Elképzelés vs valóság?

Nekem is többemberes babám van, én nehézre számítottam, de megélni sokkal nehezebb.

Azt nem gondoltam hogy nem lesz időm wc-re menni, vagy hajat mosni. Azt nem gondoltam, hogy az alapszükségleteimez nem fogom tudni kielégíteni sokáig egyáltalán. Sosem akkor ettem, ittam, wc-ztem, aludtam amikor akartam és ez baromira megviselt.

Főzésről nem is álmodtam.

Azt sem gondoltam hogy soha egy 5 percet nem tudok majd lekapcsolni, lazítani.

Elkepzeles-majd nagyokat sétálunk,a friss levegőn alszik a kocsiban,leülök a parkban olvasni addig,tudod mint a filmekben.

Valóság-elindultam sétálni,tíz perc múlva rohantam haza,mert a gyerek üvöltött a babakocsiban mint akit éppen nyuznak.🤣🤣

Elkepzeles-a második babát nem szoktatom kézre,szépen el lesz a kiságyban,majd addig jól megcsinálom a házimunkát

Valosag-a második babám is egész nap kézen volt,és,hogy még véletlenül sem legyen szabad kezem,a hordozokendoben is ordított.🤣🤣

Elkepzeles-egyik gyerekem sem alszik majd velem, mindkettő a saját ágyában fog aludni

Valosag-lanyom 6 éves koráig aludt velünk,fiam jelenleg 18 hónapos és velünk alszik most is 🤣🤣🤣

Hát...most mit írjak. Nem úgy képzeltem,hogy 4-5 évig szinte kórházakban élünk...Egy utazócirkusz volt az életünk 3 hetes korától...

Természetesen nem így képzeltem.

Tudod,az az érzés, amikor a szülészeten közölték a mellettem fekvő 17 éves friss anyával,hogy a babája dongalábbal született...És én arra gondoltam, hogy az én babám egészséges..

Aha... 3 hétig örülhettem.

A hugom tobbemberes volt picikent,10 ev van koztunk szoval mindenre emlkeszem akkoribol.

Szoval,en a legrosszabbra szamitok igazabol,nem dedelgetem magam rozsaszin kodbe,de azert remelem nem lesz annyira veszes…

Igazából semmi sem jött össze abból, amit elképzeltem, pedig van sok baba a családban, így nem rózsaszín ködben éltem. Hiába, még ha a nehézségeket hallja az ember, akkor sem tudja elképzelni, tök más mint amikor benne van.

Igaz ezek szubjektív dolgok, mert amikor találkozunk a gyerekekkel egykorú társakkal akkor látom, hogy az enyémek sem rosszabbak mint másoké. Csak valahogy mégis egyszerűbbnek tűnik kívülről.

Nekem voltak pozitív csalódások is érdekes módon, például nem gondoltam, hogy kb. 2 hónapos korától átalussza az éjszakát. Hihetetlen, mennyit számít, ha nem kialvatlan zombi az ember egy pici babával, sokkal rózsaszínebben látja a világot, pedig én alapból nagyon kevés alvást igényeltem terhesség előtt, de szülés után éreztem többször, hogy felrobbanok, ha nem tudom végre kialudni magam :)

Arra viszont nem számítottam, hogy kb. 5 hónapos koráig a délutánt a gyerekkel a kezemben sétálva kell töltenem, mert különben sír... 🙃 Mindenki hasfájást emlegetett, szerintem nem az volt a baj, de nem tudom, hogy akkor mi...

Fél éves kora óta viszont megint rámült a rózsaszín köd, mióta tud helyet változtatni és le tudja magát foglalni ezzel-azzal, sokkal édesebb a fiam, mint valaha is gondoltam, hogy lehet egy ekkora gyerek, egy igazi cukiságbomba, kb. egész nap vigyorog meg huncutkodik, igaz, hogy most múlt 1 éves, és elkezdődtek a hisztik, tehát most várom a második arculcsapást az elképzelésekhez képest 😊

Kilences, te olyan mélyen, amolyan anyukához méltóan empatikus vagy :-)

A szülésem előtt annyira képben voltam, hogy párat élőben is követtem, mégis nagy meglepetések értek amikor ott voltam a szituációban. Elárulok valamit: nem ugyanaz valamiről olvasni, beszélni vagy megnézni, mint benne lenni a közepében folyamatosan, time-out nélkül.