Lehet azért, mert a munkámban sok idióta emberrel találkozom és megtanultam nem felhúzni magam ilyeneken igazából. A vergődésüket is kitudtam mindig zárni. Tudták, hogy ezzel nem érnek el semmit, így viszonylag gyorsan túlléptek rajta és megtanultunk normálisan kommunikálni. Amióta iskolások azóta már inkább az a nehéz, hogy kezdenek leválni rólam, pedig nem is olyan régen még milyen pici babák voltak. :D

Szóval minden kornak megvannak a nehézségei szerintem, de én ha az első 2-2 évet nem tekintem (a csúcspont a pici születésénél jött el), akkor könnyebb, mint gondoltam. Az aggódás viszont sokkal durvább, mint amire készültem. Az első házon kívül töltött éjszakákon biztosan tövig rágom majd a körmeim.