Mi az oka annak, hogy egyesek simán bevállalnak csomó gyereket, míg mások eggyel is alig bírnak?

Habitus kérdése. Nekem egy gyerekem van, én mindig is egyet szerettem volna, mert éreztem, hogy én nem bírnám azt csinálni, amit anyum csinált végig velünk. Neki való volt a több gyerek, nekem nem.

Baráti körben is van pár többgyerekes család, és iszonyat jól csinálják, ők meg olyan típusúak. Ezt azért érzi az ember, hogy mit bír, mit képzel el, mit szeretne.

Egy gyerek is lemondásokkal jár, több gyerek több lemondás, viszont nagyobb érzelem.

Van a Bazi nagy görög lagzi. Láttad? Mi inkább csendes típus vagyunk, mint Ian családja.. És van a másik, a csaj családja.. Na az sokkal hangosabb, vidámabb, de én hosszú távon nem bírnám... 😂

Mi is megálltunk kettőnél. Most kezdődik az, hogy már a nagyobbik tud vigyázni a kicsire ha kell.

Ismerősömnek 11 gyereke van (hívő), kérdeztem hogy hogy bírják. Azt mondta, hogy a negyedik után már könnyebb mert már vigyáznak egymásra és a ruha, táska, egyebek öröklődnek.

Szerintem leginkább azon, hogy a szülők mennyire veszik igénybe a (fizetett) segítséget. Nekem még csak egy gyermekem van, de az ebédet rendeljük, bármennyire is szeretek főzni, nem akarok most naponta órákat szánni a főzésre. Ha lesz még gyermekem, takarítónőt is fogok hívni. Ezen kívül sokaknak ott van a bébiszitter is, kertben pedig besegíthet egy kertész. Robotporszívónk van, nagyon ajánlom, sok időt megspórol. Mások a robotfűnyíróra is ezt mondják, nekünk az nincs. Nagymamák, nagynénik és nagybácsik segítsége is jelentős lehet, egyre elterjedtebb a pótnagyi is. Bölcsibe is be lehet íratni a picit nagyobbakat. Persze lehet mondani, hogy ezek a dolgok nem segítenek például a reggeli készülődésben, de összességében kell nézni, hogy mennyivel nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszel, ha nem azon kell aggódni, hogy ki fogja takarítani a kádat, vagy mikor lesz idő megfőzni az ebédet.

Aztán persze vannak olyanok is, akik szülnek 4-5 gyereket és az utca neveli fel őket, de itt most nem róluk van szó, ha jól értem. Azt én sem gondolom, hogy 3+ gyermekkel akkora szerencséjük lenne a szülőknek, hogy mindegyik egy kisangyal, úgyhogy tényleg inkább a sok segítséget látom megoldásnak. Persze ott vannak a "mártírok" is, akik minden percüket a gyermek és a háztartás körüli rabszolgaságnak szentelik kikapcsolódás nélkül, de szerintem az sem túl jó irány.

A mi ismerősi körünkben is vannak nagycsaládosok (3-4 gyerekesek), ők a saját bevallásuk szerint is azért elég nagy előnyét látják annak, hogy a nagyobbak már nagyok. Egy 3 éves azért még elég sok tutujgatást igényel, de 6-7 évesen már egyedül törli vécézés után, egyedül öltözik, ha segíteni is kell neki a fürdésnél, azért elég jól elvan, megkeni magának a kenyeret, stb, szóval azért ha kb 2-3 évente jön az újabb gyerkőc, mint az én ismerősi körömben történt, akkor a harmadiktól felfelé már nem kell annyi felé szakadniuk. Na meg ott a férj is iszonyúan sokat kivesz a mindennapokból, nem szakad rájuk egyszerre minden, ha kell tanulni a nagyobbakkal, akkor vagy azt, vagy a legkisebbek gondozását, közös játékát veszi át, a házimunkát, kerti feladatokat szintén nem hagyja egyedül a nőre, szóval azért a családi egység az nagyon szoros náluk. Így valóban könnyebb, még akkor is, ha teszem azt, a 4 gyerekes baráti társaságnál a nagyszülők nem elérhetőek már.

Egyébként én az első gyerek után ábrándoztam hatalmas családról, 4-5-6 gyereket simán bevállaltam volna. Megszületett a második, és gyorsan rakattam is fel a spirált, hogy még véletlenül se essek teherbe még egyszer :D És nem azért, mert ő olyan problémás vagy nehéz lenne, hanem kettejük testvéri dinamikája, a két gyerekkel való foglalkozás, és mellette a munka (1 éves korában mindkettőnek visszamentem dolgozni, de ők nem voltak bölcsisek, szóval khm... egyszerre két munkahely gyakorlatilag, amik közül az egyiknél a főnök folyamatosan szívja ki- szó szerint néha :D - az életenergiát belőlem, hát na), és bár nekünk állatok nincsenek, kert is csak annyi, hogy ki lehessen menni labdázni vagy csúszdázni a gyerekeknek, szóval azzal extra munka nincs, de én még így is azt érzem, hogy ebbe belerokkanok, akármennyire is szívesen és szeretettel és örömmel csinálom. Nehéz, fárasztó, és pedig nekem is van férjem, aki baromi sokat segít, jelen van, kiveszi a részét, de még így is sok néha. Persze, ahogy nőnek a gyerekek, úgy lesz ez egyre könnyebb, úgy igényelnek majd minket is egyre kevésbé, de akkor meg már szeretném inkább a saját életemet kicsit visszaszerezni, hogy legyen kapacitásom hobbira, tanulni, fejlődni a szakmámban, akármi, amit hosszabb távon tudok kamatoztatni, mert a gyerekek akárhányat is gyártunk belőlük, hamar felnőnek, és ha csak ennyi van az életemben, mint most, akkor utánuk, nélkülük nagyon üres és magányos leszek.

Én azt látom a 3 gyerekes szomszédainknál hogy az egyik családhoz minden nap jön a bébiszitter, a másiknál meg a gyerekekkel sokat nem foglalkoznak, csak úgy vannak.

10 éves kor felett meg a logisztika szerintem brutal 3 gyerekkel ha mindegyik sportol (nálunk ez alap)

Nekünk csak 1 van, nem is lesz több, mert nem bírnánk.

Férjem itthonról dolgozik, segít amikor csak tud, de így is nagyon nehéznek érezzük. Lehet hogy többemberes a gyerekünk vagy csak mi vagyunk gyengék, nem tudom, de érzem hogy 19-re nem húznék még lapot. Így még tudom magam azzal motiválni hogy egyre nagyobb, ügyesebb, önállóbb lesz, semmiképp nem akarom előről kezdeni a babázást még amellett hogy vele is nagyon nehezen bírunk.

Néha eszembe jut, hogy azért a szívembe még férne egy gyerek, de az eszemmel tudom, hogy kiszúrás lenne mindenkivel. Talán nagy korkülönbséggel még átgondolom, de szerintem anyagilag se férne bele. Van megtakarításunk, de ahhoz nem akarok nyúlni, és így is érzem hogy zuhant az életszínvonalunk egy kicsit a gyed alatt. Állandó váratlan kiadásaink is vannak, mindig valami elromlik a lakásban, autókkal stb.

A sok gyerek ellen szól még szerintem, hogy kevesebb minőségi idő jut rájuk egyenként, de persze van lehetőség fizetett vagy nagymama segítségét kérni, de nekem például ezek nem szimpatikusak, mivel nem szeretnék idegent a házamban, nagymama meg örül ha él.

Nekünk nem ez az utunk, másnak meg igen.

Szomszédomnak 4 van.

Egyedül van velük, mert a férj 2-3 hetente jön haza.

Sokszor ordít a gyerekekkel, de gyönyörűen neveli őket amúgy. Igaz kivan az idegrendszere, de jól bírja. Most költöztek kerteshazba, óriási kert, ültet a nő, süteményeket süt, takarít. Nem tudom Hogy csinálja, de nagyon ügyes.

És vagyok én.

Kettőt szerettem volna mindig is, de 1 lesz. (legalábbis egyelőre), jelen pillanatban 1 is nehéz, nemhogy 2. Valakinek való akár 6 is, valakinek max 1, valakinek egy sem. Ez ilyen.

Ha szeretnel babát várjatok, kicsit "pihenj", majd ha a legkisebb lesz 4-6 éves, térjetek rá vissza.

9: nem érzed hogy az első részben konkrétan mondaton belül mondtál ellent magadnak?

3 gyereket nem lehet egyedül nevelni kompromisszum nélkül. Ha valahol adsz, azt máshonnan kell elvenni.