Ha ti irigységet éreztek a terhes nőkkel szemben, bűnösnek érzitek magatokat, vagy hagyjátok, hogy megéljétek az érzéseket?

Azért ennyire durva nem volt. Igen, irigykedtem, de kezelhető szinten. Nem éreztem bűntudatot miatta, mivel gondolatokkal nem lehet ártani senkinek. Neked se kell - gondolom te se teszel másnak direkt keresztbe.

Viszont lehet, hogy pszichológushoz kéne fordulnod, mert elhatalmasodott rajtad ez az érzés és már nem előre visz.

Azóta lett gyerekem, most másfél éves.

Én abban a speciális esetben vagyok, hogy sorstárs is vagyok (illetve voltam), meg kismama is, jelenleg 38 hetes.

Nálam már akkor is előfordult ez az érzés, csak enyhén, amikor már együtt voltam a férjemmel, de tudtam, hogy még nem lesz napirenden a téma, mert más terveink voltak előtte.

Aztán mikor már jöhetett volna a baba, de nem jött... Akkor durvult el nálam. Sokszor haragudtam magamra, hogy érzek, hogy viselkedek. Pl. aki terhes volt, onnantól kerültem messziről (nem barátokat, olyan nem volt).

De hát tudtam, hogy a harag nem irántuk van, hanem magam iránt. Hogy selejt nőnek éreztem emiatt magam.

Aztán akkor lett jobb, mikor, már sok év meddőség, meg "elengedés" (inkább vágy elnyomása) után pszichológussal kezdtem foglalkozni a témával, meg a saját nőiességem meg nem élésével, ami nagyban összefüggött azzal, hogy nem volt jó anyamintám sem.

Szóval ahogy ezen dolgoztunk, már rá tudtam mosolyogni egy kisbabára a boltban. (Azelőtt a gyerekekkel sem tartottam szemkontaktust, meg voltam róla győződve, hogy engem a babák/kisgyerekek zsigerből utálnak, ezért is nem esem teherbe, stb.) A pszichológusnak arról is tudtam beszélni, hogy pl. undorító dolognak tartom a szoptatást, a terhes has látványát, mindent, ami ezzel összefügg. Persze emögött is védekező mechanizmus volt.

Aztán végre eljutottam addig a javulásban, hogy a lombiknak nekivágjunk, amit szintén sokáig elutasítottam (egy ismerősöm kudarca miatt, akinek ráment a házassága - de ez sem volt tudatos, a terápia világított rá, hogy ez volt az ok, meg a félelem a kudarctól). A 2. lombikom sikerült, és onnantól, ahogy felfogtam, hogy ez igaz (kb. a második trimesztertől mertem elhinni), teljesen megváltozott a magamról alkotott képem.

Csodának éltem meg a testem változásait, minden, amitől féltem, már semmiségnek tűnt így.

Hadd segítsek:

Lassan 2 éve nem aludtam végig 6 órát éjszaka. Pár hónapja végre nem kel másfél óránként( másfél év után).Reggel hattól éjfélig tartó ez a meló,folyton babázni kell ha épp nem akkor alszom vagy eszem. Félre ne értsd imádom a picit,de ajánlom élvezd ki ezt a nyugalmat amíg tart.

Igen a rózsaszín ködös időt mindenki irigyli,de nem mesélnek a pokoli mellgyulladásról( ahol sírógörccsel maszírozod ki a csomókat a melledből), a medencesüllyedésről és az a miatt kialakult aranyérről ami azóta sem múlt el, a szétnyílt hasizomrol(ami tornával eltunik, de most nincs erre időm) ,a brutális hajhullásról.

Ja terhesség alatt az erős hányinger,utána pokoli lábgörcs,semmilyen pózban nem tudsz aludni pedig támasztod magad mindenféle párnával,közben a gyerek lerúgja a veséd, végül cukorbeteg lettem és az a diéta valami pocsék.

Most meg mínusz fokban is sétálni kell a játszótéren pedig arcüreg gyulladásom van.

Szóval igen nagyon nagy boldogság a gyerek,de 90% szenvedés 10% boldogság, amiért persze megéri,de ha ezt tudom jobban kiélvezem a gyerek előtti időszakot.

Élvezd ki te is az életet, amíg nincs gyerek. Nem kell ezt ennyire irigyelni.

#5

Ez egy gyerekre vágyó nőnek ez nem segít. Ez épp olyan tanács, mint az a sok okosság, amit a meddő nők kapnak a környezetüktől...

Igen, tudjuk, hogy nem minden happy és boldogság, de ahogy téged sem lehetett volna eltántorítani annak idején az ilyen tanácsokkal, úgy a kérdezőt és sorstársait sem.

Nem is akarom eltántorítani,de igenis élvezze ki ezt az időt,nem érdemes erre irigynek lenni, főleg úgy hogy nem meddő vagy ilyesmi. Helyette találjon addig hobbit én pl előtte társastáncra jártam.

Ha x éve próbálkozna még megértem,de itt csak arról van szó hogy nem tud várni. Igenis várj kérdező és élvezd az életet,utazz,hobbiz amíg lehet.

Te a terhességgel járó figyelemre vágysz, meg az idealizált idilli állapotra a kisbabáddal, meg azt gondolod, hogy egy gyerek a megkoronázása a kapcsolatotoknak.

Nincs reális képed a gyerekvállalásról. Egy gyerek nemcsak kisbaba. De még a kisbabás lét is iszonyú szívás tud lenni, ahogy nő meg rengeteg önismeretet követel meg, hogy ne a szüleid mintáját vidd tovább. Te nem ezekre vágysz…

Tanulj még, magadról, rengeteget!

Nekem hasonlóan 23-24 évesen volt egy hasonló. Az akkori barátom barátainál született baba, meg a tesójáéknál és azt éreztem, hogy nekem is kell. Láttam a boldogság újat, de nem láttam a szenvedései két, lemondás sokat. Hál istennek akkor nem lett. 37 évesen lett és azt gondolom, hogy sokkal jobb, hogy így alakult. Sokkal tudatosabb tudok lenni. Valamint azzal a barátommal nem maradtunk együtt. A férjemnek volt egy előző házassága. 24 volt az exe amikor az első gyerekük született és 31 mikor elváltak. Az egyedülálló anyaságra sem vágysz. Jah hogy veled nem történhetne meg? Nem tudod még, hogy egy gyerek nem megkoronázása a kapcsolatotoknak, hanem a legnagyobb kihívást adja.

Ne sietess semmit! Tanulj magadról, amennyit tudsz!