Mi a véleményed arról, ha a szülők agyondolgozzák magukat és a gyerekek főleg a nagymamával vannak, rá hárul szinte minden, szobatisztaság, beszéd, ovibaszoktatás?

Le fogtok pontozni, de nem érdekes.

Nincs jó véleményem erről, olyan nincs, hogy ne legyen annyi idő, hogy ilyen szinten ne foglalkozzanak a gyerekkel. Az oviba szoktatás még oké, de a többi nem, mert a gyereknek meg lehet reggel és este is fogni a kezét, hogy akkor most ráülünk a bilire/wc-re, és nem is a mamával fog megtanulni beszélni, mert reggel és este is legyen már annyi idő, hogy foglalkozzanak a gyerekkel. Én is rászorulok a nagyülői segítségre, de erre a szintre biztosan nem szeretnék jutni. Az anya legyen anya, a mama meg mama, de ne anyapótlék...

Én is le leszek de megvan erről a véleményem...

Hát az ilyen nem szülő. Már bocs... Ha megszüli a gyereket foglalkozzon vele. Ha meg ennyire fontos a karrier ne vállaljon gyereket. Ha meg a megélhetés miatt kell annyit dolgozni akkor ismételten azt tudom mondani ne callaljon gyereket.. Spóroljon aztán vágjon bele a család alapitásba...

Aki kényszer miatt kell,hogy sokat dolgozzon,é nem jókedvéből teszi,azt sajnálom.

Azt viszont nagyon elítélem aki kész akarva teszi ezt,sajnos egyre több ilyen ismerősöm van,hogy már a szülőszobáról a diszkóba megy lassan,meg dolgozni meg ide-oda,meg vissza dolgozni,mintha nem is született volna gyereke.Az ilyet képtelen vagyok megérteni.Minek szül aki már egy 2-3 hónapos otthonlétnél is úgy érzi nyűg az egész?

Nekem furcsa. Volt olyan ovis társa a lányomnak, akinek 4 év alatt egyszer sem láttam a szüleit, beleértve ezt az anyák napi és egyéb ünnepségekre is. Tudtuk, hogy léteznek és nagyon elfoglaltak, de olyankor nagyon sajnáltam a gyereket, amikor ő a mamával játszott az anyák napi játszós délelőttön...

Szerintem van egy határ, valameddig nagyon jó, hogy segít a nagyi, és lehet rá számítani (főleg ha szívesen is tesz), de ahogy írták előttem, ezek azért szülői feladatok lennének. Innentől kezdve egyértelmű a kötődés iránya is. Nekem nagyon fájna a szívem, ha erre kényszerülnék és nem is vállalnám. Nekem egy munka sem lehet ennyire fontos. De nem vagyunk egyformák.

Pont most büszkélkedett egy ismerős nagymama, hogy az első bölcsis évben (egyévesen adták be a gyereket) az anya nem is vett ki szabadságot, táppénzen sem volt a gyerek miatt, mindig a nagymama volt vele, pedig átment rajta az összes szokásos betegség. Ott az anyuka 8 órában dolgozik, messze a lakhelyétől, reggel, mikor elindul, a gyerek még alszik, este 7-re ér haza, a gyerek legkésőbb 9-kor ágyban van. A köztes időt bölcsiben és nagymamával tölti. Hétvégén sem mindig van otthon az anya.

Kellett nekik a pénz, de ott volt az is, hogy még egy ilyen állásajánlatot nem kap, nem hagyhatta ki.

Igazán én ezt nem értem. Picivel élünk több pénzből, mint ők éltek úgy, hogy az anya nem dolgozott. Persze jó, hogy van az a pici. De ezt nem vállalnám be érte. Ha nagyon muszáj lenne, akkor is a közelbe mennék, néhány órára dolgozni, csak hogy éppen kijöjjünk, mert a gyerekkel nem töltött időt semmi nem hozza vissza.