Ismersz olyat aki megbánta a gyerekét?

Szerintem sokan vannak úgy, hogy megbánják. De nem a gyereket magát, nem a kis személyiségét és szeretetét. Hanem azt, hogy pont akkor, úgy, attól, abban az élethelyzetben, stb. vállaltak gyereket. Ezt szerintem meg lehet bánni. És a megbánás is lehet időszakos, lehet 1 percig tartó, lehet fél évig tartó, és lehet bánni egy életen át is.

Az, hogy magát a gyereket megbánja valaki, szerintem extrém ritka.

Anyum imadja az ocsemet, viszont az ocsem apja elhagyta ot, amikor 3 hetes terhes volt, pedg 6 eve voltak hazasok, es 5 evig probalkoztak, mire vegre osszejott.

1 szo nelkul lelepett kulfoldre, azota egyszer latta, es evek ota nem tudja elerni. Egyszer nagyon kilatastalan helyzetben volt, mert tudni kell, hogy 3 gyereke van osszesen, az en es a noverem apjatol elvaltak, de o sosem fizetett gyerektartast. Ugyhogy ameddig mi nem tudtunk dolgozni, addig egyedul kellett 3 gyereket eltartania, felugyelnie, stb. Akkor egyszer mondta, hogy megbanta az ocsit, mert epp megszunt a munkahelye (tanarno egyebkent, nyelviskolaban tanitott), es nem tudta mit csinaljon. De az a megbanas sztem addig tartott, ameddig utana le nem fekudtek pihenni, es oda nem bujt hozza az ocsi.

Azota hala istennek minden rendben, mi mar felnottunk, rank nem kell koltenie semmit, es o egy maganiskolaban tanit. Imadja az ocsemet.

Valóban, én sem azt bánom,hogy gyermekem van.

Azt, hogy viszonylag fiatal voltam, nem ismertem eléggé az apját( 5 év után sem...:() stb.

Azt bánom, hogy nem teljes családban nő fel.

Szerintem nem lehet. A helyzetet én is bánom, de ha nem így lett volna, nem ez az apróság születik gyermekemnek, mivel más lenne az apja. Esetleg filmként megnézném az életem, mi lett volna, ha nem fogan meg, de mivel a jelenlegiben boldog vagyok, nem tudok elképzelni olyat, amiért visszaforgatnám az időt, és az adott pillanatban máshogy döntenék.

El tudom képzelni, hogy valaki nem találja a helyét a világban, a közös hangot a gyerekével, és a körülményeit okolja mindezért, de ez depresszió, egy lelki betegség, és ebben az állapotban gondoltakért nem lehet hibáztatni senkit.

13hetes terhes vagyok és van egy 4 éves fiam. Az apukájukkal 12 évig voltunk házasok,2 évig próbálkoztunk mire sikerült teherbeesnem a 2.babával.

Az élet kiszámíthatlan... mikor megtudta hogy terhes vagyok,szárnyalt a boldogságtól. Velem együtt. Majd megtudtam hogy 1 éve viszonya van. Mindezt 6 hetes terhesen. Megmondom őszintén,megfordult a fejemben hogy nem tartom meg! Abban a nehéz időszakban. De 1 hét múlva megváltozott minden. 2 évig vártam hogy jöjjön és egy szemét ember miatt vegyem el az életét?

De igen,akkor..abban a helyzetben bántam hogy megfogant.

De most minden jó és tudom hogy így is marad,mert úgy fogok hozzáállni. Nehéz néha lelkileg,de ha megszületik,ugyanúgy fogom szeretni mint a kisfiamat és ha meglátom pár hónap múlva a kis arcát,az maga lesz a világ. Ha a volt párom nincs,a születendő gyermekem sem lenne. Vannak és lesznek nehéz pillanatok de úgy vagyok vele,hogy tűzön,vagy vízen át de a fiam akkor boldog ha én vagyok neki. Éljünk bárhol,bárkivel,bárhogyan.

Volt munkatársam. Házasságba születtek a gyerekei, mindkettő tervezett volt -bár a feleség erőltette-.

Ő ilyen fura alak, magának való, saját bevallása szerint sem való neki sem a házasság sem az apaság, csakhát ezt várták el tőle :/ És sajnos ha jó helyre kerülnének, 'jó pénzért' oda is adná őket :( :( Bánja, hogy így alakult az élete (40 éves)