Más is van úgy, hogy a gyereke semmi szeretetet nem mutat iránta?

Tudom, hogy ebben reménykedtél de nehezen hiszem, hogy itt segítséget kapsz ha szakemberek eddig nem tudtak segíteni. Itt pár mondatban írsz valamit egyből kielemzi az írásod a nagyokos gyik közönség és beleköt mindenbe mit írtál, hogy írtad. És legfőképp: lehetőleg mindig a kérdező a hülye.

Ha ugyanerről a helyzetről a lányod nevében írnád ki a kérdést akkor ő lenne a hülye.

(Több mint 10 éve olvasom ezt az oldalt és eléggé ez az általános tapasztalat)

Szerintem belekerültetek egy negatív spirálba. Minél inkább látja, hogy kiakadsz és haragszol rá, de a testvéreivel és az apjával szuperül kijössz, annál jobban fog lázadni. Számkivetettnek érzi magát. Ő a család fekete báránya. Kb ezt gondolhatja. Pláne, ha még a szülinapodról is kitiltod.

Így ne várj javulást!

Szerintem csinálnotok kellene programokat csak kettesben, majd hàrmasban apával, a tesók nélkül. Minél többet! Hogy érezze, ő is fontos!

Gyerekként valószínűleg azon csúszott el a dolog, hogy megszülettek a tesók és nem kapott elég figyelmet. A gyermekkori lázadás mindig figyelemfelkeltés miatt van.

Én is rühellem az anyám, hatalmas mártír, sosem állt ki értem, tesóm a kedvenc, máshogy volt nevelve(nem volt), meg miegymás. Anyám második anyát csinált belőlem a tesómnak, és ezért(is) utálom őt. Mikor elértem egy bizonyos kort, próbáltam megértem, utána már csak jópofizok, ő ilyen, nem változik, meg kell tűrni, mindig igazságtalan volt, és az is marad.. De én mindent hozzávágtam már az évek alatt, szóval ha nálatok ez van, képben kellene lenned. Illetve nálunk más is van a háttérben, amit sosem mondtam neki, és nem is fogok, de vastagon tehet róla.

Amire én gondolnék, hogy rossz nálatok a körzetes suli. Nem jelezte soha, hogy nem érzi jól magát? Milyenek az ottani gyerekek? Nem lehet, hogy a másik kettő még nem felsős, azért cukik?

Aztán ami elég egyértelmű, hogy sérelme van veled(veletek szemben). Én első körben jóhiszeműen arra gondolnék, hogy "csak" testvérféltékenység, írtad, hogy néha cuki velük, néha nem. Gondolom azért cuki, mert a testvérei, és nem tehetnek róla, ha rosszul nevelitek őket, de azért mégis, ilyenkor meg nem cuki velük. Egyáltalán nem pszichopata és semmi baj vele, már rég jelezték volna oviban, iskolában, tudom, mert az enyém problémás, a legkisebb dolgokat is jelzik viselkedéssel kapcsolatban. Az a helyzet, hogyha csak rátok korlátozódik, veletek van gond, főleg, ha a tesókra nem. Ha a suliból hazavinné a feszültséget, akkor az rajtuk is csattanna mindig, nem csak rajtatok.

Szerintem gyereknevelési dolog: elkényeztetitek a kicsiket, mindig a kényük kedvük szerint alakulnak a dolgok, nem vártok tőlük alkalmazkodást a nagy miatt, elsőnek kapnak mindig enni, az ő kedvük miatt mentek kirándulni, megvesztek olyasmit, megengedtek olyasmit, amit neki annakidején nem.

VAGY

Mini anyát csináltok a nagyból, aki sokat segít a házimunkában, leckét ír a kicsikkel néha és bébiszittel, ha el akartok menni valahova, aki igazságot tesz, vagy rászól helyettetek a kicsire.

VAGY

Hagyjátok/hagytátok a kicsiknek, hogy szemétkedjenek vele, gúnyolják, csúfolják bántsák, stb. Nálunk én nem netezhettem, amikor a tesóm játszott, mert neki az egész netes forgalom kellett, hogy ne akadjon a játéka(szinte minden délután játszott). És ez totál normálisnak számított, soha senki nem állt ki értem, sőt én voltam a szemét, ha szót emeltem. Ránk lett bízva, hogy intézzük el, de ha nem tudtam felvenni lányként a kicsivel fiatalabb fiútesómmal fizikailag a versenyt, mert alulmaradtam verekedésben és máshoz folyamodtam, hogy segítsen, akkor lelketlen voltam, aki megveretné a tesóját.

Aztán még két tippem van: egész életében barátnőként kezelted, és/vagy vetélytársként, azért ez a nem vagy meghívva a születésnapomra nagyon undorító, de tényleg, mintha a barátnőddel vesznél össze, nem pedig gyereked lenne. Régen csak érezte, már fel is fogja, nem vagy az anyja, a barátnője vagy, akinek dolga segíteni neki, meghallgatni, alkalmazkodni és ha nem tündibündi, akkor nem kell. Barátokat szeretünk viselkedés miatt, gyerekeket a létezésük miatt! Ez rendkívül fontos, és ahogy látom, idősebb korodra sem sikerült megtanulni..

Az én gyerekem valóban "problémás" viselkedésű, suliban, kortársakkal, itthon is az volt kb 4 éves kora óta, és totál ki tud hozni a sodromból, hogy legszívesebben megcsapnám, vagy fejem verem a falba, milyen együgyű dolgai vannak, kisebb idegösszeroppanást kapok az énközpontú gondolkodása miatt is, és totál megértem miért nem tűrik meg oviban, suliban, de azért nagyon bírom, pedig vagy 100x mondta már, hogy utál, gyűlöl(harapott meg, ütött meg) és tudom, hogy abban a percben vagy úgy általában komolyan gondolja, de nem érdekel, neki nem kell szeretnie ahhoz, hogy én szeressem:) de amúgy szeret, meg én is mondtam már neki egy két dolgot, de amúgy szeretem nagyon, és tudja, teszek róla, hogy tudja. Nem a viselkedése miatt, hanem mert a gyerekem. A viselkedése kikészít, kár is tagadni, nem is vagyok ezzel egyedül, de azért sokszor olyan klassz. Mi sem vagyunk már annyira egyben, mint régebben, de nem is baj, ez az élet rendje, jöttek be neki más szociális kapcsolatok is és sok a sérelmünk, de az alapok megvannak.

Ja és így a végére: Lehet molesztálta az apja, vagy más rokon, edző, tanár, óvóbácsi és rád jobban haragszik, mert nem vetted észre, pedig észrevehetted volna és/vagy nem volt olyan bizalmi kapcsolatotok, hogy elmondhassa. Erről sosem a gyerek tehet. Esetleg sejtetted is, csak nem érdekelt annyira, hogy foglalkozz vele jobban. Na én alapvetően ezért pikkelek anyámra, egyszerűen akkora csalódás és borzalmas embernek tartom, hogy nincs rá szó. Egy normális szülő kellett volna, csak egy, akit érdeklek valóban, aki figyel rám valóban, aki tesz azért, hogy bízzak benne és akkor minden máshogy alakul. Ilyenért lehet apákra is haragudni egyébként, aki meg okozta, azzal meg illedelmes, amikor kell, hogy ne derüljön ki, de látványosan kerüli vele a kontaktot, csak más jelenlétében van a közelében, stb.

Szóval nekem ezek ugrottak be. A trágár beszéd egyébként suliból/edzésről/baráti körből jön, ha rátok nem jellemző.

Jajj most beugrott még egy. Nem lehet, hogy féltékeny rád? El tudok képzelni még olyat, hogy csinos, fiatal, vékony anyukája van valakinek, aki "kifelé cuki és szerethető", amiért a duci, kevésbé dekoratív és népszerű lány pikkel rá, főleg ahogy kamaszodik. Ugyanez lehet akkor is, ha anyuka nem a külsejével, hanem főleg a viselkedésével hódít, a legszebb sütiket süti meg ilyesmi, aktív szmks, mindig csini ruhába várgja a gyerekét, összeöltöznek meg mások előtt feltűnően puszilgatja, otthon kevésbé.. mint brie a született feleségekből, ilyen kifelé tökéletes anyuka gyereke.

Az apjával is pont olyan, mint veled, vagy vele más? Inkább undok, távolságtartó, kiabálós vagy milyen? Ha távolságtartó, én aggódnék miatta.

Ja és nem volt leírva, de akkor ez a pasi a másik két gyereknek az apja, és az övé nem, ha jól értem, ugye? Mióta vagytok együtt a pasival?A nagynak 8 éves korában született tesója?

Bármennyire is próbálod ezt a elkerülni, a jelen helyzet kialakulásában minimum 50 a te részed.

Ha pszichopata, narcisztikus, egyéb szem.zavaros, akkor is keresendő a te részed a történetben.

Családterápia lenne optimális nektek, de 2 szem.zavaros terápiája nem sok jóval kecsegtet. A leírásod alapján én nem vagyok benne biztos, hogy nálad minden ok, és bármely szem.zavar hosszú evek alatt változtatható, azt meg ti nem fogjátok együtt megvarni.

Tényleg itt nem jó helyen keresed a válaszokat. Általában sérült tinik, vagy olyan emberek válaszolgatnak itt, akiknek nincs is gyerekük. És persze, hogy mindenféle konfliktusnak anya és gyermeke között csak az anya lehet az oka. És menjetek el pszichológushoz, majd az segít. Ezek a standard válaszok, amelyek itt érkezni szoktak a problémákra.

Pedig igenis van olyan, hogy egy gyereknek elviselhetetlen a természete, van hozott, öröklött jellem is. Nyilván ezt lehet jól vagy rosszul kezelni, de hogy mindig mindenért a szülő a hibás, én azt nem gondolnám. Ráadásul 14 évesen már nem kisbaba. Ha nem fogja fel, hogy nem beszélünk így a szülőanyánkkal, akkor ott ki a hibás?! Miért az anyja?

Nekem elváltak a szüleim, és őszintén túl sok szeretet nem kaptam az anyámtól. Ennek ellenére a tisztelet mindig megvolt bennem. Ő szült, ő nevelt fel. Egy gyereknek ezek a dolgok általában természetesnek tűnnek, persze, hogy az anya főz, mos, takarít a gyerekre, eltartja, megvesz neki mindent. Pedig sok helyen ez nem történik meg! Szóval igenis van miért hálásnak lenni, és ha a gyerek ezt nem érti meg, akkor én biztos nem pátyolgatnám a kis lelkét, meg költeném a százezreket a pszichológusra, aki egyébként nem fogja tudni megoldani a gondokat.

Rázza össze az agyát, viselkedjen normálisan. Ha ez nem megy, akkor én biztosan a minimumra csökkeneneném a kommunikációt. Kaja, tiszta ruha van, ennyi. Sem zsebpénz, sem semmi egyéb anyagiak. Új ruha amennyi maximum szükséges. Aztán majd meggondolja, hogy hol a helye.

"Pedig igenis van olyan, hogy egy gyereknek elviselhetetlen a természete, van hozott, öröklött jellem is. "

Teljesen igazad van, van ilyen gyerek is, de ez kijön oviban, iskolában! Ott nincs gond, csak otthon, különben már ilyen olyan kódja lenne a gyereknek, EZÉRT fixen az anyja a hibás. Ha minden ember közül, akivel kapcsolatban van, csak az anyja és az apja nem tudja elviselni, akkor csak velük ilyen, ez pedig nem személyiségzavar, a rossz anya-gyerek kapcsolatért pedig MINDEN ESETBEN a felnőtt felelős!

Amúgy a tinikben sok a hormoningadozás és ezért kevés az önkontroll, ez elég átlagos jelenség, kb annyira tehet róla, mint egy terhes nő, semennyire.

Örülök, hogy te megálltad, én pl nem, pedig példás magatartásom volt mindig, de tiniként nagyon érzelmes voltam. Normális kimutatni, ha valakit nem kedvelünk és ez a valaki lehet az anyánk is. Nem kell tisztelni, mert megszült. Mondom anyaként. Azért van gyerekünk, mert mi akartunk gyereket nevelni, nem kell érte hálásnak lennie, ezzel egy pluszt hozott az életünkbe! Felnevelésért sem tartozunk hálával, minket azért vállaltak, mert fel akartak nevelni. Ha annyira nem akart volna, meggondolhatta volna magát, kismillióan állnak sorba egészséges fehér újszülöttért! Nem tudom milyen világból jössz, és harmincas vagyok, és nem ebben nőttem fel, de tudom, hogy a gyerek érték. Én is az voltam, akkor is, ha nem tekintettek annak, és bárki más felnevelt volna a szüleim helyett. A gyerekem is érték minden viselkedésgondjával együtt, azért totál jó, hogy én nevelgethetem, még akkor is, ha egyszer miatta kapok idegbajt:)

NEM KELL SZERETNI a szülőt, azt ki kell érdemelni(bár a gyerekekbe eleve kódolva van, szóval ha ezt kiölte belőle valaki, az már bőven elég rosszat tett a gyerekkel), a szülő meg ha nem szereti a gyerekét, le lehet passzolni otthonba, de még inkább az elején adja örökbe, kb 3-5 éves kor alatt két kezét összetenné érte bármelyik örökbefogadó család a millióból.

Egyébként szerintem itt alacsonyabb végzettségű kisgyerekes anyukák és 20 év körüli(plusz mínusz 5 év) "problémás" fiatalok válaszolgatnak.

Egyébként szerintem itt alacsonyabb végzettségű kisgyerekes anyukák és 20 év körüli(plusz mínusz 5 év) "problémás" fiatalok válaszolgatnak."

Szerinted... 😂