Ti mennyire eröltetitek a sportot a gyereknél?

"Nem hiszem, hogy jó üzenet hagyni, hogy ezer dologba belefog és semmit nem visz véghez"

Igazad van, nem értünk egyet. Szerintem hasznos ezer dologba belefogni és ezeregyedikre megtalálni azt, amihez fáradtan, álmosan, nyűgösen és betegen is van kedvünk. Mert van ilyen az életben. Csak megtalálni nehéz, mert a sok kötelezettség minden időnket és erőnket elveszi és egyre korábban egyre több kötelezettséget nyomunk a gyerekek nyakába, végül már lehetőségük sincs megtalálni azt, amit szenvedéllyel tudnak csinálni, legyen az szakkör, hivatás, bármi. És hiszem, hogy értelme van abbahagyni a hatodik szakkört is, mert megmutatja, hogy mi nem az igazi. Ha valaki rátalál arra, ami neki van kitalálva, akkor betegen is menni akar, mert élvezi. Nem úgy kicsit, hanem mélységesen, teljes szívéből. És én ezt akarom átadni a gyerekemnek. Hogy semmi sem olyan fontos, mint az, hogy megtalálja, ami neki való. A csoporttársaktól elnézést kérünk, a tanároktól is és őszintén? Gondoljanak, amit csak akarnak. Mert inkább kérünk elnézést most, mint egész életünkben csinálunk olyat, amit nem szeretünk, csak azért, mert elvárás, mert már 2 évet, 5 évet beleöltünk, meg mert "te akartad, te választottad, már kifizettem, most akkor is megcsinálod, megeszed, lejárod, stb."

Én versenyszerűn vizilabdáztam, tagja voltam a tág korosztályos válogatottnak is. Nagy világversenyen nem voltam, de nemzetközi tornákon részt vehettem néhány alkalommal.

Imádtam edzésre járni, ott voltak a barátaim a hobbim volt a vizilabda és az uszoda. Nem csak csinálni szerettem, hanem nézni is. 13-16 éves korom közt azzal büntettek, hogy nem mehettem edzésre.

Volt pár alkalom amikor egyszerűen nem volt kedvem edzésre menni. Volt amikor megengedték, de volt amikor ellógtam. Nagyon ritkán évi pár alkalom maradt ki amikor nem betegség miatt hagytam ki.

Érettségi éve volt az, amikor már nem szerezett akora örömöt. Elkezdtem nem járni edzésre, a tanulásra fogtam. Egyetem első évében abbahagytam versenyszerűen. Edzésre heti 2-3 alkalommal lejártam, de meccsre már nem, mondjuk ennyi edzéssel kevés is lettem volna. A mai napig vizilabdázom egy amatőr csapatban, szeretem, de már nem tölti ki az életem.

Szóval ameddig örömet okoz a gyerekemnek, addig járnia kell. Ha alkalmanként nincs kedve, megengedném, hogy ne menjen, feltéve ha tényleg van oka nem menni. Viszont inkább motiválnám afelé, hogy menjen csak. Viszont ha azért nincs kedve mert nem okoz örömet, akkor semmiképp sem erőltetném.

enyém még csak 5 éves, de azt gondolom most, hogy sikerült egy életre megutáltatnom vele a sportot :'(

elkezdett judora járni. Láttam, hogy szereti, élvezi. aztán beteg lett az edző, majd a gyermek is. 1. héten másik edző volt, oda már nem akart beállni. aztán utána már nem is mentünk 3 hétig edzésre a betegségek miatt. amikor újra kezdtük, mondta hogy nem akar, de rábeszéltem (nem kellett nagyon, mondtam neki 2x, hogy ugyanmár, hát ezért jöttünk, már szaladt is). innentől kezdve minden egyes edzés arról szólt, hogy nem akar menni. amikor ott volt, élvezte, de amikor sikerült meggyőznie, hogy ne menjünk, akkor már persze akart volna menni... és mindig fogadkozott, hogy csak most nem, majd legközelebb persze hogy megy. 1 hónapig jártunk edzés "mellé", elmentünk edzésidőben, és amíg az tartott, mi jáétszottunk, labdáztunk, aztán 1 hónapig megint ment gond nélkül... és végül kinyögte, hogy volt egy affér egy másik kisfiúval, csak hát eddig nem mondta, és senki, még az edző sem vette észre. ahogy elmondta, én emlékszem rá, de annyira jelentéktelen dolog volt, vagyis annak tűnt, hogy nem foglalkoztam vele, és ő sem mondta utána sokáig.

lényeg a lényeg, hogy komolyan sírhatnékom van azóta is, hogy egy másik h*lyegyerek így el tudta rontanmi az enyém örömét...

élvezte a sportot, imádta az edzőt, de egyszerűen retteg attól a másik kisfiútól annyira, hogy végül abbahagytuk, és már hiába mondogatta, én nem akartam, hogy menjen. nem ér annyit az egész.

azt gondolom, így is nagy kárt okoztam azzal, hogy erőltettem úgy, hogy nem tudtam, mi van a háttérben, miért nem akar menni edzésre.

szeptembertől visszavárná az edző egy új csoportba, de kicsi még, és úgy látom, azt nem érti még meg, hogy tudunk úgy is járni ugyanoda, hogy az a másik kisfiú még a közelünkben sem lesz. szóval nem megyünk. úgy tűnik.

és már csak abban reménykedek, hogy nem általában a sporttal kapcsolatban okoztam a törést ezzel az erőltetéssel, hanem csak a judonál.

Szerintem ha csapatsportról van szó, akkor ritkán, de belefér, hogy kihagyjon egy-egy alkalmat. Mivel ő is ember és lehet fáradt, lehet rosszkedvű. Ha viszont ez sűrűsödik, akkor át kell gondolni, hogy érdemes-e folytatni.

Az pedig szerintem hasznos, ha több dologba belekezd, még ha nem is csinálja tartósan, mivel így próbálgatja a szárnyait, így találja meg, mi lesz az igazi.

Itt a mértékről van szó, te ismered a gyereked, te tudod, meddig jó engedni, mikor kell abbahagyni.