Aki egyedül neveli a gyerekét mert apuka lelépett mit fog mondani a gyereknek ha elkezd kérdezősködni hogy hol van apu miért nincs velünk?

Huh nehéz dolog,mindenesetre fontos,hogy a saját szintjén mond el neki úgy,hogy közben ne bántsd az apját előtte,hogy egy egészséges apakép fejlődhessen ki benne és közben te mint példakép se omolj le.

Most próbálom megfogalmazni mit is lehetne mondani,de egyszerűen nehéz.

Lehet bárhogy magyarázni de jól úgysem lehet belőle kijönni.Gondoltam arra,hogy lehetne azt mondani,hogy bár nagyon szeretett minket, de apa nagy és okos akart lenni és elment világot látni.Ez igaz is ha úgy veszed mert az életművészetet is tanulni kell, de ha az ok az,hogy már nem szeretett, nem is akart a a babát és ezért hagyott el,akkor mit mondasz?Apa bár nagyon szeret téged, de tudod a mamát már nem annyira,ezért elment keresni magának egy másik nénit téged meg letoj.

Szerintem irtó nehéz:(Sosem mondhatsz elég jót,mert így is úgyis sérül valamelyik fele:(

Én nagyon tisztelem az anyukámat amiért soha egy rossz szót nem mondott az apámra. Három éves koromban váltak el, 8-9 évig felém se nézett, aztán felbukkant ugyanis elment elvonóra és onnantól egy kortyot sem ivott. Sajnos mire rájött, hogy van egy lánya és igazán rendeződött a kapcsolatunk meghalt.

Pedig anyukámnak lett volna oka haragudni rá. A nagymamámtól tudom, hogy apám még a tányérokat is eladta a szekrényből, anyám ruháit, az ágyát, mindent ami mozdítható volt. Hazavitte a 17 éves barátnőjét és ránk törték az ajtót, szóval durva dolgai voltak, de annak ellenére, hogy anyám biztosan haragudott rá, felém soha sem mutatta.

És igaz, hogy közel egy évtized kellett hozzá, de apám valóban megváltozott. Próbálta bepótolni amit elmulasztott és ha anyám belém plántálta volna a gyűlöletét sokat vesztettem volna, mert tényleg jó ember lett és jó apa.

Szóval mondhatod az igazat is, de nem mindegy, hogy milyen formában. Gyűlölettől fröcsögőn vagy kultúráltan, a szennyes részletektől megkímélve a gyereket.

Én a születésétől fogva egyedül nevelem a fiamat. Az apja utoljára egy éves korában látogatta meg, de amúgy összesen háromszor látta (amikor pár napos volt, meg 3 hónapos korában is egyszer, utána egy évesen). Én elég korrektül álltam a dologhoz, nem tiltottam a látogatásokat, csak miután már háromszor is megtörtént az, hogy ígéretet kaptam arra, hogy ő rendes lesz, és jön majd rendszeresen, meg gyerektartást is fizet, mégsem tartotta be, és hónapokra, sőt, egész évekre is eltűnt, akkor döntöttem úgy, hogy ezt nem lehet egy gyerekkel megcsinálni. Pláne, hogy mostmár nagyobb, már emlékezne az apjára, ha elkezdené újra látogatni, esetleg meg is szereti, aztán egyszer csak hopp, megint eltűnik pár évre, annak igen súlyos következményei lennének. Igaz, az apa sem nagyon próbál kapcsolatot keresni a gyerekével. Na ezt csak azért írtam le, hogy szemléltessem, milyen szinten játszotta el az apa a bizalmamat (hozzátenném, hogy igazából félek is tőle, mert nem kevés fenyegetést kaptam már tőle, arra vonatkozóan, hogy majd ha a gyerek nagyobb lesz, akkor akár akarom, akár nem, ő el fogja vinni, és nem is hozza vissza).

Nos, a fiam még nem lépett abba a korba, hogy konkrétan megkérdezze, hogy neki hol van az apukája, de azért már látom, hogy foglalkoztatja a dolog, hogy más gyerekekért miért jön néha egy bácsi a bölcsibe, akit apának hívnak. Próbálom neki úgy magyarázni a dolgot, hogy vannak gyerekek, akik az anyukájukkal és az apukájukkal élnek, más gyerekek csak az anyuval vagy csak az apuval. Mivel neki tényleg születése óta ez a helyzet a megszokott, nem is érzi úgy, hogy őt otthagyták volna, neki ez szinte természetes állapot.

Pár hónapja a kisfiam kedvenc időtöltése, hogy a fotóalbumot nézegeti velem, amiben olyan képek vannak, amik akkor készültek, amikor ő született, meg pár hónapos volt. Meg van olyan kép, amin még a pocakomban van. Nagyon érdekli, hogy ő hogy született. És van egy darab kép, amin az apja is rajta van. Egyszer megkérdezte, hogy ki az a bácsi, és annyit tudtam rá válaszolni, hogy "Ő az apukád, de nem nagyon emlékezhetsz rá, mert még kicsi voltál, amikor utoljára láttad. Most nagyon messze lakik, ezért nem ismered." Amúgy ez még csak nem is hazugság, mert tényleg külföldre költözött, bár lehet, hogy azóta hazajött, erről nem tudok. Az érdekes a dologban az, hogy ezt teljesen indulatoktól mentesen mondtam, meg sosem mondtam előtte csúnyát az apjáról, a kisfiam mégis erre azt kérdezte: "Nem szereted?" Szóval azt hiszem, hiába mond az ember bármit, a gyerekek akkor is megérzik, hogy mi hogyan érzünk.

Nem nevelem arra a fiamat, hogy utálja az apját, de nem is emlegetem neki. Tudja, hogy van apja, de azt is tudja, hogy messze lakik, így nem része az életünknek. Ha nagyobb lesz, és már jobban megérti a dolgokat, és megkérdezi, mi is történt pontosan, akkor el fogom neki mondani az igazat. Személyeskedés nélkül persze, de ha rákérdez, elmondom, hogy mi az apukájával már nem szerettük egymást, sőt, nagyon megharagudtunk egymásra. Az biztos, hogy akármilyen kíméletesen is tálalja az ember, mindenképpen nehéz megmagyarázni egy gyereknek, hogy az apja igazából nem kíváncsi rá, de igyekszem majd minél kevesebb fájdalmat okozni. Közben meg reménykedek abban, hogy valamikor találok egy olyan társat, akire a gyerekem apjaként tekinthet, még akkor is, ha tudja nagyon jól, hogy nem a vérszerinti apja az illető.

Elég nehéz:(

Hogy miközben gyűlölöd azt az embert akinek gyereket szültél, mégsem mondhatsz rosszat a gyereknek róla.Engem nagyon megvisel ez az egész.Az én kislányom 20 hónapos most januárban mentünk teljesen szét az apjával.Annyi a javára szolgál hogy szereti a lányát és többé kevésbé minden lehetőséget kihasznál hogy vele legyen.Bár ez kiváncsi leszek meddig fog tartani.Most különösen rosszul érzem magam mert a lányom most kezdett el beszélni és nap mint nap az apa szót hajtogatja.Én nem nevelem ellene, lehetőséget adok EGYENLŐRE(ez az apuka hozzáállásától függően)a látogatásokra.Viszont ha nagyobb lesz a gyerek tuti meg fogja kérdezni hogy apa miért nincs itt velünk.Nem mondom meg hogy apa elfáradt az elős hónapokban és pihenni akart ezért anyuka szoknyájához rohant, a haverjait többre tartotta mint a családját,valamint sokkalta azt hogy el kell tartania a családját és amúgy is egy patkány.

Viszont ha apuka hozzááállása megváltozik és esetleg ha neki is felteszi ezt a kérdést a gyerek és uszitó választ ad rá apuka, nem tudom hogy fogom lereagálni, DE még igy is figyelnem kell majd arra hogy az a kép ami a gyerek szemében kialakult az apjáról nagyon ne alakuljon át.Nagyon sok mindentől függ, és még remélem sokára teszi fel a lánykám ezt a kérdést, és remélem hamar elmúlik az indulat bennem az apjával szemben hogy nyugodtan és nem egyoldalúan tudjak válaszolni a kérdésére.