Nem szégyelli magát az a szülő, aki a gyerekét a másik gyerekkel "versenyezteti"?

Ezzel lehet a gyerek önbizalmát totálisan lenullázni. Aztán majd anyuka fogja a fejét meg csodálkozik, hogy a gyereke egy önbizalom hiányos, visszahúzódó, életcél nélküli ember lett.

Az ilyen szülőket legszívesebben pofán csapnám. Ezek fel sem fogják, hogy ez milyen bántó és rossz tud lenni, hogy mindig a másik gyereke a jobb, mindig a másik gyerek a példa. Miért csodálkoznak, ha a gyerekük mindenre motiválatlan lesz, mondván "úgyis jobban csinálja a másik gyerek"?

Ismerősöméknél majdnem ugyanez volt, csak ott a gyerek nem hagyta magát. Az anyuka állandóan mással példálózott, miért nem olyan az ő gyereke, mint másnak a gyereke, stb. A 16 éves srác meg megunta, és ő is elkezdte mondogatni az anyjának, hogy "miért nem vagy olyan rendes mint X anyuka a gyerekével?" "miért nem tudsz olyan jól főzni mint X anyuka?" stb.

Eleinte anyuka be volt sértődve, majd csodával határos módon észrevette magát. Azóta leállt ezzel a hasonlítgatásokkal örökre.

az anya kisebbségi komplexusos.

egyáltalán nem biztos, hogy a másik gyere szebben rajzol, csak neki másé jobban tetszik, mint a saját gyerekéé, mert a szömszéd kertje mindig zöldebb, és az is lehet hogy másban más jobb, de megint más valamiben az ő gyereke, amire nem fordít figyelmet.

én is megmondta volna neki, mint kérdező, csak én olyasmit, hogy pont, hogy dícsérettel lehet motiválni egy gyermeket mert a pozitív visszajelzés ösztönzi őket pozitív dolgokra.

de ahogy kitűnik, egy csőlátású elbutult anyáról van szó.

én meg olyanokon akadtam ki, hogy ültetik, meg kompoztatnak babát, aki mászni sem tud még, mert minek az, tanuljon járni..

itt írták nekem, nem tudjuk megmenteni a világ összes gyrmekét, törekedjünk arra, hogy a sajátunknak a legjobbat tudjuk nyújtani.

ez sokat segít az ilyeneken túljutni.

Ilyen anyám van nekem is.

Óvodás koromban az öltözésnél rázta a vállam, és csalódottan kérdezte, hogy én miért nem tudok olyan szépen rajzolni, mint a másik gyerek, miért nem vagyok olyan ügyes, tehetséges, óvónők kedvence. Később aztán jött a "miért van az, hogy te csak 4-est kaptál, bezzeg XY 5-öst, lusta vagy, semmit sem tanulsz", "nézd meg XY már dolgozik, te meg még mindig nem találtál munkát, szégyen", "XY most vett magának egy tök jó kabátot, te miért ilyen sz@rt vettél magadnak, ő sokkal jobban néz ki" stb.

Eredmény:

Iszonyat minimálisra csökkentettem a kapcsolatot, évente ha 2-szer beszélek/találkozok vele, de bevallom őszintén, ha meghallom beszélni, szó szerint hányingerem van tőle emiatt a mocskos természete miatt. A mai napig nem hagyta ezt abba, pedig már szóvá tettem neki többször, hogy mennyire "szuper" anyuka volt, hogy porig rombolta az önbizalmam, még azt is megkérdeztem tőle, hogy mi a francnak vállalt, hogy ha a másiknak a gyereke ennyire "szimpatikusabb" volt neki.

Mintha meg sem hallotta volna.

Undorító, gyomorforgató az ilyen. Anyámat sem nevezném a legjobb indulattal se szülőnek, a mai napig visszahúzódóbb vagyok, önbizalom hiányos, így máris egy nagy hátránnyal indulok mindenhol, köszönet érte anyámnak. A mai napig képtelen volt ezt a gusztustalan viselkedését abbahagyni, pedig már mások is megmondták neki, hogy gerinctelen az, amit csinál. "De nem baj mert így motiválom, hogy jobb legyen másoknál." Aha...

Bár nem tudom, hogy -utólag- szégyelli-e magát az ilyen szülő; de igazából az a baj, hogy kimondja, amit gondol? Hogy őszinte?

Ez nem versenyeztetés, és egy bizonyos kor fölött a gyereknek sem eshet rosszul. Inkább ha mást mondana, ha szépítene -hogy az önbizalmát növelje- , az lenne hazugság, hosszú távon csalás, félrevezetés.

Nem hiszem, hogy MINDIG ezt csinálná az ilyen anya sem. Biztos, hogy abban a pillanatban, ha más mondaná ugyanazt, már védené a gyerekét.

Az se baj, ha a gyerek azt mondja, hogy a másik anya jobban főz. Ki ezt, ki azt tud.

A gyerekek ezért nőnek közösségban, hogy ha pl. az anyjának nem tetszik a rajza, másnak -minél többen vannak körülötte- majd fog. Vagy meghallja, hogy a szépen rajzoló gyereknek meg őt emlegetik, valami másért.

Nem kell olyan mimózának lenni.

17. válaszoló:Neked fogalmad sincs ezen dolog romboló hatásáról!Sajnos engem is egy olyan anya nevelt fel,aki mindig mindenkihez hasonlítgatott.Persze mindig én jöttem ki rosszul a dologból.Aztán ahogy nagyobb lettem(gimis)már visszaszóltam-akkor pont az jött,amit fentebb már említettek-,hogy Őt nem érdekli senki más.Amennyi verbális alázást kaptam,az több életre elegendő.Ma már 3 gyerekes anyuka vagyok,és soha,de soha nem hasonlítgatom a gyerekeimet másokhoz.SŐT!Amint valamelyiktől meghallom,hogy jaj, aGipsz Jakab jobb nálam,na,én akkor kezdek vitustáncot járni!Onnantól,mint akit felhúznak magyarázom,hogy Te vagy a jobb,attól,hogy valakinek valami jobban sikerült ne add fel,biztos valami hátráltatott,fáradt voltál stb.,stb.Bennem mély nyomokat hagyott:a mai napig megfelelési kényszerem van anyám felé(holott már a 40-es éveim elejét taposom),kényszeresen takarítok,és folyamatosan mindig mindent meg akarok oldani,hogy megmutassam,milyen ügyes,okos,jóravaló vagyok.Anyám még nincs 70 éves,életerős,egészséges nő,és nem győz bocsánatot kérni az elrontott kapcsolatunkért,gyerekkoromért.Nem haragszom Rá,de nem hozhatja vissza a múltat,és-sajnos-nem tudok Hozzá nagyon közel kerülni,mert attól tartok,hogy beszól,bírál,vagy összehasonlít valakivel.

Kérdező:nem akarom minősíteni,számomra egyenlő a verbális erőszakkal!