Anyukák apukák, ti hogy kezelitek azt ha a rokonság véleménye nem egyezik a ti nevelési elveitekkel?

Az unokatesóm szerint a babákat hagyni kell sírni, mert különben el lesz kényeztetve. A lányom kb 9 hónaposan nekiállt sírni, ahogy nyúltam volna érte, az unokatesóm megfogta a kezem, hogy hagyjam. Egy mozdulattal félrelöktem, és rendkívül ideges lettem, pedig tudom, hogy csak jót akart. Ő meg vérig volt sértve. Ezenkívül a mit nem adunk a babánakba a mai napig beleszólnak és ha egy kicsit nem figyelek jön a szénvsavas lötty, a kóla, a csoki. Hiába volt a sok veszekedés, mindenki jobban tudja. Legutoljára anyával vesztem össze azon, hogy nem viszem ki a 40 fokban a 2évest egyedül a strandra. Eleve utálom a strandot, fehér szeplős bőröm van, a gyerkőc apja szőke, nem bírom a napot, a meleget, a tömeget és gyerek után rohangálni egyedül a tűző napon nem kikapcsolódás, hanem nehéz fizikai munka. Simán megfelel az itthoni medence a fedett teraszon, amíg nem lesz nagyobb, vagy nem leszünk többen.

Egyébként nem tudom túltenni magam ezeken, egyre romlik a kapcsolatom azokkal, akik kéretlen tanácsokat adnak. A gyermektelen barátok tanácsai akasztanak ki a legjobban.

Itt az a kérdés, hogy az illető rokonnal mikor és mennyi időt töltünk együtt, vagy tölt a gyerek?

Olyan rokonok, vagy ismerősök/barátok, akikkel nem hagyom együtt a gyerekeimet, csak együtt töltünk egy időt, az nem annyira zavar.

Esetleg meg is mondom, hogy ez vagy az nálunk máshogy szokás, de ennyire a gyerekek is rugalmasak, hogy egy adott délutánon pl. csinálhatnak vagy éppen nem csinálhatnak valami olyat, amit amúgy szoktak.

A közeli család már neccesebb. Sajnos anyukám többek között ezért sem vigyázott soha a gyerekeimre az elmúlt 8 évben, mert még a jelenlétemben is olyan dolgokat művelt velük, amit többször le is kellett állítanom, hogy tuti ha vele hagynám őket, akkor annál cifrábbakat is megcsinálna, a következményeket meg ugye mi viseljük.

(Csak egy példa: az erősen tejfehérje allergiás akkor 1 éves gyerekemnek a saját tejeskávéjába mártogatott kockacukrot akarta a szájába rakni, azzal a szöveggel, hogy: "tudom, én is utáltam a nagyszülőket ezért, de ez olyan jó...". Na mármost minek kávé egy egy évesnek, a cukor is felesleges, a tejfehérjétől meg egyenesen rosszul lett. Évekkel később is tejkaramellával állított be, meg hasonlók.

Tesóm gyerekeit autósülés nélkül fuvarozta stb.)

Szóval van egy határ, ami belefér, mert a gyereknek kára nem származik belőle, és a gyerekek azért elég rugalmasak, de van egy pont, amin túl nem lehet menni.

Anyósom pl. annyira igyekszik, mindig megkérdezi, hogy én mit és hogyan szoktam csinálni. Ő a másik véglet. :)

Azt gondolom, hogy ezt nem kell sehogy kezelni. Ti vagytok a szülei, az van, amit ti mondtok és pont. Ezt határozottan megmondani és ennyi, ha másképp nem megy, a veszekedést is bevállalva. Ha végképp nincs változás, nem találkozni.

Nálunk anyós totál jófej, semmit nem csinál a megkérdezésem nélkül, mindig kérdez ebédnél, hogy mit adhat a gyereknek, mit nem (1 éves, majdnem mindent kaphat tejes dolgokon kívül, de azért mindig kérdez, nehogy rosszat tegyen. Imádom érte).

Aki gázos, az anyám meg a nagyanyám. Nagyanyám csak pampog, hogy túl anyás a gyerek, folyton a seggemben van stb. Ezt amúgy csak azért, mert a gyerek menekül a közeléből, ami nem azért van mert anyás, hanem mert folyton belemászik az arcába, és 2 centiről üvöltve gügyög neki, illetve ráerőlteti magát, felveszi, amikor nem akarja stb. A lányom meg menekül hozzám. De persze nem hiszi el, hogy ezért van, szerinte a gyerek nagyon anyás, és nem kéne ilyennek lennie, elcsesztük, mert sose adtuk oda senkinek (=neki), mindig mi vagyunk vele. Ez nagy szívfájdalma, mert mindig úgy akar dédunokázni, hogy elviszi magával, de persze ezt sose engedtem, nem is fogom, nem tud már rá vigyázni, csak ő ezt nem látja be.

Anyám neccesebb, mert nagyon uralkodó, parancsolgató fajta, akinek csak az a jó, ahogy ő csinálja. Marhára nem bírja lenyelni, hogy más elvek szerint nevelem a lányomat, mint ő anno minket, folyton beleszól(na), próbál engem irányítgatni. Szerinte a hozzátáplálási sorrend baromság, ők se így csinálták, mégis élünk, eleinte a szoptatás miatt pampogott, hogy nem lesz jó, hogy ennyit cicizik, 3 óránként kell, biztos nem jó a tejem, hogy már megint éhes, nem lehet éhes, akkor nincs elég tejem, tuti azért mert nem levest eszek hanem pizzát, attól nem lesz tejem. Jelzem, ő anno a saját módszereivel 3 hónapig tudott szoptatni, mégis a mai napig meggyőződése, hogy ő tudja jól. Én még mindig szoptatok, sose kapott tápszert a lányom. De én hülye vagyok, nyilván. 1-2 nagyobb veszekedés árán elértem, hogy max a fejét csóválja, de nem szól bele az elveimbe, max olyanokba, hogy adjak még rá valamit, megfázik (ez is vicces, ő állandóan fázik, emlékszem, hogy egész gyerekkorunkban könyörögtünk, hogy hadd vegyünk le valamit. nyilván szerinte a babámat is alulöltöztetem).

Nem kell engedni senkinek, hadd dumáljanak, úgyse tehetnek semmit.

Teszünk rá, ki mit gondol!

Többször kaptam egy illetőtől olyan "tanácsot" , hogy miért nem verem meg istenesen a gyerekeimet, ha már csak vinnyognak is valamiért?

De megkaptam azt is, hogy miért adok a gyereknek az 5-ösért pénzt?? De jól megy módosiéknak....

(100 Ft/ jegy)

Csak neten diskurálunk, így könnyebb ügyet sem vetni ezekre a "tanácsokra"

Sehogy nem kezelem, a vélemény olyan dolog, hogy mindenkinek van, így aztán nekem is. Másét meg fogom kérdezni, ha érdekel, amúgy meg ha magától mondja, meghallgatom és mosolyogva bólogatok, de ha nem akarok vitatkozni, egyzerűen nem válaszolok. Ebből mindig értenek. Nem értem, miért kéne bárki is megmondja, mit hogyan tegyünk.

Nem is emlékszem, hogy mikkel próbálkoztak, mert sose érdekelt. Tudom, hogy anyósom nem szereti, ha szigorú vagyok a gyerekkel (csak szigorú vagyok, nem durva), de hát nem is kell, hogy szeresse. Alapvetően másképp gondolkodunk és nemcsak a gyereknevelésről, úgyhogy nem értem, miért pont az ő véleménye alapján kellene bármilyen döntést hoznom. Csak a saját belátásom szerint dönthetek, ha nem akatrok idegebeteg, hiteltelen, bizonytalan szülő lenni. Megérzik ám mások is, hogy mennyire vagy határozott és belátják, hogy hiába strapálják magukat.