8 évesen szőrtelenítés, melyik jobb?
Kislányom 8 éves és nagyon zavarja a szőr a lábán.
Megbeszéltük, hogy leszedjük. De nem tudom milyen módszerrel. Borotvát kilőttem, igaz én azt használtam mindig is, de nem szeretném, hogy megvágja magát. Szóba került a szőrtelenítő krém vagy a gyantázás kozmetikusnál. Melyik lehet a jobb?
Köszönöm.
37-es: Leírtam, hogy van, amin könnyű változtatni, és akkor miért kéne szenvedni miatta, és úgy hagyni? Nem kell, se felnőttnek, se gyereknek!
Ne oktass már ki, a kérdező nem írt a punciról, csak a válaszadók vizionálták már rögtön azt is, és arra jobban rárepültek, mint az eredeti kérdésre, ami a lábra vonatkozott.
Nem olvastam minden választ, csak bele-bele olvasgattam. Nekem nagyon megmaradt az első beszélgetésem erről anyukámmal és hogy egyáltalán hogyan merült fel ez a téma. 10-11 éves lehettem, amikor az osztályban cikizni kezdtek egy lányt, mert már borotválja a kezét és szúr. És egyáltalán minek is ez még. Aztán osztálykiránduláson 7.-ben talán, egy fiú engem is elkezdett cikizni, mert milyen szép lány lennék, ha nem lenne ilyen jeti a lábam. Engem sosem kellett félteni, rávágtam, hogy te meg milyen jó pasi lennél, ha nem lennél ekkora paraszt.
Anyukám mindig azt sulykolta belém, hogy leszedhetjük, segít leborotválni, ha szeretném, de soha ne tegyek ilyet azért, hogy másoknak megfeleljek. Mert ha valaki cikizni akar, az fog fogást találni és sosem leszel elég jó.
Én gyantázom magam mindenhol. A kislányom mindig is nézegette mit csinálok, egy alkalommal 9 évesen odasúgta nekem, hogy szeretné, hogy az ő lábát is leszedjem. Amíg befejeztem magam, addig beszélgettünk, hogy miért szeretné és én is elkezdtem mantrázni neki, amit anyukám nekem. Én úgy éreztem, hogy semmilyen megfelelési kényszer, vagy nyomás nincs benne, csak szeretné kipróbálni. Legyantáztuk az ő lábát is, majd teret engedtem neki. Ha akart csatlakozott a következő gyantázásnál, ha nem, akkor nem. Sosem csináltunk ebből ügyet.
A fazon téma az azért nekem is meredek egy 8-9 évesnél. Ebből a szempontból mondjuk nem értek egyet azzal, hogy ez csak szőr... Őszintén kíváncsi lennék az indíttatásra.
A 42-es leírt gyönyörűen mindent. Teljesen egyetértek.
A nemi szervnél, maximum rövidíteni érdemes ha nagyon hosszú. Illetve bikini vonalnál maximum. De azért annak egy védekező szerepe van a fertőzésekkel szemben.
46!
Én arra lennék kíváncsi, hogy aki csúfolt,az honnan vette azt,hogy a szőr az probléma?
Csak otthon mondtak neki ilyet....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!