Anyai ösztön? Mikor jön elő?

Szerintem keress fel egy szakembert. Lehet, hogy depressziós vagy.

Nagyon sajnálom, hogy így érzel. Főleg a babád sajnálom!

Mondanám, hogy menj pszichológushoz, de nyilván egy újszülött mellől nem olyan egyszerű...

Amit én kiolvasok ebből, az az, hogy a gyermekeddel való egységet még élvezted, amikor még teljesen a "tiéd" volt, a részed volt, de a különválást nem tudod feldolgozni. Ez pedig a későbbekben még komoly problémákat okozhat (mindkettőtök számára). Nagyon jó lenne leásni a te gyermekkorodba, mert biztos vagyok benne, hogy a probléma forrása onnan ered...

Mióta normális ez?

Legtöbben azt várják, hogy végre megszülessen és nem fordítva.

Az pedig hogy jó anya lesz-e, ugyan nem tudhatjuk. Most még nem az.

nézd, nem kell egyenlőre szerintem túldramatizálni a dolgot!

Amikor én szültem, volt anya aki azt mondta, h fürdetés után nem megy be a gyerekért, (h még kicsit együtt lehessenek), hanem maradjon ott egész éjszaka, reggelig, h ő tudjon pihenni! (este 7 től reggel 6ig)Én ezt nagyon furcsálltam, mert hiába kettőig nem láttam én sem a fáradtságtól, eszembe nem jutott volna, bent hagyni éjszakára a csecsemősökkel! Bennem már dolgozott az anyai ösztön, másban még nem! nem vagyunk egyformák!

Ne aggód túl a dolgot szerintem, de figyelj a jelekre, légy résen, nehogy ez egy szülés utáni depresszióba torkoljon!

Azt nem tartom normálisnak, hogy semmilyen szeretetet nem érzel a babád iránt, az azonban egy természetes jelenség, hogy nem törnek rád azonnal a szülés utáni pillanatban az anyai érzések. Tényleg sokan számolnak be arról, hogy az első hetekben gépiesen tették a dolgukat a baba körül, persze a legnagyobb odafigyeléssel, lelkiismeretesen, de még nem csordult túl a szívük az anyai érzésektől. Sztem egyszerűen időt kell hagynod magadnak, hogy belerázódj ebbe a szerepbe, és fel tudj oldódni benne. Amíg nem érzed komfortosan magad mint anya, kialvatlan vagy, és egyébként is a feje tetejére állt az életed, addig természetes, hogy picit idegenként kezeled a babád is. De ne felejtsd el: ő egy pici emberke, aki teljes mértékben tőled függ, nem ő kopogtatott, te akartad őt, és a szeretetedre, az anyukájából áradó melegségre az első pillanattól kezdve szüksége van. Szval én is azt tanácsolom neked, hogy adj még magadnak egy kis időt, de közben figyeld magad, és ha úgy érzed, nem egészséges irányba tartanak a dolgok, ne félj segítséget kérni. És mindeközben öleld, babusgasd sokat a babád, még akkor is, ha kezdetben ezt nem érzed természetesnek.

Az én esetem: boldog várandósságból sürgősségi császárral megszületett a kisfiam, maga volt a csoda. De az első 3 hónapját végigsírta, napi két óránál többet nem aludtunk, a babakocsiban üvöltött, szó szerint úgy éreztem, hogy nincs menekvés, sosem lesz jobb. Belül vívódtam, mert bennem elkezdtek dolgozni az anyai érzések, csak sokszor nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, annyira fáradt voltam, tapasztalatlan. És egyszer csak mintha elvágták volna a kisfiam hasfájását, kaptunk egy csupamosoly, jóevő babát. Az első kacagásán elsírtam magam, olyan gyönyörű volt. Akkor éreztem meg, milyen érzés tiszta szívemből, rajongással szeretni egy kis emberkét. Szval nekem 3 hónap kellett ehhez. De arra nagyon vigyáztam a legelejétől fogva, hogy a kisfiam annyi szeretgetést, babusgatást kapjon, amennyit csak adni tudok.

Most már 4 éves, példátlan a kapcsolatunk, hihetetlenül szeretjük egymást.

A szülés hogyan zajlott? Nem volt traumatikus? Nem vitték el a babát, miután megszületett? Szoptatod?

Szagolgasd a fejét, ez kiváltja az ösztönöket, legyetek minél többet bőrkontaktusban, ha ezek nem működnek kérj segítséget.

Nincs semmi erzelmem fele.

Erzelmek nelkul.

Ez egyaltalan nem normalis. Ne alltassatok. Ott fekudtek a gyerekeim par naposan, csak csodaltam, puszilgattam, nezegettem, fotoztam stb. oket.