Milyen volt a második? (pár kérdés alul azoktól akiknek 2 gyerekük) köszi ha elolvasod!

1. Nem

2. Terhesség rosszabb, első babánál csak a hasam nőtt, a másodiknál aztán volt minden: visszér, lábdagadás, aranyér, szeméremcsont fájdalom, a hasam 10 m séta után le akart szakadni, le kellett ülnöm, annyira fájt, vasat kellett szednem és majdnem cukorbeteg lettem. A szülés sokkal jobb volt viszont. 5 óra volt az egész és ebből csak az utolsó fél óra volt durva. (Elsőnél 14 óra tömény fájdalom stb stb)

3. De igen.

4. 20 hónap van köztük, nem nagyon érdekelte a terhességem, amikor megszületett a kicsi, féltékeny volt: elvette és eldobta a cumiját, megitta a tápszerét.

5. De igen. De ilyen nem fordult elő szerencsére.

6. A másodikkal? Első pillanattól nekem olyan természetes érzés volt, nem kellett összeszokni.

7. Igen. Legalábbis az első pár hónap.

8. Nehezen... De muszáj volt. Megpróbáltam kevesebbet emelgetni a nagyot, de kb mindent ugyanúgy csináltam.

9. Az öröm akkora volt, de az idő nem. Be kellett osztani a 2 között, míg először 0-24-ben csak 1 volt.

10. De igen. Vashiányos voltam, majdnem infúziót is kaptam, egy rakás vasat kellett szednem.

20 hónap vvan köztük. Így sikerült. :)

Hűűű.... Miért döntöttem 2 mellett?... Magam miatt is, egy fiút és egy lányt akartam (vagy fiút-fiút, lányt-lányt, mindegy... ), illetve a nagyobbnak egy testvért.

Második terhességből lett a harmadik babánk, első kettő ikerként született.

1. Nem készültem jobban.

2. Könnyebb volt a terhesség, programozott császárom volt, nem nyíló méhszáj és túlhordás miatt.

3. Nem volt bennem ilyen félsz, mert mi három gyermeket terveztünk, agyban is erre készültünk.

4. Az ikrek rosszul fogadták a kistesót, agresszívvá váltak, sokáig azok is maradtak a látogatókkal szemben. Mindenkit megdobáltak.

5. El sem tudom képzelni, hogy valaki nem egyformán szereti a gyerekeit!

6. Rögtön összeszoktunk.

7. Persze, vannak nehézségek. Mivel nekem nem volt segítségem, nehéz volt pl. az első időkben, hogy sokat és sokáig szopott a kicsi, a két nagyobb meg szintén igényelt volna. Az altatást csak egyszerre lehet a hárommal csinálni, így van csak esély pihenni (gyerekeknek és anyának egyaránt). De ez csak pár példa.

8. Igyekeztem megértetni velük, hogy nem nagyon emelgethetem őket, stb. Amúgy igyekeztem erősnek lenni és nem nyafogni.

9. Igyekszem mindenkivel egyformán foglalkozni. Pl. ha a kicsit pelenkáztam, közben a nagyokhoz beszéltem, szoptatáskor is mindig jelen lehettek. Öröm ugyanakkora, igen. :D

10. Az elsőnél voltam vashiányos, másodiknál nem. Pedig kevesebb ideig szedtem a vitaminokat, de biztos az is számított, hogy először kettő jött.

Korkülönbség: 2 év 8 hónap

Még az esküvő előtt megterveztük a gyerekeink számát a férjemmel.

1. Sokkal jobban, mert másfél év próbálkozás után jött csak össze, míg a nagy gyakorlatilag elsőre.

2. A terhességet kb. ugyanúgy viseltem, különösebb probléma egyiknél sem volt, csak brutálisan vizesedtek a lábaim, de ez sem különbség. A második szülésem viszont sokkal könnyebb volt. Az első kicsit komplikáltra sikerült, útban volt a köldökzsinór, nehezen jött ki a gyerkőc, engem lelkileg is nagyon megviselt az egész. A második sokkal könnyebben született meg, és nagyon szép élmény volt az egész folyamat.

3. Nem nagyon, inkább azon tűnődtem, hogy vajon a másodikat is annyira fogom tudni szeretni, mint az elsőt? (Amúgy igen :) )

4. Nagyon várta már, és nagyon örült neki. Picit persze volt féltékenység is, de ez nála inkább abban mutatkozott meg, hogy sokkal jobban igényli az együtt töltött időt, mint korábban. Ellenséges megnyilvánulás eddig még nem volt, remélem nem is lesz, nagyon szereti a testvérét :)

5. Nem, erre nem gondoltam.

6. Mivel a kicsi még csak egy hónapos, nem tudom :) Szerintem már eléggé összeszoktunk :)

7. Nekem nem, de elég nagy a korkülönbség. Annyiban más - nehezebb -, hogy amíg az elsővel voltam otthon, addig nem kellett igazodni senkihez és semmihez, miénk volt az egész nap. Most viszont, hogy a nagyért menni kell délután, azért nem tudom ennyire szabadon kezelni az időt, mert háromkor ki kell lépnünk a kapun, hogy odaérjünk érte.

8. Ilyen téren nem vettem észre különbséget. Ugyanúgy foglalkoztam vele, mint nem terhesen, csak nem emelgettem (mint mondtam, nagy korkülönbség, szóval nem egy pici gyerekről van szó, itt volt már az ideje, hogy ne emelgessem).

9. Szerintem igen, ilyen téren sem volt különbség.

10. Nem, ugyanannyira volt vashiányom mindkettőnél, de nekem gyerekkorom óta fennáll ez az állapot. Mondjuk azon meglepődtem, hogy az elsőnél úgy engedtek haza a kórházból, hogy otthon is szedjek vasat. Ebből kiindulva most már eleve vittem is magammal, erre közölték velem, hogy olyan szép a vérképem, mintha nem is szültem volna :D Még vissza is kérdeztem, hogy a vas is? És mondták, hogy az is tökéletes. Hurrá, végre adhatok majd vért! :D

Na, korkülönbség: 8 és fél év. Nem direkt akartunk ennyit, ebben ugye benne van az is, hogy már másfél évvel hamarabb akartuk. Illetve korábban meg a körülmények nem voltak adottak (tanultam, aztán megbízásos szerződésekkel dolgoztam, szóval nem lett volna gyed-em).

Azért döntöttem két gyerek mellett, mert amúgy hármat szeretnénk :D Vagy négyet :) Nem azért, hogy "adjak" egy testvért a nagynak, hanem mert nagyon szeretjük a gyerekeket, én meg amúgy is egész életemben nagy családot szerettem volna.

1. Nem.

2. Probléma mentes volt a terhesség, sőt annyiban még jobb is volt az elsőnél, hogy az elején nem voltak rosszulléteim. Az elsőnél az 5-6 héttől eléggé rosszullétes voltam, sokszor hánytam, ami eltartott a 16. hétig is, bár a 12. héttől már ritka volt, de még előfordult. A 2.-nál meg az ég világon semmi ilyesmi. A szülés mindkettő császár volt, bár különböző okoból.

3. De volt.

4. Örült neki, bár az elején furcsa volt neki, hogy már nem csak ő van a középpontban, nem csak rá figyelünk, látszott, hogy kicsit nem tudja hova tenni magát.

5. De igen, de szerencsére nincs így.

6. Erre nem tudok mit válaszolni, valahogy kialakult minden.

7. Az eleje igen, mikor még éjszakázni kell a kicsivel, mert nappal sem tudok úgy ledőlni pihizni mikor a kicsi is alszik, mert ott a nagyobb. Nálunk ez az időszak kifejezetten kritikus volt, mert a kicsi elég problémás volt ilyenkor, hasfájós is volt, és rengeteget sírt. Napközben nem is annyira, mindig este jött ki rajta, és ilyenkor este 8-9-től bőgött vagy éjfélig, később még tovább, volt hogy fél 2-ig is. Ha ringattam, mászkáltam vele, akkor nem sírt, de volt hogy még úgy is. Éjszaka csak 1-szer kelt, (néha 2-szer) de akkor fenn voltunk 1-2 órát, mert sírt, és nem tudott csak úgy visszaaludni. Aztán volt, hogy mire végre elaludt, és fekhettem volna vissza, már nem tettem, mert lassan keltenem kellett a nagyot, és menni oviba. Volt, hogy 3 órás alvással (azt is részletekben) vészeltem át a napot. Már zombinak éreztem magam. Szerencsére 2-2,5 hónapos korától átaludta az éjszakát, onnantól már lényegesen könnyebb volt minden.

8. Jól bírtam, szerencsére fitt kismama voltam.

9. Igen, ugyanakkora volt az öröm, nagyon vártuk.

10. Nem, ebben a tekintetben ugyanúgy alakult a terhesség, minimális vashiányom volt mindkettőnél. Az alakom is ugyanúgy visszaállt, mint az elsőnél.

4,5 év a korkülönbség. Kevesebbet szerettünk volna, de az anyagiak korábban nem tették lehetővé az újabb baba bevállalását.

Mindig is 2-3 gyereket szerettem volna, férjem úgyszintén. Őszintén szólva az is benne volt, hogy szerettem volna, ha van testvére. Nekem nincs, és mindig is hiányérzetem volt emiatt.

Remélem tudtam segíteni. :)

1. Nem. Mondjuk az elsőre sem készültem különösebben.

2. A terhesség kicsit problémásabb volt, de kevésbé értem rá ezzel foglalkozni. A szülés extra gyors volt, de rosszabbul étem meg.

3. Nem.

4. Rosszul.

5. Eszembe sem jutott ilyesmi.

6. Lassan.

7. Sokkal nehezebb volt, de extra eset volt a mienk, a többségnek jobban szokott menni.

8. Kevésbé értem rá kímélni magam meg nyavalyogni, de ez nem baj. Szerencsére viszonylag problémamentes volt ez is, nem tudom, mi lezz volna, ha pl.feküdnöm kell.

9. Az öröm ugyanakkora volt, de kevesebbet foglalkoztunk vele.

10. Nem.

2 év köztük a korkülönbség, így találtuk praktikusnak. Mindkettőnknek van testvére, így magától értetődő volt, hogy mi sem állunk meg egynél.