Egyedülálló szülők! Ti szoktatok még társat keresni magatoknak?

2,5 éve vagyok egyedülálló és még apuka is. Kicsim anyja elhagyott, azóta nem kerestem magamnak lányt.

Nem vágyok szerelemre, minden szabadidőmet inkább a 3 éves kislányommal töltöm, ő az egyetlen nő a szívembe és az életemben.

Na meg időm se lenne erre, hiszen nem tudnám kire hagyni a kicsit, babysittert meg emiatt nem fogadok.

22F

akkor miért pontoztátok le az apukát???

olyan aranyos, én már rengeteg válaszát olvasatm.

Persze, szoktam :) Fiatal, huszonévesként maradtam egyedül a kisfiammal, nem érzem úgy, hogy temetni kéne magamat, arról nem is beszélve, hogy szerintem a fiamnak is jobb lenne (nem mintha így nem lennénk igazi család), ha lenne egy férfi minta is, még ha nem is teljesen egy apa, de azért na :)

Most már nem olyan pici, négy éves, így már könnyebben el tudok járni én is. Nekem az az egy gondom van csak, hogy a környezetemben egyszerűen nincsenek korban hozzám illő, egyedülálló férfiak. De azért olykor csak sikerül összeismerkedni valakivel. Remélem előbb-utóbb találkozom olyannal, akivel el tudnék képzelni egy kapcsolatot. Sőt, most éppen alakulóban van valami, de nem szeretném elkiabálni :)

Egyébként azt tapasztalom, hogy a legtöbben teljesen pozitívan reagálnak arra, hogy gyerekem van. Lehet, hogy csak én vagyok nagyon szerencsés, de általában az elmúlt három évben csupa olyan férfival találkoztam, akiknek ez nem volt gond. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy amikor még csak 8 hónapos volt a fiam, már lett egy "udvarlóm" :) A gond inkább velem volt, akkor még nem voltam készen egy kapcsolatra. Kár, ha később találkozunk, akkor minden tökéletes lett volna, de hát ez van. Inkább arra koncentrálok, ami most történik, nem is érdemes az ilyen "mi lett volna ha" dolgokon feleslegesen rágódni.