Szerintetek fog még hozzám kötődni?

4, persze, a lányom 10 éves, születése óta tapszeres volt, és egy percig sem szoptattam.

Elejétől fogva csak én kellettek neki, hiába volt az apja jelen mindig, hiába etette hiába foglalkozott vele.

Meg most is hozzám kötődik jobban, konkrétan annyira, hogy máshol nem is alszik, mert hiányzom neki.

A fiam első perctől anyatejes volt, egy évig szoptattam, és az apja a mindene.

Reggel sír ha megy munkába, délután ha jön haza én megszűnök számára létezni.

Ne tipord meg jobban a sárba a kérdező, elég neki a probléma nem kelleg a te hülye szoveged is neki

5: alapvetően igazad van szinte mindenben. Ellenben ezen elgondolkidnék a helyedben: “ konkrétan annyira, hogy máshol nem is alszik, mert hiányzom neki.”

Nah ez már egészségtelen kötődés. Ez valamiért kialakul. Láttam ilyet, ott anyuka mindent úgy alakított (tudatalatt) hogy nélkülözhetetlen legyen a gyerek számára, ettől érezte jó anyának magát, nem a gyerek önállósodását segítette, hanem egyre jobban magához láncolta, aztán ugyanezek a minták a párkapcsolati kötődésben visszaköszönnek - nem mondom hogy nálatok is ugyanaz van, de mindenesetre egy ránézést megérne, mert nem jó dolog, és láthatóan a lányodnak is rossz.

4-es már megbocsáss, hogy ilyen nyers leszek, de ekkora idiótaságot. Inkább meg se szólaltál volna. Ilyen orbitális baromságokat ne terjessz.

Kérdező. Nyugi fogtok kötődni. Még csak 2 hónapos nagyon pici. Ilyenkor még nem olyan a kötődés amit gondolsz. Kettes jól írta. Az, hogy mire hogy reagálsz többet számít.

Na, biztos sokan lesznek, akik nem értenek velem egyet, de ilyenkor én elengednénm a szoptatást. Sokkal fontosabb, hogy harmóniában töltsek időt a babával, mint hogy órákon át szenvedjek minden nap.

Azért írtam E/1-ben, mert én így döntenék, Te pedig lehet, hogy máshogy (de hát véleményt kértél), és mindkét megoldás rendben van, csak mérlegelj, mi jobb Nektek.

6 jól van okoska, ismersz nagyon minket, hogy eldöntöd, hogy a lányomnak pszichológusra van szüksége...ja nem...nem ismersz.

Nem lancolom én sehova magamhoz.

Én lennék a legboldogabb, ha egy kicsit "leszállna" rólam(most ezért leszek szar, hogy ezt írtam)

Tesóm is ilyen volt egyébként az anyankkal, aztán 16 évesen szerelmes lett, épphogy betöltötte a 18-at, már repült is el otthonról.

Először is, ez a kötődés dolog teljesen félre van értve. Nem a szülőhöz való kötődést érti alatta a tudomány, hanem a kötődési képességet, ami az, hogy felnőttkorban milyen minőségű emberi kapcsolatok kialakítására képes az egyén. Tehát van-e jó önbizalma ahhoz, hogy egyenlőségen alapuló, egymást tisztelő, szerető párkapcsolata legyen, tudjon érvényesülni a munkahelyén, legyenek barátai stb. Ez valóban az első életéveken és a szüleivel való kapcsolatán múlik, de nem itt nyilvánul meg!

Tehát a ragaszkodás anyához/apához, az nem A Kötődés!

Ahhoz, hogy a felnőttkori kötődés jó legyen, elég válaszkésznek lenni. A baba elsődleges fizikai szükségletei ilyenkor az érintés és a táplálék. Ahhoz, hogy a baba ne traumatizálódjon, reagálni kell a szükségleteire. Ha sír, fel kell venni, hogy megérezze az illatod, testmelegedet, szívverésedet, légzésedet. Ez neki alapvető biológiai szükséglet, mert az evolúció során a magárahagyott embergyereket megették, ezért a magárahagyottsághoz evolúciósan programozott nagyon magas stressz szint, konkrétan halálfélelem társul. Ha felvetted, és továbbra is sír, lehet gondolkodni azon, hogy esetleg éhes vagy melege van vagy pisilt stb.

Ha biztonságban érzi magát azáltal, hogy a közeledben van, reagáltál rá, akkor kialakul abban egy bizalma, hogy ő értékes és hogy a világ számára biztonságos. Innen jön majd az, hogy felnőttként sokkal jobban helytáll emberi kapcsolataiban is pl.

Szóval az teljesen frankó, ha az öledben tartod sokáig, felveszed, meg ha a párod veszi fel és eteti, az is frankó.

Én is teljesen ki voltam nyúlva a szülés után hetekig, 4 hónapos volt, amikor szoptatási tanácsadót kerestünk fel, mert úgy éreztem, hogy végem van a kialvatlanságtól, 6 hónaposan lett csak jobb. Ma 2 éves, ragaszkodik mindkettőnkhöz, de nem matrica.

Nekem is rém bűntudatom volt az elején, amíg rá nem jöttem, hogy nem elég az, hogy nem volt semmi ráhatásom arra, hogy minőségi időt töltsek együtt vele az elején, de még megspékelem mindezt egy bűntudattal is, ami a legmérgezőbb érzés…! Ráadásul arról dönthetek, hogy most bűntudattal mérgezem-e tovább az életünket a múltért, vagy inkább fókuszálok arra, hogy most legyek jó!