Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ki fog maradni valamiből a...

Ki fog maradni valamiből a gyerekünk, mert nem nézhet TV-t?

Figyelt kérdés

A párommal tervezzük, h hamarosan gyermeket vállalunk. Idestova 4 éve nincs még tv készülék sem a lakásban, egyszerűen nem érdekel, nem köt le, és hallgatva az ismerősök beszámolóit, nem is igazán pazarolnám az időmet az értelmetlen semmitmondó műsorokra.


Ámde tudom, hogy a legtöbb mai szülő nem ilyen, napokig otthagyná a gyereket a tv előtt, csak hogy nyugta legyen tőle. a 10 évesek "valóság"showt néznek, a 14 évesek pornót. amit utána meg is beszélnek az iskolában, óvodában, közösségben.

értelemszerűen ebből a mi gyerekünk kimaradna. viszont azt tudom, h a gyerekeknek fontos, h minden téren azt érezzék, h a közösséghez tartoznak, van egy téma, amihez mindenki hozzá tud szólni, és az a menő, akinek otthon mindent lehet. pl este 10kor akciófilmet nézni alsó tagozatos létükre. (sajnos)


ahogy emlékszem, nekem sem engedett meg anyukám mindent ész nélkül, én sem mindig tudtam hozzászólni, mikor a Batment, meg a Terminátort beszélték meg 4.ben az osztálytársak. akkor úgy éreztem, kicsit nyomibb vagyok mint ők :), de utólag belátom, hogy ez egy apró semmiség.

lehet az is benne volt, h tudtam, h anyum nézi még éjjel is a tv-t, én meg be vagyok küldve aludni, viszont nálunk még csak ez sem lenne, tehát a gyerek nem érezne aránytalanságot, autokráciát, igazságtalanságot.

szeretném, ha a gyerekünknek nem a média formálná a személyiségét, nem onnan venné a példaképeket, még ha kicsit ki is maradna valamiből.


egy szó mint száz: (és bocs, h ilyen sokat írtam :)


ártok a leendő gyermekemnek azzal, ha max dvd-n nézek meg vele valami neki valót, és inkább olvasok mesét, hasznos, fejlesztő játékokkal foglalom le, megtanítom neki, hogy ezer más érdekesebb dolog is van?


az mondjuk nonszensz lenne, hogy csak a gyerekünk miatt kelljen egy 180cm-es plazmatv-t venni, de sztem valaki még ezt is képes lesz ideírni :D


najó, köszi a válaszokat előre is. :D


2012. dec. 18. 00:29
1 2 3 4 5
 1/47 Isti2013 válasza:
56%
Ártani fogsz neki,mert kirekesztettnek fogja érezni magát az agy mosott RTL-t néző társai között,mert ő fogja tudni mi az a könyv és nem fogja ismerni Fási Zsülikét...
2012. dec. 18. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/47 anonim ***** válasza:
93%
Szerintem nem csak a rossz dolgot kell látni a tv-ben. Amikor én ovis voltam, volt egy mese a tv-ben: Varázslatos Álmok volt a címe (ismertebb nevén Sailor Moon). Ez ilyen szokásos: a lány kap különleges képességet, csapatot gyűjt maga köré, és megmenti a világot a gonosztól. A szüleimnek lehet, hogy primitívnek tűnhetett (bár én még így felnőtt fejjel is bele-bele nézek, jó nosztalgiázni :)), de mi iszonyúan szerettük nézni, és rendszeresen el is játszottuk. Jó élményektől lettem volna megfosztva, ha engem ebből a szüleim kizárnak. Ugyanakkor nyilván nem szabad engedni a korlátlan tv-zést, mert egy alsós ne nézzen valóságshow-t. Szerintem válasszátok az aranyközéputat, még tv sem kell hozzá. Az aktuális "kedvenc/népszerű" meséket had nézze meg a számítógépen, és majd ő eldönti, érdemes-e tovább nézni. Így nem marad ki semmiből, de nektek sem kell tv-t venni :)
2012. dec. 18. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/47 anonim ***** válasza:
100%
hát figyelj, meséket nézethettek vele így is. ha figyelemmel követed, hogy az ő korosztályában mi a "menő" (mint nálunk anno a Hé, Arnold!, vagy a Bátor, a gyáva kutya :)), akkor azt megnézhetitek gépen is. ugyanígy Disney-meséket, Kisvakondot, Vukot stb... meg rengeteg, kisgyerekekkel is nézethető film is fent van neten. szóval nem fogja hátrány érni tévé nélkül.
2012. dec. 18. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/47 anonim ***** válasza:
55%
Nekünk sincs tv-nk és nem is lesz. Feleslegesnek tartom. Így ki tudom válogatni, mit nézünk és nem más mondja meg azt sem, hogy mikor és hány részletben. Nemsokára nekünk is lesznek gyerekeink, de tv-nk nem. Max. barátjánál nézi majd egy kicsit, ha épp úgy alakul. Nem hal bele, ha nem szívják le napi szinten az agyát színvonaltalan butaságokkal. Majd megtalálja azokat a barátokat, akik azt szeretik, amit ő (sport, kirándulás, játékok, biciklizés, stb.) Én nem féltem. Tv -n túl is van világ!
2012. dec. 18. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/47 anonim ***** válasza:
100%

A tv nem ördögtől való rossz, nem kell átesni a ló másik oldalára, bár tudom manapság ez is nagyon divatos, szinte már a fára is visszamászunk, merthogy a gyerek érdeke, holott a saját kis legyártott ideológiánk ez. 2012 van, haladni kell a korral, nem kell azzal jönni, hogy a mi időnkben csak heti egy tv-adás volt, mert a mi elődeink meg azt kívánták volna a pokolba, mint ahogy az ő elődeik valami mást. Az aktuális felnőttek mindig úgy gondolják, hogy bezzeg az ő idejükben minden sokkal jobb volt, és a mai dolgok megrontják a fiatalságot és tönkreteszik őket.


A családban az összes gyerek tv-t nézett, már videojátékozott is, mégis rengeteget bicajoztak, fára másztak, rengeteget olvastak, rajzoltak, babáztak, homokoztak, diavetítőztek és senkit nem kellet eltiltani a tv-től, meg meg adni, hogy csak napi egy órát lehet. Ha nem szarsz a gyerek fejére és megismertetsz vele mindenféle játékot, időtöltést, akkor nem fog beleszédülni a tv-be, ellenben, ha nem mutatsz meg mást is neki, akkor nem kell a tv-t okolni, hogy szerencsétlen gyerek nem tud mit kezdeni magával. Nálunk is ott volt a Sega videojáték ahogy itthon kapni lehetett, tudta kezelni az összes gyerek, mégis sokszor arra mentünk haza, hogy az összes fotel és pléd felhasználásával bunkerokat építettek, vagy a szalvéta gyűjteményüket cserélgetik, vagy az összes többi gyerekkel elfoglalták a közeli susnyást és rang szerint döntik el, hogy ki milyen magas ágra ülhet stb.


Továbbá a gyerek nem attól érez "aránytalanságot", "autokráciát", "igazságtalanságot", hogy anya TÉVÉT NÉZ, hanem attól, hogy anya fent van, neki meg aludni kell és senki meg sem kérdezte, hogy ő álmos-e.


Az internettől is eltiltod majd? Úgy látom az van nálatok is. Márpedig, az sokkal rosszabb, mint a tv, könnyen gyorsan függő lesz az ember tőle, a tv előtt nem jellemző ott ragadni annyit, hogy még ezt meg nézem, még azt megnézem, ilyen kvíz, olyan játék, reggel hamarabb jut az eszedbe, hogy az email, a hírfolyam stb.


Ráadásul az internet esetében ott ülsz előtte és ezzel teljesen kivonulsz minden másból, míg a tv adott esetben a reggeli készülődés háttere is lehet, míg lemegy pl. egy hírműsor, egy időjárás jelentés, majd beindul a reggeli műsor, amiben csoki bonbonokat készítenek, vagy adventi koszorú készítést mutatnak be.


Akkor nem érez majd ilyeneket a gyerek, ha az internetezését szabályozzátok le? Honnan hall majd a hírekről, az új zenékről? Egymás mellett ültök majd a gép előtt, hogy Klárika nézd, ez egy ilyen híres oldal. Tudom, hogy a babaöltöztetős jobban érdekel a napi limitált egy órás internetezésedben, de tudnod kell a világ híreiről is...meg nézd Klárika van ez az új együttes... Ja, hogy az osztályban mindenki beszél valamiről, amiről te nem tudsz. Hát igen, mi másmilyen zenét hallgatunk, tv-t nem tudsz nézni, hogy menjen a zenecsatorna, amiből válogathatsz, hogy mi tetszik és mi nem, bocs.


Pornó.. Az interneten SOKKAL betegebb dolgokat találni, mint a tv-ben. Nem azt mondom, hogy azt kell nézni, de semmi rettenetet nem látok benne. Amíg újság volt azt nézték, amíg csak videók azt szereztek, amíg egyik se volt leskelődtek, a gyereket 14 évesen már úgyis érdekelni fogják a részletek.


Bármilyen kellemetlen is, a tv beszédtéma, mesék, filmek, sorozatok, az iskolában, szakkörben stb.


Én sem nézek tv-t, bár én már nem vagyok abban a korban, hogy a beilleszkedésem része legyen, hogy tudjak dolgokról, de észreveszem, ha ismerőseim beszélnek valamiről, amiről pl. én nem is hallottam, filmekről sem hallok úgy, egyáltalán sok tekintetben beszűkülnek az ismereteim a napi témákban pont azért, mert míg megy a tv, mindenből eljutnak hozzám a hírek, de a neten teljes mértékben lekorlátozom, csak arra keresek, ami engem érdekel, így fogalmam sem lesz róla, hogy mondjuk nem sokára jön a moziba egy film, amit a fél világ vár, vagy van ez a zene.. mert egyszerűen mással foglalkozok a neten és nincs rá időm, hogy mikor ott ülök előtte, akkor olyasmire is keresgéljek, amiről gőzöm sincs, pedig lehet érdekelne amúgy.

Míg, ha megy a tv, akkor lehet, hogy miközben vágom fel a répát a levesbe, vagy hajtogatom a vasalt ruhát, vagy csak simán öltözök le egy hosszú nap után meghallanám, hogy na hallod, mikor jön ez ki? Hát ez érdekes!

Egy gyereknél ez a nem hallott róla, nem tud róla sokkal kellemetlenebb. Pl. említették itt a Varázslatos álmokat. Igen az nagyon nagy divat volt egy időben, szerinted, ha az osztályban az ÖSSZES lány arról beszél, hogy ki a hold tündér, meg ki a Vénusz tündér, akkor a te gyereked majd mit csinál? Mondja, hogy hát én anyával fejlesztő játékot játszok, jó ám az is?


Értem én a jó szándékot, meg hogy nektek nem kell tv, de hidd el, mindaz, amit a kérdésedben írtál nagyon erős sarkítás és ferdítések is vannak benne.


Nem azt mondom, hogy vegyél tv-t csak ezért, de érdemes lenne átgondolni ezt a sok megalapozatlan dolgot, nem biztos, hogy a gyereknek az a jó, hogy te elszigeteled, mer' attól elhülyül és krva lesz, és inkább ne is lásson semmit, ami viszont jó és fontos is. Persze, persze tv nélkül is lehet élni, meg amíg nem volt tv addig is stb. De van tv. Évtizedek óta. A mindennapok része tetszik, nem tetszik és nem is árt. Nem ugyan az de angol wc se volt sokáig, ha érted mire gondolok.

2012. dec. 18. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/47 anonim ***** válasza:
100%

Érdekes kérdés, mert bár én is elvoltam évekig tv nélkül, soha nem hiányzott, most eszembe nem jutna anélkül lenni.

És SOHA nem nézek rtl-t meg tévékettőt meg egyéb szutykokat. A sok tematikus és filmes csatorna miatt van az egész. Azok hiányoznának. És igen, néha elkapom a gyereket, hogy most nézd a Herceget, míg én megcsinálok vmit nyugodtan (kis Herceg a Minimaxon). Viszont azt is pont ma beszéltük, hogy mik azok a csatornák, amik gyerekzárasak lesznek, pl az idióta Disney Channel és társai. Ha azok miatt rekesztik ki a picsogó libák, mert nem fújja azt, ami ott megy, akkor részemről nyugodtan alszom :)).

2012. dec. 18. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/47 anonim ***** válasza:
84%

"a gyerekeknek fontos, h minden téren azt érezzék, h a közösséghez tartoznak"


Ezt nagyon jól tudod, tehát mire óvodás lesz a gyerek, legkésőbb addigra szerezzétek be a tévét.

2012. dec. 18. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/47 anonim ***** válasza:
40%
Szia! Középsikolában volt egy tanár házaspár, az idősebb egyerekük is a sulinkba járt, a lányuk még általánosba aszem. a srác mondta hogy ők nem tévéznek, hanem olvasnak vagy társasjátékoznak vagy kártyáznak helyette. a többség irigyelte, hiszen a java részünknek már "szét hulott" a családja, és nem voltak ilyen esték... emlékszem mikor általánosba jártunk télen esti program volt hogy egy nagy adag tea mellett kint a konyhában römiztünk anyuval. nyáron meg unoztunk... hidd el nagyobb élmény ez mint a baráttok közt 23242353464577648237564. része
2012. dec. 18. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/47 anonim ***** válasza:
43%
am igaza van az első pár válaszolónak. nem kell tévé, hiszen az interneten minden sorozat fent van a régiektől kedzve az újakig... ha esetleg nagyon hsiztizne hogy lemarad a hanna montanaról akkor megnézheti neten: sorba a részeket, nem kell reklámot bámulni, és ha éppen pisilni kell le lehet állítani és nem marad ki egy jelenetből sem..
2012. dec. 18. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/47 anonim ***** válasza:
100%

Pusztán kiváncsiságból(komolyan érdekel és nem kötekedni akarok):

Ha nincs tv-tek honnét tudod mi megy benne?

Mert mások azt mondják?

Amúgy nem csak egy csatorna van,ha nem akarod,hogy pornóra/horrora kapcsoljon azokra a csatornákra kódot is tudsz rakni.

Minálunk például nagyon nagy téma volt az állítólag(ez egy műsor amiben legendákat tesztelnek le,hogy van-e tudományos alapjuk),és tizenévesek voltunk nem luzerek,de így is mindannyiunkat lekötött.

Szerintem nem a tv-vel van igazából baj,hanem azzal ha otthagyod előtte a gyereket úgy,hogy amúgy sosem mondod neki,hogy "szerintem neked tetszene ez a könyv,olvass bele".

De amúgy egyáltalán nem akarok ítélkezni,ha te így látod helyesnek akkor másnak ebbe nincs joga beleszólni.

2012. dec. 18. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!