Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Kéretlen tanács. Ti hogy...

Kéretlen tanács. Ti hogy reagálnátok? Elgondolkoztatna, vagy felháborítana?

Figyelt kérdés

Most voltam a védőnőmnél és előttem egy anyuka volt bent a 2 lányával, kb 3-5 év körüliek, mind a kettő tiszta anyja. :) Miközben adta rá a pulcsit a kicsire, megállt mellettük egy 50 körüli férfi (nem tudom pontosan mit csinál ott, de szinte mindig látom, ha ott vagyok), és nézegeti-nézegeti a kislányokat, aztán azt mondja anyukának: "Tudja, hogy a szem alatti sötétebb foltok valamilyen betegségre utalnak? (és közben mutatja a lányokon) Én jártas vagyok a természetgyógyászatban, de ezt nem tudom pontosan mire ural, érdemes lenne megnézetni."

Na ez pont az a szitu volt, amire az emberek 2 módon reagálnak. Az egyik,ahogy anyuka tette, intelligensen, komment nélkül megköszönte, vagy van aki közli, hogy "minek szól maga bele". A sztorihoz csak annyit fűznék még laikusként, hogy azok a "sötétebb foltok" inkább karikák voltak, amit egyből érteni lehet, mihelyst ránézel anyukára. Detto olyan volt mint a lányoké, szóval öröklött dolog.

Ti hogyan reagálnátok hasonló helyzetben? Előfordult már ilyesmi veletek? Volt akit utána "aggasztott" egy-egy kéretlen jótanács?


2014. máj. 20. 09:02
 1/10 anonim ***** válasza:
81%

Én kapásból visszakérdeztem volna, hogy Ön orvos?

Ha a válasz nem, akkor megkérdeztem volna tőle, hogy az unokája mekkora, kit hozott orvoshoz?

Ha egyedül van, és úgy nézegeti a rendelőbe a kislányokat, akkor megkérdeztem volna egy asszisztenst, hogy valakinek a valakije-e, és ha az se akkor szóltam volna, hogy figyeljenek rá, vagy hívjanak rendőrt.


Persze abszurd hogy ebből erre a következtetésre jutottam, de egy magányos 50-es férfi mit nézegeti más kislányait.


Hogy a kérdés másik részére is válaszoljak, én a tanácsokat mindig meghallgatom, és érzés szerint vagy megfogadom, vagy elengedem a fülem mellett, de a jó szándékú tanácsot mindig megköszönöm.

2014. máj. 20. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Ez a férfi ott dolgozik az épületben, több iroda is van, csak nem tudom pontosan mi a dolga, általában ott jár-kel, olyan "mindenes" forma. Csak szerintem önfejlesztés vagy hobbi szinten foglalkozhat természetgyógyászattal. Szóval nem "olyan" bácsi. Kisfiú esetén is ugyanezt tette volna szerintem. Olyan fontoskodós típus. Csak maga az, hogy ismeretlenként ilyet mond egy szülőnek, furcsa nekem. Bizonyára jó szándékkal, de akkor is fura.
2014. máj. 20. 09:25
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Hát ha ott dolgozik, akkor más a helyzet.

Azonban azt hozzá kell tennem, hogy a sötét karika a szem körül nem feltétlenül örökletes, az tényleg betegségre utal. Gondolom ezzel a háziorvos is tisztában van, de mivel tojnak rá, és csak azt nézik amivel anyuka odamegy, egy vérvizsgálatot ilyenkor nem árt kérni.


Nem biztos, hogy hülyeséget beszél az aki kéretlenül teszi. Pl egy gyerek életét egy fénykép mentette meg, amit amikor az anyuka átlapozott a fotósnál, egy doki ott állt mellette, várt a sorára.

Az egyik képen a gyereke volt, amin megakadt a doki szeme, majd annyit mondott anyukának, hogy vigye el a gyereket a leghamarabb ebbe és ebbe a kórházba kivizsgálásra.

Kéretlen tanács volt, de megelőzte a bajt.

A doki annyit látott, hogy a fotón a kicsi egyik szeme fényes volt, míg a másik matt színű. Ebből ő már tudta, hogy a gyereknek akár agydaganata is lehet. Beigazolódott a gyanúja, de még időbe voltak.

Persze a sötét szemkörnyék nem épp ilyen jellegű, mert max vérszegénység stb.

2014. máj. 20. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
49%
Szerintem az is intelligens, aki szép higgadtan köszöni szépen de nem kér a bácsi jótanácsaiból. Vagy megkérezni, hogy milyen inőségében van jelen a védőnői szolgálat rendelő intézetében. Hogy melyik módon válaszolok, az helyzetfüggő. De nagyon undorítónak tartom ráhozni valakire a frászt tök alaptalanul. Vannak ilyenek, akik karikákkal a szemük alatt élik le az életüket. Majd az orvos szól, ha ezzel gond van, az ő dolga.
2014. máj. 20. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
62%

Semmiképpen nem háborítana fel, nem vagyok olyan típusú.

A férjemnek is mondta már belgyógyász, hogy karikás a szeme alatt, fekete. Sok folyadékot kell innia, akkor nem jön ki rajta.

2014. máj. 20. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
25%
Belgyógyász. Az azért picikét más, mint az önjelölt gyógyító, máskülönben kóbor karbantartó bácsi.
2014. máj. 20. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Megköszönném es ennyi.
2014. máj. 20. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

"Köszönöm szépen, utána fogok olvasni/nézni/kérdezni".


Ennyi és nem több.


Nem kell feltétlenül farkast kiáltani, mert egy ismeretlen egészségügyi dolgozó mond valamit a gyermekünkre, de egy vadidegennek elhinni sem kell semmit azonnal.

(ugyanannyi erővel lehetne pl. botcsinálta természetgyógyász is, aki pont a rendelőben keresi a kuncsaftokat...)


...aztán otthon, ha lenne kedvem/időm hozzá és megragadna a kérdés (ez pont abszolút nem, de tegyük fel, hogy idegen emberek, kívülállók is tudnak jó szándékkal hasznos tanácsot, ötletet adni), akkor lehet, hogy uitánaolvasnék első körben a neten vagy legközelebb feltennék ezzel kapcsolatban kérdést a háziorvosnak, akiben megbízom stb.


Egyébént nekem gyakran szokott hasonlóban részem lenni (látszólag oda nem illő emberek vagy helyzetek)- ezeket mindig normálisan megköszönöm (akkor is, ha egyébként nem értek vele egyet), aztán az én felelősségem, hogy kezdek-e egyáltalán és mihez kezdek az infóval.


Kezdő, elsőgyermekes anyuka koromban egy parban a szökőkút mellett üldögéltem és olvasgattam, amíg a kisfiam a kocsiban aludt. Odajött a mellettem lévő padra egy cigányasszony (tudjátok, olyan tenyeres talpas, papucsos, hosszúhajú).

De normálisan köszönt, megkérdezte, hogy megnézheti-e a kicsit- tiszta volt, kultúrált.

leszélgetni és kiderül, hogy vidéken volt bábaasszony mellett segítő, illetve a családjában is sok nő foglalkozott pl. idősek vagy betegek ápolásával stb. A lánya már egészségügyi szakdolgozó lett. Egy csomó érdekességet mesélt és hasznos dolgokat is.


Érdekes beszélgetés volt- csak mert nem ítéltem elsőre.

2014. máj. 20. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
39%
Iyenkor a legjobb ásítani egyet és ennyi. Én ezt szoktam, ez olyan bunkón intelligens. :D Semmi rosszat nem mondasz, de jelzed, hogy az időt nem mondanád meg neki, nemhogy a karbantartó bácsi tanácsait hallgassam egy orvosi rendelőben a természetgyógyászatról...:D
2014. máj. 20. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Semmit nem reagálnèk. Megkösszönnèm ès kèsz. Minek kène fennt akadni ilyesmin?
2014. máj. 20. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!