Mit szóltok hozzá, hogy a CS ezentúl Erzsébet-kártyában kerül kifizetésre?
Én speciel egyedül álló anya vagyok, és a gázszámlát fizettem belőle....eddig
mélységesen fel vagyok háborodva!
szomorú bizony....
nos, és kedves, mit hisztizek ezen???
azt, hogy az a kevés kis pénz, amit kapok, egy az egybe ment a lakás kifizetésére, úgy ahogy kapom, adom fel. ezért hisztizek érte, tudod, mert a kaja, amit veszek, azt nem 15. én veszem, hanem 20-23 körül, amikor apuka gyerektartása ideér. a lakás határideje pedig 15.
ezért hisztizek kedves válaszoló!
Épp ma adtuk be a CSP igénylést, egy szóval nem említette a néni, hogy utalványra készüljünk, és még plusz egy papírt ki kellett töltenünk, mert a nagyobb gyerkőc utáni CSP-t egy másik számlára szeretnénk.
Bár ha a Tesco is elfogadja majd, akkor az a mi esetünkben nem akkora tragédia, mert sokat vásárolunk ott mindenfélét. Viszont, ha a CBA-ra kellene csak hagyatkozni, ami a legközelebb van hozzánk, akkor bizony morognék én is.
Először is: a CSP 2-3-án rajta van a számlán. A fizetés kb. 10-én. Van olyan fizetnivalónk, (pl az ovaoda is), amit legkésőbb 10-éig be kell fizetni. Én ebből szoktam fizetni (pedig én is dolgozom, meg a párom is). Nem mondom, hogy néha nem marad az előző haviból, de sajnos van úgy, hogy hónapról hónapra kell megélnünk (pedig nem élünk nagy lábon), és akkor igenig számít, hogy miben kapom a családit. Ha viszont az ovi elfogadja étkeztetésre, akkor ok. De mivel a melegétkezési jegyet sem fogadták el tavaly, ezt sem fogják, tehát én is hisztizek.
Másodszor: Nem csak 5000 címletekben van, ezt az dönti el aki, adja.
Harmadszor: CBA cent és a Tesco sem fogja mindenre elfogadni csak és kizárólag élelmiszerre. CBA cent-ben fizetni akartam vele, és sorra kivették belőle a mosószert, szappant, sampont, zsepit, fogkrémet (holott ez is kell egy gyerek ellátáshoz, nem csak ennie kell annak a gyereknek. (csak azért tudom, mert a munkáltatómtól is kapot a havi 5000-et és a párom is, tehát nekünk így már 22000 körül lesz az, ami Erzsébet, tehát én még ezért is hisztizek, mert azért kell autóba ülnöm és elmennem a Tescoba, hogy le tudjam vásárolni, a mai benzinár mellett meg kétszer is meggondolom, főleg mert még nem is vehetek meg mindent rajta egy helyen, mert nálunk akkor húsbolt ami elfogadja a város másik felén van.
Tehát igenis én is HISZTIZEK, és fogok is. És, csak hogy felvilágosítsam, azt aki azt írja, hogy mit hisztizünk. Van olyan ahol 4-5 gyerek van ott azért már nem olyan kis összegről van szó. Ja és előbb utóbb az összes ilyen jellegű juttatást (gyes, segélyek) ebben akarják adni. És akinek nincs más jövedelme, az mit fog csinálni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!