A pesti, nagyvárosi kisiskolás korú gyerekek hogyan szoktak találkozni a barátaikkal?

Nekem még nem ennyi idős a fiam, de arra tudok támaszkodni, amire a saját gyerekkoromból emlékszem (nagyvárosi vagyok), illetve amit most látok a szülőktől. Nálunk ez úgy volt, hogy lakótelepen laktunk, volt egy osztálytársam, aki ugyan ott lakott, csak egy pár utcával lejjebb. Amíg alsósok voltunk, sokszor mentünk haza együtt a szülőkkel, sőt, egy idő után a szüleink már felváltva jártak értünk, egyik héten az ő anyukájával mentünk haza mindketten, másik héten az enyémmel. Játszótérre is úgy jártunk le, hogy sokszor csak az egyikünk anyuja volt lent velünk, amelyik éppen ráért. Meg átmentünk egymáshoz játszani, amikor már korán sötétedett. Annyi időre mindketten kimehettünk egyedül már 7-8 évesen, amíg átérünk a másik lakásába, de ez tényleg nem volt nagy távolság, úton sem kellett átmenni. A többi osztálytársam viszont messzebb lakott, így velük csak az iskolában találkoztam. Mondjuk nálunk senkit nem vittek haza rögtön ebéd után, hanem mindenki ottmaradt háromig, négyig, akkor volt idő játszani meg minden.

Most is lakótelepen élek, a játszótér elég messze van még a parkolótól is, nemhogy az úttól. Itt azt látom, hogy a gyerekeket simán leengedik egyedül a játszótérre, mert az ablakból úgyis lehet őket látni, egy-két szülő meg úgyis lent van, akik nagyjából a szomszéd gyerekeit is szemmel tartják. Egy kisiskolás gyerekkel szerintem meg lehet értetni, hogy a játszótéren szabad lenni, de máshová nem mehet. Mondjuk engem gyerekkoromban kb 9 éves korom előtt felügyelet nélkül nem engedtek lemenni, de aztán már igen. 4-es korunkban amúgy is mindenki egyedül járt már haza az iskolából, busszal.

Programokat meg persze úgy csináltunk, hogy a szülők vittek minket ide-oda, pl. télen szánkózni, korizni, nyáron kirándulni, szalonnát sütni, bicajozni. Vagy úgy mentünk, hogy mindkét család együtt (a szüleink jóban voltak egymással, sokat jártunk családostul is vendégségbe egymáshoz), vagy éppen azzal, aki ráért.