Mit tehetnék, hogy jobban legyek?

Nagyon sajnálom, ami Veletek történt. De! Mindketten egészségesek vagytok /nem tértél ki a betegségből visszamaradt egészségügyi problémákra/, és csak ez számít. A babádnak irtózatosan szüksége van Rád, és nem azért, amin keresztül mentetek, hanem azért, mert ő egy 2 hónapos kisbaba, és csak te kellesz neki ép ésszel, ép lélekkel!

Javaslom a pszichológust! Ne szégyelj segítséget kérni, mert nem te tehetsz a történtekről! Sajnos, bárkivel előfordulhat. Annyit tehetünk, hogy felkészülünk lélekben bármilyen eshetőségre, mert vész esetén nagyon erősnek kell lennünk. Egy anya /szülő/ élete már csak ilyen. Sosem dőlhetünk hátra azt hangoztatva, hogy mindent megtettünk, biztonsàgban tudjuk a gyermekeinket...mert az ördög nem alszik.

Egy fontos gondolat: senki sem mindenható. Bárki kerülhet egy pillanat alatt a padlóra, de meg kell próbálni felállni. És ehhez bátran igénybe kell venni külső segítséget.

Mindezek mellett pedig bátorításképpen: annyi gyönyörű dolog van körülöttünk, próbáld meg észrevenni! A babádnak is mutasd meg! És ehhez kell egy minden szempontból ép anyuka!

Gyógyítsd meg a lelked! Sok szerencsét kívánok!

Hahó Anyuka!!! Túl vagytok rajta! Ott vagytok egymásnak. En is ostoroztam magam, mert császárral szültem és nagyon kevés tej volt. Aztán mikor az alvó picikémet néztem rájöttem, hogy totál felesleges, mert úgysem tudom megváltoztatni. Viszont tudom a világon mindennél jobban szeretni, gondozni, babusgatni, dédelgetni, megtanítani őt az élet nagy dolgaira és egész életében támasza lenni.

Igen, nehéz dolog, amin átmentetek, de szedd össze magad, mert annak a drága kicsikének szüksége van az ő kiegyensúlyozott anyukájára.

Engem a múlthéten kedden fektettek be a pathológiára, és ott volt egy ilyen szobatársam, aki a második babáját várta. Az elsővel 35 hetesen császározták hellp szindróba miatt, most a másodikkal szintén befektették 35 hetesen, de már a 37. hétben van és még nem született meg a baba, a betegség sem jött még elő szerencsére. Azt mondta, hogy bár a nagyobbik gyerkőc borzasztóan hiányzik neki, de ez a biztosabb így, hogy ott vannak, mert ha bármi baj lenne, azonnal tudnák vinni a műtőbe. Ha viszont a 38. hétig sem történik semmi, akkor kiveszik a babát, nem várnak tovább.

Ha gondolod, hogy az segít, menj el egy dokihoz, hogy kibeszélhesd magadból a dolgot. De először is fejben kell rendbe tenned, hogy nem tehetsz róla. Ne vádold magad, mert az a babának sem lesz jó, megérzi rajtad.

Szia, normális jelenség,hogy mindenki magár vádolja egy ilyen eset után. Mindenképp keress egy pszichológust, aki otthon van a szülés körüli traumák feldolgozásában. Lehet, magadtól is túl leszel ezen, de egy jó szakember sokat fog segíteni.

Nekem sajnos meghalt a babám, már halva született meg a 33 héten. Nem hellp volt az ok, hanem egy méhen belüli fejlődési rendellenesség, amit nagyon későn vettek észre (mert a gondozó orvosom nem figyelt ránk). Én is magamat vádoltam, hogy nem tudtam élő gyereket szülni. A pszichológus mondta, hogy amit nem tudunk irányítani, arra is próbál az agyunk indokot találni, és jobb híján magunkat kezdjük vádolni miatta.

Próbáld megtalálni a pozitívumokat a történetedben, pl. hogy élve megszületett a babád, és egészséges, jól fog fejlődni, hamar utol fogja érni az időre születetteket. Ráadásul a hellp állítólag nem is jön elő a további terhességekben, illetve szigorú szénhidrát és sószegény diétával megelőzhető. Ha találsz egy jó nőgyógyászt, akinek rutinja van a hellp-es előzményű kismamák gondozásában, akkor szinte biztos nem lesz gond, és nyugodtan vállalhattok még két gyereket.

Jobbulást kívánok!

Szia! Nekünk is életmentő császárunk volt lepényleválás miatt. Azóta eltelt pár év. Mostanra érzem azt, hogy túlvagyok rajta, bár még mindig sokszor gondolkodom, mit lehetett volna másképp. Semmit. Nem irányíthatsz mindent sajnos, csak reménykedhetsz, hogy a legjobban alakulnak a dolgok. Gondolom, utánanéztél már, a 33. hét már jó, kisebb esély van bármiféle problémára, mint ha előbb jött volna. Én arra koncentráltam, hogy csökkentsem a károkat, neked is ezt ajánlom. Torna, neurológus, terapeuta...ne foglalkozz most mással, csak legyen meg a napirend, a fejlesztés, azzal teszel legtöbbet, hogy megelőzd a későbbi gondokat. És hidd el, hatásos. Pszichológushoz is elmehetnél, beszélj róla.

Ami a gyerekvállalást illeti, most még egy tankönyvszerűen lezajlott terhesség után is korai lenne ezen gondolkodni. Nem kell sehová sietni, most nem ez a fontos, előbb ki kell heverni. Nekem évekbe telt, talán segítséggel neked hamarabb sikerül. De ne a következő baba miatt akarj rendbejönni, hanem miatta, akit most szeretsz. Neki teljesen kellesz.