Sok Anyuka van itt, akiknél együtt alszik az egész család, mármint egy szobában?

Mi együtt alszunk, mert anyóséknál lakunk (a gyerek 10 hónapos korában kellett ideköltöznünk), így 1 szoba jutott nekünk, mert még itthon lakik az egyik sógorom is. De ha minden igaz, akkor a tavasszal elköltözik és a fiúnk mehet abba a szobába.

2,5 éves fiúcska anyukája

egy éves koráig laktunk egy egyszobás lakásban.

Mi a kérdés?

Mi is együtt alszunk. A kisfiam ágya a francia ágyunk mellett.Így könnyebb volt éjszakánként megszoptatni. Most már 22 hónapos, 1 hét és itt a kisöcsi. Külön akartuk őket rakni, de nem tudjuk. A pici mindenképp mellettem kell, hogy legyen, de a nagyobbat nem szeretnénk egyedül altatni. Apánk szerint még ő is olyan kicsi.:-) Titkon örülök neki, hogy ő is így gondolja. Ha én jöttem volna ezzel,lehet nem örült volna. Szóval mind egy szobában fogunk aludni (egyelőre kísérleti jelleggel),a gyerekek szobájában. nekünk elvonulósnak marad a mi szobánk és a nappali. Ha nem jön be az össznépi együtt alvás, vissza tudunk költözni.

Állást foglalni nem tudok, nem akarok.( bár nem is erre irányul a kérdés) Azt szokja meg a baba, ahogy kialakítják a szülők. Mind kettő mellett vannak érvek és ellenérvek.Ahogy jobb a gyereknek/ gyerekeknek és a szülőknek. Lényeg, hogy mindenkinek jó legyen.

Volt egy 2 éves időszak az életünkben, amikor egy szobában lakott az egész család. Igaz, hogy galériás volt, ott volt a felnőtt birodalom, a gyerekek meg a "földszinten" aludtak. 4, 5 és 9 évesek voltak, amikor elköltöztünk.

Amúgy egész jó volt. A lenti rész egy óriási 30 m2es gyerekszobának nézett ki, a felső rész 9 m2 volt. A dolgozószobát az előtérben rendeztük be, és egész nagy volt a konyha is. Ha nem tudtunk volna továbbköltözni, a konyhát alakítottuk volna át hálónak, és az előteret konyhának, de 2 évért nem volt érdemes hozzányúlni.

11 hónapos koráig mi aludtunk az ő szobájában, aztán néhány hónapig külön, utána és azóta, ahogy a betegsége rosszabbodott, ő alszik velünk.

A férjem elunta, hogy egyikünk sem alszik, (olyan fél12-től rengeteget volt fenn a gyerek)és megérdeklődte tőlem, hogy ugyan-vajon miért nem aludhat a gyerek velünk, mert akkor esetleg mindannyian pihennénk. Akkora a franciaágyunk, mint egy uszály, bőven elférünk. A gyerek alszik legbelül, kényelmes mindannyiunknak, és érdekes módon a férjem sokkal nyugodtabban alszik így, még akkor is, ha gyerek esetleg kiabál éjjel. Ha elég vagyok én, hogy megnyugtassam, nyugodtan alszik, de megérzi, ha szükség van őrá is (el se hinnétek, mekkora erő van egy 2 évesben, épp elég ahhoz, hogy kárt tegyen magában egy-egy éjszakai ámokfutásban), rögtön kipattan a szeme, majd ha megoldottuk a vészt, nyugodtan alszik tovább.

A barátnőméknél ott laknak az anyósáék, két szobás lakásuk van, így a kisebbet átengedték az anyósáéknak, ők hárman a nagyobb szobában laknak.

Kitartas, jobb lesz.

Azert mondom, mert nalunk is volt hasonlo.

Nekunk nem lett volna gond a szobak szamaval, de valahogy megis ugy alakult, hogy mindket gyermek a mi hatalmas haloszobankban aludt. (Nagyon kicsi volt egyebkent a korkulonbseg.) Harom szobank meg ott allt uresen. :)

Utana a ferjem kulfoldon kezdett dolgozni, en bekoltoztem a szuleinkhez es termeszetes volt, hogy a gyerekeim velem lesznek egy szobaban. Meg mindig kicsik voltak.

Majd jottunk a ferjem utan es itt hirtelen lett kulon szobajuk.

Par hetig jatszottuk ezt, amit te: elaltattam Oket a gyermekszobaban, majd a kisebbik 2-3-4 ora alvas utan megerkezett hozzank. A nagyobbik maradt, O nagyon jo alvo.

En robogtam vissza vele, kenyelmesebb lett volna behuzni magunk melle, de nem akartam feladni. Visszavittem, vissza altattam, ha nem aludtam be en is, akkor visszamentem a ferjemhez.

Jol tettem, mert par het utan egyik reggel arra ebredtem, hogy nem volt vandorlas. Es utana sem volt, max akkor, ha valamelyik gyerek beteg volt, vagy valami extrem dolog tortent (leesett a plusskutya es nem talaltak, hasonlok).