Anyukák, akik véletlenül lettetek azok. Sikerült megbarátkozni a helyzettel, megbírkózni a feladattal?

Nem tudtam mit tenni, úgyhogy muszáj voltam, pedig sosem akartam gyereket.

Viszont azt még 5 év után sem tudtam feldolgozni, hogy minden álmomnak lőttek és az egykori céljaim mostmár elérhetetlenek

Atyagatya első! Azèrt ne kösd már fel magad, csak mert lett egy gyereked!

Nem kell ekkora tragèdiának felfogni, hisz nem az! Mindent elèrhetsz gyerekkel is, persze több erőfeszítès ès szervezès kell, de nincs lehetetlen.

Utazni is lehet gyerekkel, meg ha van nagyszülő gyerek nèlkül is.

Mièrt akarjátok úgy megèlni, hogy akkor kèsz, vège, le lehet húzni a rolót?

Ha meg így èrzitek, akkor nem kell vállalni ès kèsz!

Milyen jogon kérdőjelezitek meg, hogy mit érez? Ő érzi, nem ti!

Sok mindent lehet gyerek mellett, DE NEM mindent!

És azt a sok mindent is sokkal több szervezés, tervezés és sokkal több pénz mellett,

s rengeteg mindent nem lehet csak segítséggel.

Pl. : nem mindegy hogy az egész család megy ázsiai körútra gyerekbarát szállodákat keresve (milliós tétel),

vagy szingliként hátizsákkal hostelekben megszállva (még minimálbérből spórolva is összejön).

Legyinthettek, hogy "na de ki akarja ezt", de bizony ha ez az álma valakinek, akkor majdnem biztos el is felejtheti, ha előbb szül, mint hogy megvalósítsa.

Igen, szerintem nagyon fontos hogy előbb élj úgy, ahogy csak gyerek nélkül lehet, aztán szülj, mert ezzel megelőzheted azt, hogy megkeseredj és a gyereket hibáztasd!

Mindenkinek vége a (régi) életének, amikor gyereke születik, mert akkor egy teljesen új indul. Megváltozott feltételek, körülmények, amikhez alkalmazkodni kell.

Az vetesse el, aki ezt nem fogja fel és gyerek után is csak a gyerek előttit élné, akkor is, ha az nem kompatibilis.

Hagyjuk, rémes volt... az első pár hónapban sokat sírtam (neki hasfájás, nekem alig alvás éjjelente, stb).

Persze nem előtte bőgtem, meg a férjemnek sem szomorkodtam sokat, de úgy éreztem, vége az életemnek.

Aztán ahogy elmúlt a hasfájása, és elkezdett gőgicsélni, meg mosolyogni, nyílni a világra, elmúlt a rossz érzésem, és örültem, hogy van.

Most már lassan két éves, folyamat magyaráz, esik-kel, mászik rajtam, az apján...

Viszont így is eljárunk túrázni, fürdeni, lényegében mindent úgy csinálunk, mint előtte, csak picivel több szervezést igényel a dolog. Télen majd korcsolyázni tanulunk, amit alig várok, meg hogy mehessünk ki hóembert építeni, vagy belőle hóembert csinálni, stb. MEssze nem olyan rossz, mint féltem tőle :)

A kezdeti kilátástalanság érzése ellenére imádom a kis hercegnőt, de ebben sokat segített a férjem is.

Bármikor felkelt hozzá; amikor már kibuktam a szürke-esős benn töltött napoktól, áthívta a bébiszittert és engem elvitt "randizni" egy napra.

Ha hullafáradt voltam, hétvégén magához vette a légzésfigyelőt, és ő látta el a picurt, míg én kialudtam magam.