Hogy éltétek meg ezt a dolgot?

Én még csak a kérdésed egyik felére tudok válaszolni. Mi a párommal csak pár év múlva szerettünk volna babát, ezért fog.gátlót szedtem.

Májusban mégis kiderült, hogy jön a baba. Megijedtünk, hiszen nem terveztük, nem álltunk/állunk úgy, hogy egy babát fel tudjunk nevelni. Gondolkoztunk, aztán mégis úgy döntöttünk, hogy marad a baba:) mostmár nagyon várjuk, amit mostanában csinálunk az csak a baba javát szolgálja majd.

Környezetünk nem volt elragadtatva a hírtől. Se barátok se rokonok nem örültek. De hát nem nekik szülöm:)

Alig múltam 21 amikor megszületett a lányunk;akkor voltunk együtt másfél éve; nem mellékes, hogy születésünktől ismerjük egymást, kapcsolatunk előtt már évekkel barátok voltunk és vagyunk ma is, amellett, hogy már férj-feleség, apa-anya vagyunk.

Teljesen véletlenül derült ki, hogy szülők leszünk, volt otthon teszt (mert 2-3 havonta csináltam mindig, sosem tudni-nem, nem vagyok bolond-)aztán egy baráti iszogatós összeröffenés után hazamentünk én meg hát a wc-n ülve..bevillant valami és megcsináltam, de nem is tudtam mit csinálok szinte, aztán kimentem és elaludtam; aludhattam kb fél órát párom zuhanyzott, néz le hát mi az ott, amikor meglátta berohant hozzám rámugrott én meg azt sem tudtam mi van. Aztán amikor magamhoz tértem fogtam fel a helyet súlyát.Ő örült én meg legszívesebben fejbevertem volna magam. Ő akarta én bizonytalan voltam.Aztán én is akartam.

A 4 szülő közül 3 örült, apám annyit mondott ironikusan...gratulálok, hogy sikerült magad felcsináltatni. Nem írom le mit tettem.

De igen, szülőkké váltunk lelkiekben is már abban a pillanatban, hogy meghallottuk a szívverését. Apa szeme fénye a kislányunk, imádják egymást, azthiszem de nem is bánom, hogy őt jobban szereti mint engem...mert nekem ez sosem adatott meg. Imádom őket, és most várjuk az ikerlányainkat.

Tavaly augusztusban házasodtunk össze, átéltünk egy baba vesztést, még örömet, jól élünk...nem anyagi értelemben (de ott is ) hanem lelkiben...

Erre vágytam mindig ^^

19 éves voltam, amikor kiderült, hogy terhes vagyok. 20 évesen szültem. Hát, nem is tudom, váratlanul ért persze, de én akkor már oda meg vissza voltam a babákért, csak ettől függetlenül a nagy bulizós korszakomat éltem. De onnantól kezdve, hogy terhes lettem, elég határozott (és néha meglehetősen téves :D) elképzeléseim voltak arról, hogy milyen anya leszek :)

Na most az más kérdés, hogy az akkori párommal nem maradtunk együtt (nem ő lépett le a szó konkrét értelmében, hanem én mondtam neki, hogy kívül tágasabb, de megvolt az oka ennek is, mindegy, hosszú).

Az mit jelent, hogy teljes mértékben szülővé válni? Ha arra érted, hogy anyaként gondolkodom, mindig ott van bennem, hogy a gyerekem érdekeit tartsam szem előtt, kifogyhatatlan szeretetkészlettel rendelkezem felé, akkor igen, teljes mértékben szülővé váltam. Ha arra érted, hogy más már nem is tartottam fontosnak az életben, hogy minden gondolatomat csak és kizárólag ő töltötte ki rögvest, akkor nem. Megmaradtam önmagam, csak valamivel több megfontoltsággal, előrelátással és türelemmel :)

Szia!

Mi nem terveztük a bébit, egy alkalommal szeretkeztünk óvszer nélkül megszakításos közösüléssel úgy hogy a ciklusom 7. napján jártam...Igy nagyon megdöbbentem amikor nem jött meg. 2 hét után vettem egy tesztet, majd a férjemmel vettünk még 4 tesztet és mindegyik pozitiv lett:-) Először pánikba estem, aztán már elfogadtam és örültem neki, habár terhességem alatt sokat sopánkodtam amiatt, hogy meg fog változni az életem, és sajnáltam magam, hogy nem utazhatok úgy ahogy eddig...stb...

A család és a környezet időszerünek tartotta és örült mindenki (32 évesek vagyunk)

Aztán 2 hónapja megszületett a fiam, és mintha elvittek volna az ufók. Mintha nem én lennék. Vagy eddig nem voltam az, nem tudom, de soha nem voltam ilyen boldog.

Nagyon örülök hogy igy alakult...