Minden esetben igaz az, hogy a gyerekek a szüleikre hasonlítanak, mind fizikailag, mind viselkedésben? Probléma- esetleg konfliktuskezelést is úgy oldják meg?

Szia!

Nem hinném. Ahány ember, annyi féle. Jüól összevagyunk keverve.

A nagyobb lányom 5 éves, és arcilag az apja, alkatilag apai nagyanyja, és olyan akaratos, mint 6 öszvér.

A kicsi 1,5 éves, alkatilag én (vagyis az anyja), arcra anyai nagymama, de a szeme anyukám öccse, jellme még alakulóban.

Üdv!

No, még 1szer:

Jól össze vagyunk keverve.

Bocsi!

Igen, az előttük levő példa a mérvadó.

No és persze sokat szednek fel még a körülöttük lévő közösségből, tágabb családtól, barátoktól, játszótársaktól és a tévéből.

Üdv!

szerintem ez abszolút nem igaz, mert egyfajta habitussal születünk a világra és a problémamegoldás pont az a témakör, ahol nem tanulják a dolgokat.

Volt a Spektrumon egy sorozat, ahol olyan kicsiknél vizsgálták ezeket a dolgokat, akiknél tanult dolgok nem lehettek még jelen és már nem akarok hazudni 8-9 hónaposoknál látszott, hogy melyik gyerek jó probléma-konfliktus megoldó és melyik nem illetve ki hogyan reagál egy konfliktusra, problémára.

Azt tanulhatja, ha a szülei ugyanolyan habitusúak, mint a gyerek, hogy a szüleik, hogy oldják meg a problémákat, de ha eltérő a habitusuk, akkor semmit nem tanul a szüleitől.

Viszont a habitus öröklött dolog, de nem tudom hány generációra visszamenőleg öröklődnek a dolgok, úgyhogy, nemcsak a szüleitől hanem bármely felmenőjétől örökölheti ezt a gyerek.

És fizikailag sem igaz, hogy a szüleikre hasonlítanak, hanem a felmenőikre, de millió egy variáció van ekkor is a gének találkozásánál. Úgyhogy lehet konkrétan nem is lehet kiválasztani a felmenőt, akire hasonlít. (klasszikus fekete bárány, aki ki tudja kire ütött, mert a családban, olyan még nem volt)