Anyukák, a ti gyerekkorotokban mennyit foglalkoztak a lelketekkel a szüleitek? Mindig fel volt töltve az érzelmi tankotok?

Határozottan próbálkoztak, de mivel fiatalon vállaltak be minket, sok hibát elkövettek. Pl. anyukám úgy gondolta, hogy semmi nincs abban, ha a testvérünk abortálásáról beszél nekünk, de ezzel nagyon súlyos sebeket szereztünk, amik még ma is keserítik az életünket, elsősorban az anyukánkkal való kapcsolatunkat. Jó lett volna, ha többször kezelnek gyerekként bennünket, és nem olyan modern elvek szerint, ahogy akkoriban divatos volt.

De hangsúlyozom, hogy mindig jót akartak, és tudom, hogy nagyon szerettek és szeretnek minket, ugyanakkor fogalmuk sincs, hogy elronthattak-e valamit.

Érdekes kérdés:).

Soksok jelenségre (anyukám és közöttem) most, anyaként találok "magyarázatot", sokmindent megmagyaráznak a mostani olvasmányaim.

A kérdésre válaszolva nem, nem figyeltek oda, bár ezt is tudom, hogy az akkori nevelési "divat" sok mindenért okolható...nem "engedték" őket ösztönösen cselekedni.

hát ha a napi verés érzelmi tankolásnak minősül... ;)

nem amúgy, 30 éves vagyok de anyukámmal a mai napig nem tudok egy fél órán át úgy beszélgetni, hogy ne vesszünk össze, mondjuk nem is érdeklődik irántunk, így ez lényegtelen :)

de mikor törődtek velem azt tényleg nagyon meg tudtam becsülni, maga volt a boldogság ha 5 percig rám figyeltek :)