Mit jelent egy gyereknevelésben a csak pozitív visszajelzésen alapuló nevelés?

Én is hallottam, hogy nem szabad büntetni, de kíváncsi lennék, hogy a gyakorlatban ezt hogy lehet kivitelezni.

Hétköznapi példákkal? Azt még nem hallottam, hogy az iskolában ne kapjon rossz jegyet. El sem tudom képzelni. Ha nem tanult megdicsérik?

Szia! Az iskolai pozitív visszajelzéses oktatásra szerintem nagyon jó példa ez a pasi:

[link]

Hát erre én is kíváncsi vagyok. Mondjuk el lehet neki magyarázni, hogy mi jó és mi rossz példákkal, és ha rosszat csinál, akkor azt mondjuk úgy lehet talán megtanítani neki, hogy jóvá kell tennie. Kérdés, hogy a büntetés mit jelent, pl. ha a szülő részéről szeretetmegvonást, vagy fizikai bántalmazást, azzal nem értek egyet. Azt kell tudatosítani a gyerekben, hogy nem ő maga rossz, hanem az, amit csinált, és ha ilyet csinál, annak következményei vannak.

A másik, hogy ahhoz, hogy megmaradjon a világgal kapcsolatos felfedezési vágya, többször kell az igen-t, mint a nem-et hallania. Nyilván ez bizonyos időszakokban nagyon nehezen megvalósítható, max. törekedni lehet rá.

Nem kell szerintem ezt túlmisztifikálni, egyszerűen arról van szó egyrészt, amit írtatok, tehát a rossz dolgok büntetése helyett a jó dolgok jutalmazásával kell nevelni, másrészt pedig fontos, hogy alternatívát nyújtsunk, mintát arra, hogy hogyan kell valamit „jól” csinálni.

Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad kifejezni az érzelmeinket, sőt, ha látja a gyerek, hogy valamitől szomorúak, dühösek stb. leszünk, az fontos visszajelzés számára.

Nyilván ez több energiát igényel (a 2. hozzászólásomban belinkelt tanárnak is több dolga van azáltal, hogy nem a hagyományos módszert követi, ami „bevág egy egyest, intőt”, ha a gyerek „nem megfelelően” működött), egyszerűbb a fenekére verni egy kisgyereknek, mint így nevelni.

Persze mindig a gyerek életkorának megfelelően tudja az ember alkalmazni a dolgot, pl. egy 1-2 évesnél, ha mondjuk mérgében rád csap, akkor megfogod a kezét, kifejezed számára érthetően, hogy ez neked rossz, fáj, szomorú vagy stb., és megmutatod neki, hogy ha simogat, annak örülsz – ugyanakkor mondjuk adsz neki egy párnát, és megmutatod, hogy abba beleboxolhat, ha mérges. Egy nagyobbacskának már jobban el lehet magyarázni a dolgokat, de szeirntem nagyon fontos, hogy a helytelen viselkedés leállításával egyidőben mutass valami alternatívát is.

Azonban ez az egész nem azt jelenti számomra, hogy sosem szabad büntetni, és nem rossz szülő az, aki a gyereke fenekére csap akár, ha kiszalad az úttestre, és nagyon megijed ettől – a rossz az, ha „előre megfontolt szándékkal” bántod, pl. cikis helyzetbe hoz a boltban, és odasziszeged neki, hogy „majd kapsz ezért otthon”, és otthon megvered.

Más kérdés az iskolarendszer, a számos „konzervatív” tanító/tanár által követett módszer. Sajnos én azt tapasztalom, hogy még mindig igen sok helyen a megszégyenítésre alapozzák a nevelést a tanárok, pl. az egész osztály előtt szidják folyton a „rossz” gyereket, ahelyett, hogy leülnének vele és elmondanák neki, hogy miért nem jó, amit csinál, alternatívát kínálnának neki, együttműködésre próbálnák rávenni.

A megszégyenítéstől ugyanis (nem túl meglepő módon) a gyerekek többsége nem lesz „jobb”, hozzáteszem, már az is borzasztó, hogy nem a viselkedését, hanem őt magát minősítik jónak vagy rossznak, ezt pedig az ember (pláne egy gyerek) úgy értelmezi, hogy „rossz vagyok, nem lehet mit tenni”, egy statikus állapotba kényszerítik bele ezáltal.

Naná, hogy itt is több energiát kíván a módszer, mint ha egyszerűen leüvölti a gyereket, és kizavarja a teremből.

És itt jöhet a munkahelyi példa: mit szeretnél, ha valamit elrontasz, akkor a főnököd behívna magához, elmondaná, hogy ezzel baj van, és meg tudnátok beszélni emberi hangon (hogyan lehetne kijavítani a hibát, mire figyelj legközelebb, stb.), vagy azt, ha berontana az irodába, leüvöltené a fejed a többiek előtt, olyan kijelentéseket használva, mint hogy „hülye vagy”, „béna vagy”, stb.?

Már megint azt érzem, hogy egyes embereknek csak a ló kétoldala létezik, aranyközépút nem. Számomra a pozitív visszajelzés alapú nevelés, azt jelenti, hogy ha valamit jól csinál, azt igyekszem tudatosítani benne, hogy ez így rendben van. Nem hasonlítgatom máshoz, nem méregetem a többi gyerek teljesítményéhez, hanem egyedül a saját képességeihez. Hagyom, hogy abban legyen jó, ami érdekli, és nem erőltetek rá olyasmit, ami valójában csak nekem fontos. Megtanítom arra, hogy mindegy mit csinál, de azt csinálja jól és szeretettel. Azért ne legyen orvos, mert a szülei is azok.

Viszont negatív visszajelzés nélkül nem teljesen értem hogyan lehetne lekommunikálni felé, hogy pl ne nyúljon a konnektorba, ne bántson állatokat, ne verekedjen? Nem azt mondom, hogy egyetértek a magyar oktatási rendszerrel, mert nem, de valami alapján csak el kell dönteni, hogy az a tudás mennyit is ér, nem? Az nem tetszik, hogy minden egykorú gyereknek ugyanazt kell tanulnia, hiszen 6-7 évesen még nem mindenki ugyanúgy érett az iskolára, azonkívül itt megint előjön az érdeklődési kör. De egy értelmes pedagógus és értelmes szülő le tudja kommunikálni a gyerek felé azt, hogy ha hármas matekból, az annyit jelent, hogy nem lesz matematikus, na és? De ez és ez és ez meg 5-ös, amúgy is érdekli ez és ez, akkor nm mindegy, hogy egy számára érdektelen tantárgyból hogyan teljesít? De még egyszer írom: ehhez egy kellőképpen intelligens szülőpár kell, akik nem kapnak agyérgörcsöt, ha a gyerek csak hármas tesiből, és egy még intelligensebb tanár, aki nem azt kommunikálja le, hogy mert te mennyivel butább vagy, mint xy, hanem azt, hogy matekból nem vagy annyira ügyes, mint pl bioszból. Szerintem, de ez csak az én véleményem.

Nekem erről a jutalmazzuk ha jót csinál a kutya nevelés jut eszembe,ügyesen ebédeltél kapsz egy csokit,tanultál holnap kapsz egy babát...

Szerintem ez is valami nagy marhaság mint amiket mostanában "nevelésnek" neveznek. aztán sírnak zokognak ha a kamasz a fejükre nő.

A rossz jegyhez való hozzáállás a szülő,reagálásából következik,tehát ha a szülő leordítja egy 3asért,akkor a gyerek rettegni fog,nem mondja el a jegyeket,az iskola rendszeren tényleg változtatni kéne,főleg azon amit tanítanak,és azon,hogy a kreativitás előrébb legyen,mint a magolás.

Szerintem az a jó nevelés ha a gyermek büntetés mellett kap dicséretet is,a szülő mérlegel,mi az amiért büntetés jár,mi az amiért tényleg kell a büntetés,milyen mértékű büntetés, a gyerek tudja mit csinált úgymond rosszul vagy jól.A társadalmi elvárások miatt is meg kell tanulnia mit lehet,mit nem, pl nem veheti el a másik labdáját szó nélkül majd viheti haza,és ha ilyet csinál akkor nem jutalmazni kell meg szó nélkül hagyni. A gyereknek kellenek a határok és a szabályok nem kell spártai szigor,de a mindent lehet mindent szabad,ha megmosod a fogad jön a jutalom szerintem borzalmas,pláne a gyereknek.

„Nekem erről a jutalmazzuk ha jót csinál a kutya nevelés jut eszembe,ügyesen ebédeltél kapsz egy csokit,tanultál holnap kapsz egy babát... Szerintem ez is valami nagy marhaság mint amiket mostanában "nevelésnek" neveznek. aztán sírnak zokognak ha a kamasz a fejükre nő.”

Érdekes, mert számomra pont a büntető-megalázó nevelés jelenti az „idomítást”: verem, szidom, ha valamit rosszul csinál, ő meg behúzott farokkal szűköl. A jutalmazó nevelés már egy fejlettebb fok az állatidomításban.

A jutalmazás pont olyan rossz egyébként önmagában, mint a büntetés, hiszen mindkettő egy külső kényszert, külső motivációt jelent: „azért nem verem meg a húgom, mert akkor apu a nadrágszíjjal megver engem” vagy „azért csinálom meg a leckét, mert akkor túró rudit kapok vacsi után” – egyik sem vezet ahhoz, hogy belső motivációt alakítson ki a gyerekben (átérezze, hogy a huginak fáj és azért tanulja meg, mert ez a kötelessége), s ahogy elmúlik a külső kényszer, az így nevelt gyerek boldogan szegi meg az addíg kényszerrel betartatott szabályokat.

Node úgy látom, te is félreérted ezt a dolgot, mert nem arról szól, hogy nincs negatív visszajelzés, és nem is arról, hogy az ebédelésért/tanulásért/fogmosásért is jutalmat kapsz – vagy nálad ezek miatt büntetni kell folyton a gyereket, hogy rendesen csinálja? :)

Az 5. válaszoló jól írta, hogy nincs fekete és fehér ebben sem. Nem létezik olyan nevelés, amelyben nem adsz negatív visszajelzést, és nem is létezhet, hiszen úgy nem tudnád a gyereknek megtanítani, hogy mások is éreznek, és erre is tekintettel kell lennünk. A kérdés inkább a hogyanban van. Egyszerűsítve: abban szabsz szabályokat, amiben muszáj (a konnektorba nyúlni nyilván nem szabad, de ezt meg lehet tanítani kézreverés nélkül is, nekem sikerül), megpróbálod empatikus emberré nevelni, aki képes érzékelni mások érzéseit, és figyelmmel lenni azokra (tehát azért nem veri meg a hugit, mert fáj neki), és képes a belátásra.

Egy gyermeket elsősorban szeretni kell, másodsorban a szükségleteit kielégíteni, és csak utána kell nevelni. Azt is szeretettel inkább, mint ésszel. Nyilván a gyereket meg kell tanítani bizonyos dolgokra. De ezt sokkal könnyebb úgy, hogy a cselekedeteinek a pozitív részeit hangsúlyozom és ezt emelem ki, és dícsérem. Mintsem a negatív részleteket emelem ki, és büntetem.

50 éves elmúltam, és a legkisebb fiam 6 éves. Amikor oviba megyünk, nézem a sok anyukát, aki a reggeli esőben küzd a szépen felöltözött, és divatcipőket viselő gyerekével, hogy: ne lépj a sárba, ne lépj a tócsába!!! Megígérted reggel, hogy vigyázol magadra!!!

Én meg, ha látom, hogy esik az eső, gumicsizmát adok a gyerekre, és azt mondom neki, na, most aztán óvatosan, hogy össze ne csapjál, de majd beleléphetsz a tócsákba, rendben? És a gyerek örömmel feleli, hogy igen apa. És ha látom, hogy akkora tócsába készül belegyalogolni, hogy még a csizma szárába is befolyna, akkor sem azt mondom, hogy ne lépjen bele, hanem azt, hogy ezt a tócsát kerülje ki jobbról, a másikat meg balról, és a harmadikba már megint beleléphet. És ha ügyesen megcsinálja, meg is dícsérem.

Szóval a gyereken is, de rajtam is múlik, hogy jól csinálja-e a dolgokat. Ha nem jól csinálja, akkor lehet, hogy engem kellene elsősorban megbüntetni, mert valamit eltoltam a nevelésével kapcsolatban, és főleg az én hibám! És nem a gyereké...