Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Elsős lányom most tanul...

Elsős lányom most tanul olvasni. Mennyi gyakorlás szükséges naponta?

Figyelt kérdés
Délután négykor jött haza a napköziből, azóta a könyv felett ülünk és gyakorlunk. Úgy érzem mindjárt megőrülök, mert még mindig nem tudja. Eddig 5 betűt tanultak, de egyszerűen nem tudja őket összeolvasni. Minden nap leülök vele gyakorolni, már ezerféleképpen magyaráztam neki, de még mindig nem tudja. Minden másnap új betűt tanulnak, félek ha most lemarad, akkor később még nehezebb lesz. Mit tanácsoltok? Szerintem nagyon sok neki, hogy a napközi után még napi 2 órát tanulunk, viszont így sem tudja. Az én idegeim pedig kezdik felmondani a szolgálatot.
2010. okt. 27. 18:16
 1/9 anonim ***** válasza:
Nem lehet, hogy ez csak dac? Hogy tudja ő, csak elege van, hogy reggel 8tól délután 4ig ezzel nyaggatják a suliban és mikor haza megy, ott meg te folytatod. Esetleg próbáld meg, hogy miután hazaért adj neki 1-1,5 órát arra, hogy élvezze, hogy otthon van. Játsszon, meséljen, hogy mi volt. És utána leülni vele egy órát. Esetleg megkérdezheted a tanítónénit is, hogy ő is ilyen sötétnek látja-e a helyzetet.
2010. okt. 27. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

Az az igazság, hogy tényleg nem tudja.

Amikor a könyvben olvasunk, akkor egy idő után megtanulja, hogy melyik szó után melyik jön, de ha leírom egy papírra, akkor már nem tudja összeolvasni. Sajnálom, hogy egész nap tanulnia kell, de nem engedhetem el úgy iskolába, hogy nem tudja a házi feladatot. A tanító néni szerint minden rendben van, de ő mindezt azért látja így, mert eddig mindig sikerült megtanulnia a szavakat. De csak az olvasókönyvből, egyébként nem tudja.

Most is még mindig olvasunk, vagyis olvasnánk, ha ő nem ordítana. Ilyenkor legszivesebben felpofoznám, annyira felbosszant.

2010. okt. 27. 19:24
 3/9 anonim ***** válasza:

Nyugodj meg! Nem fog lemaradni!!! Az összeolvasás nagyon nehéz, erre a gyereknek magának kell rájönnie. Lehet, hogy most még nem megy, de egyszer csak sikerül. Napi 10 percnél tovább soha ne gyötörd szegényt, mert ő is fáradt, főleg, hogy napközis... mellette a szülő a legrosszabb tanár (tapasztalatból mondom!). Mi úgy gondoljuk, hogy nem is nehéz, nem értjük, miért nem megy.... aztán ha hagyjuk, akkor érdekes módon ugyanúgy fogja tudni az iskolában :)) Hét közben napi 10 perc elég, hétvégén max. fél óra tanulás... Ennyinek elégnek kell lenni. Annak nincs értelme, hogy te is ideges légy, a gyerek meg nyűgös, sírós... Jobb, ha pihenhet ő is, meg te is :)

Az én lányomnak is nehezen indult az olvasás, már a tanító néni is kétségbe esett, aztán valamikor novemberben megtáltosodott, rájött, hogy hogyan is kell csinálni... év végére ő volt a legjobban olvasó az osztályban... Most már 15 éves, imád olvasni :) Képes hosszú regényeket 1 hét alatt a suli mellett is elolvasni... egy tanítónő anyuka

2010. okt. 27. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Nem azt mondom, hogy házifeladat nélkül engedd el a suliba, csak annyit, hogy lehet, hogy egy kicsit túlterhelt és azért megy nehezen. Megértem, hogy aggódsz az esetleges lemaradásért, de még csak október végén vagyunk, lehet, hogy a jövő heti őszi szünet után majd megoldódik az egész és újult erővel megy neki a dolognak.
2010. okt. 27. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Lehet, hogy igazatok van, holnaptól nem fogom ennyire erőltetni az olvasást. Napi 15-20 perc gyakorlás elég lesz.
2010. okt. 27. 22:34
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

igen lazíts, ha aggódsz, akkor kérdezd meg a tanító nénitől, hogy egyáltalán tudnia kell e összeolvasni szavakat, ha leírod egy cetlire. Mert nem tudom milyen módszerrel tanulnak, de anyukám mondta, hogy én annak idején onnan tudtam olvasni, ha jó hosszú volt a szó, akkor az repülőgép volt, ha rövid, akkor meg az apa- egyébként még a betűket sem ismertem fel. És nem maradtam le, kitünő tanuló voltam mindig és nagyon jól tudok olvasni.

Az biztos, hogy az olvasás tanulás nem így megy, mert akkor a magyar ABC-t megtanulhatná két-három hét alatt és tudna olvasni, én kétlem. Ne gyötörd, mert elmegy tőle a kedve. Nézd át a házi feladatot, én plusz gyakorlást egyébként is csak hétvégén csinálnék és azt is rövid ideig. Anyukám mindig azt mondta, nincs szakács, aki a napi meló után otthon még szívesen főzne. Úgyhogy a gyerek le tudta a napi penzumát, tovább ne gyötörd. Te sem folytatod otthon a munkád estig még. Neki ez ugyanúgy munka, mint neked a tied.

2010. okt. 28. 02:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Szia!


Az én fiam is elsős. A napköziben megcsinálják a házit, gyakorlatilag nem is küldenek haza semmit a tolltartón és üzenőn kívül. Hétvégére hozta haza az olvasást azzal az utasítással, hogy egyszer apával, egyszer anyával olvassa el. Nekünk annyit mondtak, hogy napi 5 perc legyen a gyakorlás. (Hozzá kell tennem, ő már tud olvasni, nyáron megtanult magától).

Most nem régiben beteg volt, hordtam haza a könyveket, már fél óra után égnek állt a hajam, annyira nyűglődött.

Nálunk van heti 2× fejlesztő óra, ott személyre szabottan foglalkoznak velük, hogy ne legyenek lemaradva.

Kérdezd meg a tanító nénit (bácsit), hogy mennyit ajánl foglalkozni még délután vele, lehet, hogy a tempó sem rossz és nincs lemaradva, hiszen a többiek is ugyanitt tartanak.

2010. okt. 28. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Ma beszéltem egy fejlesztő pedagógussal, és ő is azt tanácsolta, hogy hétköznap 10-15 percet, hétvégén 20-25 percet gyakoroljuk. Nem baj, ha nem fogja azonnal tudni a betűket, az a lényeg, hogy év végére megtanuljon olvasni és erre neki magának kell rájönnie. Ehhez fogom magam tartani, nem akarom kikészíteni a lányomat a sok tanulással. Ma is csak 10 percet gyakoroltunk napközi után.

Mégegyszer köszönöm a válaszokat!

2010. okt. 28. 22:59
 9/9 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Mikor tanult meg végül olvasni a lányod? Mikor jött rá, hogyan kell a betűket összeolvasni?

Az én fiam most elsős, és ugyanez a problémánk. Még csak 5 betűt tanultak, és nem tudja a szavakat összeolvasni. A könyvből megy, mert már megtanulta, hogy mi van leírva, de ha én írom le füzetbe már nem érti.

Nálunk az a gond, hogy ha pl. le van írva "ma", akkor nem érti, hogy nem az van leírva, hogy "möa".

2014. okt. 26. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!