Van még valakinek ilyen nagyobbacska gyereke?

Nem tud különórára menni, ennél nagyobb következmény nincs.

“Nem akarja”, “nem tudta”, “nem volt kedve”. Nyilvàn leszidom és nem hagyom, hogy ott maradjon a zsepi pl a kuka tetején, hanem visszaküldöm belerakatni, de ugyanez. Most is mondtam, nézze meg, csak az egyik kerüljön a szennyesbe, a másik ne, azt rakja ki, nem nézte meg, mind oda ment, aztán eltűnt.

Nem érdekel, hogy magától nem menne neki, szívesen segítek, hogy rendben legyen, mindenre is gondolok, miközben próbálom, hogy ne teljesen kiszolgáljam, hanem önállóan is megmozduljon legalább kicsit, de mikor ennyit sem csinál, nagy dolognak állítja be, plusz hazudik, hogy megcsinálta.. hàt.. most kiabaltam, meg lecsesztem, sirt, hogy sajnálja és “nem tudta”, de megint csak kifogások, hogy felmentse magát, amiért még dühösebb lettem. Azt sajnálja, hogy lebukott valamivel, nem azt, hogy nem csinálta meg. Teljesen tanácstalan vagyok.

Egyébként miért venné nyaggatásnak?

Ő fog taknyos zsepik közt élni, ő nem fogja megtalálni a legóját, ő nem megy különórára, ő fog szívni ezek miatt, az ő cucca nem lesz meg tanórán, ő kap miatta egyest és röhögik ki, benne fog csalódni a tanàr is, meg én is. Csak szív, ha nem fogadja el a segítséget, és nem látja milyen krva keveset várok tőle, és még az sem megy, ráadásul ilyen kis szrokról hazudik a szemembe, nagyobb dolgokat mindig magától beismer, de attól, hogy ilyen pitiáner dologról hazudik, csak súlyosabbá teszi. Nagyot még megérteném, mert trauma neki vagy szégyelli, de ezekkel a hazugságokkal csak ki akar játszani, meg akarja úszni, hogy ne kelljen 2 évesnek való dolgot sem megcsinálnia. Ez olyan visszataszító, irtó dühös vagyok miatta. Ha verekedne vagy egyest kapna nem érdekel(volt ilyen), de ez!? Ettől olyan, mintha rossz lenne a személyisége.